– Medgyessy Péter szerint a mezőgazdaságban válságkezelési programra lesz szükség, és tíz évvel ezelőtt versenyképesebbek lettünk volna az uniós csatlakozás kérdésében. Ennyire rossz a helyzet?

– Az előző kormány még 1998-ban kísérletet tett egy középtávú agrárfejlesztési program kidolgozásra, ami akkor nem sikerült, s a kérdés többet nem került napirendre. Négy év alatt több mint hatszázmilliárd forint termelési támogatást úgy költöttek el, hogy sem a mezőgazdaságból élők jövedelme, sem a kibocsátás nem javult. Az elmúlt három év átlagában az árbevétel-arányos jövedelem nem érte el az egy százalékot, az ágazatban több mint harmincezer munkahely szűnt meg. 1994–98 között sem volt kellő szintű a reáljövedelem, de mégis, a jelenleginek közel a háromszorosát érte el.

– Mi számít kellő szintűnek?

– Tisztességes megélhetést, amikor a vidéken élőknek már megéri megtakarításaikat a mezőgazdaság fejlesztésébe visszaforgatni, a jelenlegi jövedelemnek körülbelül a négyszerese biztosítana. Ezt talán 2006-ra elérhetjük, és akkor megindulhat az elaprózott termelői szervezeti rendszer koncentrálódása.

– A kormány több fontos intézkedést is meghirdetett az első száz nap teendőjeként, többek között a termőföldről és a nemzeti földalapról szóló törvény változtatását.

– A földtörvény sem jogilag, sem gazdaságilag nem jó. A nemzeti földalapot pedig a birtokrendezés katalizálására kell felhasználni, hogy a jelenleg rendkívül elaprózott és egyáltalán nem EU-konform birtokszerkezet megváltozzék. Nálunk az átlagos földtulajdon alig több mint két hektár, de közel hétszázezer mezőgazdasági kistermelő egy hektár alatti birtokon gazdálkodik. Aki ma gazdaságosan akar földet művelni, annak több száz haszonbérleti szerződést kell megkötnie. S bár előzetes ajánlatában az unió megengedi az egy hektár alatti birtokon gazdálkodók támogatását és az őstermelők egyösszegű normatív támogatását, ez csak átmeneti ideig tartható fenn. Nemcsak az uniós csatlakozás, hanem a racionális gazdálkodás is azt követeli, hogy az ágazatban dolgozók tudjanak földet vásárolni. Ehhez pedig hitel, a visszafizetéséhez pedig a mezőgazdaságból származó tisztességes jövedelemre van szükség.

– Hogyan lehet jövedelmezővé tenni a mezőgazdaságot?

– Elsősorban kiszámítható agrárpolitikával. Az elmúlt két évben közel negyvenszázalékos áringadozás volt a gabona vagy a sertéshús felvásárlási árában, ami kiszámíthatatlanná tette a termelést is. A következő két évben a kormány közelíteni fogja a hazai támogatási rendszert az unióéhoz, mind szisztémájában, mind értékében. Első lépésben egy gabonapiaci minimálár létrehozását tervezzük, amely megóvja a termelőt attól, hogy önköltség alatti áron kelljen értékesítenie. Az intervenciós ár – amely az unió piacszabályozási eszközének elve szerint működik – a piaci áraktól függetlenül is jövedelmet jelent majd a termelőknek, míg a mostanáig alkalmazott garantált áras rendszer csupán az önköltség hetven százalékát fedezte; ezt mutatja, hogy az unióban a gabonafélék intervenciós árának alsó szintje már tavaly százegy euró (huszonhétezer forint) volt, míg nálunk a garantált ár 2002-ben a búza esetében tizenhétezer-ötszáz, a kukorica esetében tizenötezer forintot ért el tonnánként. 2003-ban ezt a koncepciót folytatnánk más termékek tekintetében is, persze az intézkedések üteme függ a költségvetés helyzetétől. Külön figyelmet kell fordítani a gazdálkodókat kiszolgáló intézményi szervezetek kialakítására. Különösen a gyümölcs- és mezőgazdasági kerti termelőknél létkérdés az értékesítési szövetkezetek megléte, ami az uniós csatlakozást követően még inkább hangsúlyos szerephez jut. Nyílik a piac, erősödik a verseny, és a hazai mezőgazdaságnak is meg kell felelnie az uniós minőségi követelményeknek: időben, megfelelő terméket kell szállítani. Ehhez pedig többek között – akár állami támogatással létrehozott – logisztikai központokra van szükség.

