A felelős befektetés a szűk pénzügyi szempontokon túl szem előtt tartja a társadalmi, környezeti teljesítményt és az etikát is. Ez azt jelenti, hogy például kizárja céljai közül a dohány- vagy hadiipart, vagy hogy döntését csak összetett fenntarthatósági elemzés alapján hozza meg, de egy biogazdálkodókat támogató helyi pénzintézet éppúgy körébe tartozik. Sőt célpontjai nemcsak profitorientált vállalkozások lehetnek, hanem olyan nonprofit szervezetek is, amelyek pénzügyi helyett jelentős szociális hozamot tudnak termelni.
A valóban felelős társadalmi befektetés alapvető feltétele, hogy megfelelő háttér-információk létezzenek a szóban forgó vállalatról, s azok legyenek hozzáférhetők, azaz akárcsak a társadalmi felelősségvállalás összes területén, kulcsfontosságú számára is az átláthatóság. A pénzügyi szakembereknek fel kell tudni ismerni a befektetői igényeket, és meg kell határozniuk azokat a szempontokat, amelyek megfelelnek a felelős befektetők elvárásainak. Azért, hogy a befektetői és a vállalati felelősség megjelenjen és erősödjön, a társadalomból érkező visszacsatolásoknak is jól kell működniük.
Pozitív szűrés
A felelős befektetésnek három fő stratégiája van. Az első a portfólió negatív, illetve pozitív szűrése az összeállításakor a társadalmi, környezeti és etikai szempontok szerint is. A negatív szűréssel kizárhatók bizonyos vállalatok, például hadi- vagy dohányipari cégek, atomerőművek stb. részvényei, olyanoké, amelyek akár a társadalom egészére komoly veszélyt jelentenek. Csak ezt a legelső lépést követi a pénzügyi elemzés. Ha pedig egy befektető vagy befektetési csoport a tevékenységük alapján határozottan elutasít bizonyos vállalatokat, annak meghatározó, erőteljes hatása lehet, olyan, mintha valamely vállalat termékeit bojkottálnák a vásárlók. Mindezek mellett ki is emelhetők más vállalatok, melyek környezeti és társadalmi teljesítménye kimagasló.
Pozitív szűrés, ahol összetett szempontok alapján döntenek arról, hogy milyen vállalatokkal foglalkoznak, illetve hogy melyekkel nem. Az összetett, elemző és értékelő eljárás a vállalati teljesítmény egészét felöleli különböző indikátorok felhasználásával. A szakemberek vizsgálhatják többek között a környezeti hatást, a dolgozókkal való kapcsolatot és hogy az adott vállalat milyen tevékenységet végez a fejlődő országokban. A gondos szűrés segít abban is, hogy észrevegyék a minőséget, és napvilágra kerüljenek olyan értékek is, amelyek eddig rejtve maradtak. Az így publikált értékek és információk pedig nagyban hozzájárulnak a vállalat ismertségének és átláthatóságának növekedéséhez. A pozitív szűrés célja tehát olyan vállalatok azonosítása, amelyek jelentősen hozzájárulnak az alkalmazottak és a közösségek jólétének a növeléséhez, és a környezettel is gondosan bánnak, azaz felismerik, hogy valódi sikerük az összes érintett sikere kell, hogy legyen.#page#
Részvényesi hozzáállásváltás
A második felelős társadalmi befektetési stratégia a részvényesek érdekérvényesítése. Ez a befektetők kezében lévő részvénytulajdon felhasználására vonatkozik, s célja, hogy pozitív irányban változtassa a vállalatok környezettel, társadalmi kérdésekkel kapcsolatos magatartását. A hangsúly ebben az esetben tehát azon van, hogy a részvényesek elősegítsenek bizonyos változásokat. Ez a részvényesi magatartás irányulhat vállalati szabályozások kikényszerítésére, a menedzsmenttel való kommunikációra, végső esetben a részvények eladására.
A harmadik stratégia a közösségi befektetés, hiszen egyre több az olyan befektető a piacon, aki kézzelfoghatóbb társadalmi hozamra, az emberek, a közösségek életében bekövetkező pozitív hatásokra vágyik. Ezeknél tőkét bocsátanak az alacsony jövedelmű, a szokásosnál nagyobb kockázatú közösségek rendelkezésére, amelyek egyébként nem jutnának hozzá a szükséges finanszírozáshoz. A leggyakoribb célok között a szegénység felszámolását célzó közösségi projektek, a szegényebbek által is megfizethető bérlakások építése, valamint a hátrányos helyzetű közösségekben a kisvállalkozások fejlesztése áll. A befektetők motivációjának hátterében általában nem állhatnak pénzügyi megfontolások, hiszen a pénzügyi piacon az említetteknél biztonságosabb és magasabb hozamot kínáló befektetési lehetőségek közül választhatnának. Az ilyen döntésekre inkább jellemző az együttérzés és a felelősség.
A társadalmi felelősség térnyerése
A társadalmilag felelős befektetési alapok száma mind az Egyesült Államokban, mind Európában gyorsan nő az elmúlt években. E gyors terjedést és növekedést amerikai szakemberek három fő tényezővel magyarázzák.
A legfontosabb, hogy javul az informálódás lehetősége, azaz a vállalatok elemzésével és értékelésével foglalkozó, egyre fejlettebb szervezetek a társadalmi és a környezeti szempontokat figyelembe véve több és jobb minőségű információkat képesek nyújtani, mint korábban.
Fontos tényező továbbá a nők jelentősen megváltozott szerepe a társadalmakban. Az elmúlt időben ismét munkába álltak, egyetemeket végeztek el, felelős beosztásba kerültek, vagy akár saját cégeket alapítottak, és magukkal hozták a felelős gondolkodást az üzleti világba. Mindez a befektetéseknél is megmutatkozik. Így lehetséges, hogy mára a felelős befektetők több mint 60 százaléka nő.
A harmadik ok a társadalmilag felelős befektetések terjedésére az, hogy a befektetők számára egyre kecsegtetőbb, ha oly módon is megtérül a pénzük, hogy nem kell szétválasztaniuk a lelkiismeretüket és a vagyonukat.
A felelősség nemrégiben elérte a tőzsdeindexeket is: az 1999 óta működő Dow Jones fenntarthatósági index az első globális mutató, amely a fenntarthatóságra összpontosító vezető vállalatok pénzügyi teljesítményét kíséri figyelemmel világszerte, s a gazdasági, környezetvédelmi és társadalmi kritériumok alapján kiválasztott 2500 legnagyobb vállalat felső 10 százalékára terjed ki.