A német kormány 60 százalékkal szeretné mérsékeltetni a széndioxid-kibocsátást az évszázad közepére a fejlett országokban. Az EU-ban most soros német elnökség az Európa Tanács következő ülésén legalább 60 százalékos csökkentést szeretne vállaltatni a tagországokkal a széndioxid kibocsátásra vonatkozóan 2050-re a Handelsblatt című német lap értesülése szerint. Ez azt jelenti, hogy megcélozhatják a 80 százalékot is közös nyilatkozatukban - véli a lap. A továbbiakban úgy látja, hogy ha uniós szinten sikerül keresztül vinni ezen távlati koncepció elfogadását, akkor a G8-ak elé is beterjesztik a németek, amikor júniusban a nyolc fejlett állam vezetője összeül majd. A Handelsblatt szerint Németország annyira komolyan veszi a klímavédelem ügyét, hogy a természetvédelmet az európai alapokmányban is. Az EU által előterjesztésre kerülő okmányok szerint az EU-ban a 30 százalékos csökkentés vállalásáról lenne szó 2020-ra, ha megállapodnak róla. Legutóbb az EU illetékes miniszterei abban állapodtak meg, hogy 2020-ig a csökkentés legkevesebb 20 százalékos lesz az 1990. évi kibocsátási szinthez mérten.
Alapokmányba a természetvédelemmel!
Legalább 60 százalékos csökkentést szeretne vállaltatni a tagországokkal Németország a széndioxid kibocsátásra vonatkozóan 2050-re.
Véleményvezér
Magyarországon emelkedtek a legnagyobbat az ipari termelői árak, miközben a kormány szerint mi kapjuk a legolcsóbban az energiát az oroszoktól
Sok az ellentmondás a kormány által mondottakban.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás
A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság
Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon
A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.