– A jelenlegi hazai támogatási rendszer nem igazodik az unióéhoz, amelyen belül is a gazdáknak jutó közvetlen kifizetések folyamatosan vitatéma. Ráadásul az uniós országok is tartanak tőlünk, hiszen nettó haszonélvezői leszünk a közösségi agrárpolitikának, miközben a bent lévők támogatottsága esetleg csökken. A jelenlegi uniós rend sokak szerint túltermeléshez vezet, a reform azonban évek óta húzódik. A közösség mégis az agrárpolitika változására hivatkozott, amikor javaslatában a közvetlen dotáció negyedét ajánlotta az újonnan csatlakozó országok gazdáinak. Lehet, hogy rosszkor, rossz ajtón kopogtatunk?

– Nincs könnyű helyzetben egyik fél sem. Az unióban mindössze öt ország nettó befizető, az összes többi a haszonélvezője annak a közös költségvetésnek, amelynek felét a különböző agrártámogatások csatornáin keresztül osztják szét. Az öt befizető nem akar többet fizetni, a kedvezményezettek pedig nem akarnak jövedelemről lemondani, márpedig ha a jelenlegi rendszerben kerülne sor az újraelosztásra, kénytelenek lennének. Ráadásul az unió szeretné elkerülni, hogy az újonnan csatlakozó országok mezőgazdasági termelése jelentős árutöbbletet jelentsen, hiszen annak a levezetése megint csak forrásokat igényelne. A vitát most a saját a bőrünkön érezzük, miután a mezőgazdasági támogatások legnagyobb részét képező, jelenleg mintegy évi harmincmilliárd eurót kitevő közvetlen kifizetéseknek csak a huszonöt százalékát kapnánk meg a csatlakozáskor, és a jelenlegi uniós szintet egy tízéves átmeneti időszak alatt érnénk el.

– A közvetlen kifizetések visszatartásakor Brüsszel azzal érvel, hogy az új tagállamok gazdái nem szenvedhettek veszteségeket az unióban, hiszen nem is voltak a tagjai.

– Ez így jól hangzik, csak számokra lefordítva nem igaz. Magyarországon a felvásárlási árak jelenleg valóban elmaradnak az uniós árszinttől, s ebből következően a csatlakozás után a hazai mezőgazdasági termelők jövedelme automatikusan megemelkedik. Ha ehhez még uniós pénzek is jönnek, látszólag valóban extraprofithoz jutnának a hazai gazdák, ami – az unió szerint – akár konzerválhatná is a jelenlegi rossz szerkezetet. Csakhogy a bevételi oldalnak mindig van kiadásvonzata, ami a csatlakozással szintén megnő. Ugyanazon a piacon elfogadhatatlan, hogy a költségek egyenlően sújtják a szereplőket, miközben a támogatásokból van, akinek csak a fele jut. Ez biztos, hogy nem fogja lehetővé tenni azt a felzárkózást, amit az unió szeretne látni.

– Mennyi pénzről van szó?

– Ha a magyar termelés jelenlegi nagyságrendjét vesszük figyelembe, évi négyszáznyolcvanmilliárd forint támogatáson osztoznának a magyar gazdák, szemben a mostani kétszázmilliárd forinttal, aminek a forrása a három magyar alap: a termelési, a piacra jutási és a beruházási. Ez utóbbi a csatlakozással átalakul majd, és a brüsszeli közös kasszából fizethető ki. A közösségi támogatás pedig egy nemzeti keretből kiegészíthető lesz, csakhogy a mértéke még kérdéses. Az unió jelenlegi ajánlata számunkra egyáltalán nem kedvező, valójában nem jelent azonos versenyfeltételeket. A közösség azonban, ahogy már említettem, nem szeretne árutöbbletet.

– A csatlakozás nem csak a támogatások tekintetében teremt majd új helyzetet. Az uniós rendtartás ennél bonyolultabb. Egyes termékekre termelési kvótákat kell kialakítani, másoknál nagyon szigorú minőségi előírásoknak kell megfelelni. Hogyan haladnak a tárgyalások?

– Túl gyorsan. A közösség egyes termékeknél valóban meghatározza a termelhető maximális mennyiséget, illetve az intervenciós felvásárlási ár csak a kvóta erejéig érvényes. Magyarországon mostanáig egyedül a cukorrépa és a tejpiac esetében létezett hasonló megszorítás. Az unió, jelenlegi ajánlata szerint, az 1995 és 1999 közötti időszakban megtermelt mennyiség bázisán számítaná ki a magyar kvótákat, ez azonban számunkra elfogadhatatlan. Most azért próbálunk lobbizni, hogy vegyék figyelembe a korábbi termelési szintet is. Júniusra várható a végleges ajánlat, majd meglátjuk, mit sikerül elérni. Sajnos, a tárgyalásokat az előző kormány elkapkodta, az egyik adunkat eljátszotta. A tőke szabad áramlásánál például nem lett volna szabad elfogadni, hogy akár már három év múlva a külföldi gazdák szabadon vásárolhassanak nálunk földet. Lengyelországban például hét év a türelmi idő, a teljes nyitás pedig tizenkét évvel a csatlakozást követően történik; nálunk ez hét év lehet. Furcsa helyzet fog előállni, ha a közvetlen kifizetések csak tíz év múlva járnak a hazai gazdáknak, miközben a földpiac már teljesen megnyílik az uniós gazdák előtt. Ez egyenlőtlen földszerzési esélyeket jelent.

– Lehet-e sikeres csatlakozást remélni a mezőgazdaságra nézve?

– A nagy vagyonvesztéseket egy-két év távlatában nem lehet pótolni, de a pozitív folyamatokat láttatni kell. Minden átalakításnak van pozitív és negatív hozama is. Azt jól tudjuk, hogy az uniós agrárszisztéma működtetése bonyolult. Az EU agrárrendtartása nem tökéletes, de ehhez kell igazodnunk. Csak nem úgy, hogy tovább növeljük a már eddig is átláthatatlanná duzzasztott paragrafusokat; 2002-ben a gazdáknak egy 427 pontból álló szabályrendszerben kellene eligazodniuk, amely ráadásul egyáltalán nem felel meg az uniós elvárásnak. Ahhoz, hogy a támogatások lehívhatók legyenek, ki kell alakítani a megfelelő intézményrendszert. A SAPARD-probléma megmutatta, hogy e nélkül nem lehet az uniós pénzekhez hozzájutni. 2000 óta évi tízmilliárd forint vissza nem térítendő támogatástól esünk el. Ez az összeg már a harmadik éve úszik el amiatt, hogy nem tudtunk olyan intézmény- és folyósítási rendszert kialakítani, ami az unió elvárásainak megfelelt volna.

– Nem hat túl optimistának…

– Egyáltalán nem vagyok pesszimista, csak realista. Az biztos, hogy a jelenlegi ajánlaton javítani kell. Ez azonban politikai játék. Ha a mezőgazdasági fejezetek egyeztetését időben beszorítják, előfordulhat, hogy a végén emiatt nem sikerül lezárni a csatlakozási tárgyalásokat, akkor pedig az ország lemarad az első körös csatlakozásról. Ezt a rizikót egyetlen ágazat sem vállalhatja fel. Azt sem szeretnénk azonban, hogy a végén mégis azt kelljen aláírnunk, amit elénk tesznek. Ésszerű kompromisszumok révén reméljük, sikerül egy, a gazdálkodók számára minél kedvezőbb ajánlatot kialakítani.