– A globalizáció hozhat jót is, rosszat is. Növelheti és csökkentheti az emberiség „átlagos” jólétét, ha lehet ilyenről beszélni. Növelheti és csökkentheti a világban meglévő szegénységet és emberi szenvedést. Növelheti és csökkentheti a gazdagok és a szegények közötti különbségeket világviszonylatban is, az egyes országokon belül is. Csökkentheti és növelheti a pusztító konfliktusok veszélyét. Rombolhat és teremthet értékeket. Elpusztíthat és fölvirágoztathat emberi kultúrákat. Folytassam? Rajtunk, embereken, emberi közösségeken múlik, hogy a pozitív vagy a negatív hatások erősödnek-e majd föl az elkövetkezendő évtizedekben. Nem lesz könnyű sétalovaglás.
– Hogyan lehet eligazodni ebben a mai, globalizálódó világban?
– Nem könnyű. Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy mit értünk globalizáción. Mert sokak számára ma még homályos, gomolygó, már-már mitikus fogalom ez, s mint ilyet, nem lehet kezelni. Először is, bolygónk globalizálása nem az elmúlt évtizedekben kezdődött. A XV–XVI. századi felfedezők indították el a folyamatot. Folyatták a misszionáriusok és a nagy kereskedelmi társaságok, például az angol Kelet-indiai Társaság. Nagy szerepet játszottak a folyamatban az első nagy nemzetközi pénzügyi házak, a Fuggerek, Rothschildok. A kora XIX. században felgyorsult a folyamat az ipari forradalom és a világkeresekedelem kibontakozásával. Aztán jöttek a kontinentális és transzkontinentális vasútvonalak, s jött végül a XX. században, a távíróval, telefonnal és rádiózással kezdődő információs forradalom. Mindezekkel párhuzamosan indult meg a világ katonai és politikai globalizálása, a portugál, a spanyol, az angol és a francia gyarmatbirodalmak kiépülésével, majd, a XX. században az első és a második világháborúval, a Népszövetség, majd az ENSZ és más nem pusztán nemzetközi, hanem kifejezetten globális szervezetek megalakulásával. Mindezt betetőzi ma a globális médiahálózatok kiépülése és a világ kulturális globalizálódása. A társadalmaknak, köztük a magyar társadalomnak, mindezekkel a globalizációs folyamatokkal – a gazdasági, pénzügyi, kommunikációs, politikai, katonai, kulturális – folyamatokkal számolniuk kell, mindegyikkel kapcsolatban ki kell építeniük a maguk stratégiáját.
– Mit lehet tenni egy felelős kormánynak a leszakadást elkerülendő?
– A kormányoknak olyan törvényeket kell előterjeszteniük, amelyek növelik a hazai gazdaság globális versenyképességét, a jelenleginél gyorsabban növelik az ország emberi erőforrásait és tudástőkéjét, felgyorsítják a hazai információs forradalmat, megvédik az ország társadalmát a globalizáció negatív hatásaival szemben. Ezeken a területeken az elmúlt tíz évben egyetlen kormány sem tett annyit, amennyit tenni lehetett s kellett volna. Az üzleti világnak is mindent el kell követnie a hazai gazdaság versenyképességének növelése érdekében, és a jelenleginél erőteljesebben kell kiépítenie a maga globális kapcsolatrendszerét. A társdalom minden tagjának s csoportjának növelnie kell a maga piaci értékét, globális tájékozottságát, állampolgári felelősségtudatát, a társadalom kohézióját. És így tovább. Van mit tenni, bőven.
– Említette a tudatokban végbemenő változásokat. Talán ez a legnehezebben segíthető terület, amely a legnagyobb ellentmondásban van a globalizáció uniformizáló hatásával.
– Nem csak és nem is elsősorban a globalizáció tehet arról, hogy az utóbbi évtizedekben gyökeresen átalakult a világképünk, morális értékrendünk. Nem a globalizáció tehet arról, hogy a hagyományos társadalmakra, így az európai társadalmakra is jellemző közösségi morált az elmúlt ötven évben egyre gyorsabban szorította és szorítja ki egy sajátos, új, radikális individualizmus, amely a „Szeresd felebarátod!” parancsa helyett a „Teljesítsd ki önmagadat!” parancsát hirdeti. Az emberi személyiség autonómiája a kezdetektől fogva alapeleme volt a görög-judeo-keresztény kultúrának, koronként más és más értelmezésben. A mai, radikális individualizmus a végletekig vitte el az emberi személyiségnek mint minden érték egyetlen s végső forrásának a kultuszát.
– Az önkiteljesítésnek az anyagi jólét, az ember mint fogyasztó, a karrierépítés vált a végső ideájává, mely életcél már szintén megbukni látszik. Ha úgy tetszik, tudati globalizáció zajlik, ha egyre több embernél érzékelhető, hogy egyrészt elkülönül, keresi önmagát, másrészt rájön, hogy a nagy egység része, s úgy tudja magát kiteljesíteni, ha a másik is vele párhuzamosan halad. Ez üdvözlendő irány.
– Ez a folyamat inkább csak a fejlett nyugati társadalmakra jellemző, ahol az individualizmust mindig is keretek között tartotta egy erős közösségi-társadalmi felelősségtudat. A gazdag társadalmakban elegendő pénz és megfelelő kulturális klíma van ahhoz, hogy az ember a maga önmegvalósító programját ne a közösség kárára vigye végbe. S hogy az önmegvalósítás ne csak a hamburger fogyasztását jelentse, hanem egy teljes emberi lét kibontakozását is. A fejletlenebb, szegényebb társadalmakban a fogyasztói civilizáció terjedésének, a radikális individualizmus térhódításának egyre kevésbé képes határt szabni a hagyományos erkölcs, vagy görcsös, torz, „fundamentalista” reakciókkal próbál határt szabni neki.
– Globalizáció és önmegvalósítás. Egymásnak látszólag ellentmondani látszó fogalmak. Mintha korunk emberének egyik legnagyobb feladatáról lenne szó: revolúciósnak mondható változások közepette, egy világközösséghez tartozva, annak részeként megőrizni individuumát és szűkebb közössége értékeit.
– A globalizálódás és a lokalizálódás, vagyis a helyi, illetve regionális közösségek megerősödése párhuzamosan folyik. Hagyományainál, kultúrájánál fogva a mai emberek többsége még elsősorban a helyi közösségek vagy egy-egy ország határain belül tudja megtalálni a maga szerepét és identitását. A világpolgár vagy globális polgár életformája és habitusa még csak kevesek osztályrésze s privilégiuma. De az elkövetkező években a globalizálódó világ minden bizonnyal sok érdekes és fontos szerepet kínál majd az erővel, ambícióval telieknek. Remélem, ebből az országból is sokan pályáznak majd ezekre a szerepekre.

Demcsák Mária