Kibabrált a német szemét a csehekkel

Valószínűleg Csehországban marad annak a mintegy 30 ezer tonna német hulladéknak a zöme, amelyet korábban illegálisan hoztak be az országba - állítja a Právo című cseh lap.

A német hulladék döntő része 2005 végén és 2006 elején került hivatalos engedély nélkül Csehországba. Az illegális szeméttelepek ügye csak azután került a hatóságok és a nyilvánosság figyelmének a középpontjába, hogy néhányat közülük 2006 januárjában felgyújtottak.

A cseh környezetvédelmi minisztérium 2006 nyarától tárgyalásokat folytat az illetékes német hatóságokkal a hulladék visszaszállításáról. A németek azonban csak olyan hulladékot fogadnak vissza, amelyről a cseh fél bebizonyítja, hogy valóban Németországból származik. Szakértők szerint ez nagyon hosszadalmas és bonyolult, s a csehek eddig csak mintegy 2500 tonna szemét ügyében jártak sikerrel.

A minisztérium azzal számol, hogy a közeljövőben még esetleg mintegy 2000-3000 tonna szemétről tudja bebizonyítani, hogy Németországból hozták Csehországba, így nagy a valószínűsége annak, hogy a hulladék többsége Csehországban marad.

Nincs felelősségre vonás

Az üzletet lebonyolító különféle vállalatok döntő többsége a cseh környezetvédelmi felügyelőség vizsgálatai szerint többé-kevésbé törvénytelenül alakult meg, s mára már nagyrészt csődöt jelentett. A felügyelőség az illegális szeméttelepekért összesen milliós nagyságrendű büntetéseket szabott ki, de ezeket behajtani nemigen tudja.

"Nagyon nehéz, szinte lehetetlen a pénzt beszedni. Az illegális szemétüzleteket lebonyolító cégek döntő része csődöt jelentett, vagy megszűnt" - mondta újságíróknak a környezetvédelmi felügyelőség szóvivője.

A cseh rendőrség az illegális hulladékbehozatallal kapcsolatban majdnem félszáz személyt vizsgált, de a Právo szerint eddig még senki ellen sem indítottak büntetőeljárást. "Nagyon sajnálatos, de tény, hogy a törvénytelenül megszerzett milliók a csaló vállalkozók zsebében maradtak" - nyilatkozta Jitka Jensovská, a környezetvédelmi felügyelőség képviselője.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo