Megfuttatták a fővárosi kutyákat!

A KuyaFuttára keresztelt kutyás futóversenyt már ötödik alkalommal rendezték meg a Városligetben, a 11 órakor startoló futam több száz versenyzője között több mint negyven örökbefogadott kutyus is indult. A futóverseny előtt és után a kutyás tömeg a sátraknál kapcsolódott ki, volt kutyás arcfestés, karikaturista, valamint a sátraknál lehetett kutyát örökbefogadni a kitelepült menhelyektől, így több kutya gazdára is talált néhány óra alatt.

A Felelős Állatbarátok Egyesülete (FÁBE) ötödik alkalommal rendezte meg az egészséges életmódot követő kutyatartók és négylábú társaik népszerű futóversenyét a Városligetben. „A KutyaFutta célja, hogy az egészséges életmódot és a felelős állattartást egyaránt népszerűsítse. Idén a futás mellett számos egyéb program is volt, többek között a gazdátlan állatok örökbefogadása" - mondta el Dr. Temesváry Kriszta, a FÁBE elnöke. „A versenyen a közel 300 négy-és kétlábú induló között több mint 40 örökbefogadott kutyus vett részt. A rendezvény ideje alatt három kutyus is gazdára talált a Pedigree Örökbefogadó Nap, további három pedig a Vigyél Haza Alapítvány sétáltató napja keretében" - tette hozzá Dr. Temesváry Kriszta.

A Pedigree Örökbefogadó Napra idén először került sor a Kutyafuttán, ahol a kampány idei nyertes menhelyeinek vezetői örökbe fogadható kutyusokkal, hasznos információkkal várták a kutyabarátokat és a felelős gazdi jelölteket. Az akció sikeres volt, két kiskutyát a Miskolci Állatsegítő Alapítvány, egyet pedig a kecskeméti Menhely az Állatokért Alapítvány adott örökbe a 2011-es partnermenhelyek közül. Rajtuk kívül további három kutyus a Vigyél Haza Alapítványnak köszönhetően talált gazdára a rendezvény ideje alatt.

A Pedigree Örökbefogadási Program sátránál sok színes családi program is várta a résztvevőket: a gyermek arcfestés és karikaturista által készített kutya-gazdi portrék mellett kutyás fotózásra is lehetőség nyílt. Az eseményen részt vett a kampány nagykövete, Hegyi Barbara színművésznő is, aki átadta az idei „örökbefogadott kutyák futam" győzteseinek járó díjakat. A díjátadót követő közönségtalálkozó kapcsán a művésznő elmondta: „Nagyon jó dolognak tartom, hogy a kutyák és gazdáik együtt indultak a futóversenyen, ráadásul örökbefogadott kutyák is részt vehettek a futamon. Minden olyan program nagyon hasznos, ahol az emberek közvetlenül találkozhatnak az állatmenhelyekkel, és rajtuk keresztül örökbe fogadható kutyusokkal, illetve megismerkedhetnek a Pedigree Örökbefogadási Programmal."

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo