A mérleg nyelve: látóköre széles, minden jelenséget és szakmai irányzatot megvizsgál, de nem hord zászlaján egyetlen speciális izmust. Bámulatos olvasottságú szakember, aki több nyelven követi a szaksajtót. A hetvenéves Buda Bélát idén augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki a Parlamentben.

■ Vannak-e elemzések arról, egy gazdasági válság hogyan hat a társadalom pszichés állapotára, közérzetére? Megfigyelhetők-e korrelációk?

- A társadalom lelkiállapotát nem nagyon lehet mérni, az egyénét sem igazán, mert rendkívül dinamikus folyamatról van szó. De a lélek esetében többet tudunk arról, hol kell beavatkozni. A társadalom szintén organikus rendszer, nem csak az egyensúlyi állapotából lehet kimozdítani, de ezzel a fejlődését is meg lehet zavarni. Nemrég jelent meg Kopp Mária és Skrabski Árpád Magyar lelkiállapot című könyve, ennek alapja a Hungarostudy immár harmadszor elvégzett nagyszabású - körülbelül húszezer fős mintán végzett - kutatása. Ebben kimutatták, hogy a lakosság stresszterhelése folyamatosan nő, a depresszív hangulat mértéke fokozódik. Nagyon rosszak benne a megküzdési mechanizmusok. Nehezen tudják túltenni magukat a lelki megterhelésen, traumán. A megküzdésnek vannak kedvező formái - kreatív, humoros, relaxációs vagy életmód-változtatás -, és vannak rossz formái, ilyen a passzív visszavonulás: az illető a televízió elé ül, többet eszik, iszik, dohányzik, tehát kémiailag kapcsolja ki a lelki diszkomfort érzést.

■ Változnak a helytállás képességei az általános, széles körű válsághelyzetben?

- Csökkenhet az emberekben az ambíció. Ezáltal csökken a belső feszültség, ami a sikertelenségből adódhat. Mindenkinek van egy úgynevezett komparatív referenciacsoportja, azok a barátai vagy példaképei, akikkel összeveti magát - még ha ezt ő nem is tudatosítja magában. Normális körülmények között az ember szeretne bizonyos dolgokat elérni, de ha azt látja, hogy másoknak is rosszul megy ebben a referenciacsoportban, akkor némi megnyugvással mond le dolgokról, amely lemondás máskor nyugtalanítaná. Amikor bajok támadnak, a kis közösségekben jobban érvényre jut a segítő szándék, növekszik az érzelmi támogatás, az önkéntes munka vagy a karitativitás, míg amikor prosperitás van, kiélesedik a versengés, és nem érdekes, mi van a másikkal. Az önsegítő csoportok is fellendülnek a válságos időkben. Az internet új terepe lett ennek, de a személyességet nem lehet pótolni. A kommunikációban az információ kilencvenöt százaléka nem verbális. A válságnak vannak elnyújtott pszichológiai hatásai. Ha a családi figyelmet vagy törődést illetően most esik ki két év egy serdülőkor előtt álló gyerek életéből, mert a szülőknek megnövekedett a terhelése, az megmutatkozhat abban, hogy néhány év múlva több drogos fiatal lesz.

■ Rendelkezésre állnak adatok az 1929-es válság kollektív pszichés hatásairól?

- A nyugati szaklapokból az derül ki, hogy pszichológiai értelemben nagyon keveset tudunk erről.

■ Csak annyit, hogy több volt az öngyilkosság...

- Az is amolyan zsurnalizmus. Lehet, hogy ugyanannyi volt, mint korábban, csak jobban felkapta őket a sajtó. Arról tudunk csak, hogy milyen káros hatása van a munkanélküliségnek az emberekre, a később Amerikában híressé vált Paul Lazarsfeld figyelte meg ezt egy osztrák kisvárosban. De csak esettanulmányok vannak, nincsenek pontos statisztikáink. Ezért is haragszom a válságra mint fogalomra. Nem is tudjuk, mit jelent. Úgy látom, óvatlanul, áltájékozottsággal kezeljük a válságot, nincs igazi fogalmi, filozófiai, elemzési metodikánk rá. A tömegek pedig egyértelműen csak felszíni jelenségként képesek azt felfogni. Az értelmiségnek alaposabb, mélyrehatóbb diskurzust kellene folytatnia róla. Van standardja a válságnak, vagy különféle válságkonstellációk léteznek? Szerintem feltupírozzák ezeket a jelenségeket.

■ Mármint túldramatizálja őket a sajtó és a politika?

- Persze. Ez is egy mediatizált, manipulált dolog: válságmitológia. Ami megkönnyíti a pénzügyi segítségek mozgósítását, a munkaerő-gazdálkodásban olyan mértékű elbocsátásokat eszközölnek, amiket eddig nem mertek.

■ Sokan az anyagi helyzetükkel azonosítják magukat, az beépül identitásukba. Ez előny vagy hátrány a személyiségfejlődésben?

- Erre nehéz válaszolni. Úgy gondolom, a szegénység nem nemesít. Sőt árt! Egy Marmot nevű brit közegészségügyi szakember arra az eredményre jutott vizsgálatában, hogy a jólét jobb fizikai és mentális egészséggel jár. Alacsonyabb a halálozás, kisebb mértékű a deviancia.

■ Praxisában, páciensei gyógyulásában akadtak nagy - kedvező és kedvezőtlen - meglepetések? Mert azt szokták mondani, az emberi léleknél nincs titokzatosabb dolog.

- Annyira azért nem titokzatos. Nem voltak nagy meglepetéseim, általában szerencsésen bejöttek a prognózisaim.

■ Mit gondol az antidepresszánsok valóságos hatóerejéről, illetve a placebókról? Mellőzhetők a gyógyszerek? És ön szerint lényegében öröklött vagy az életút során szerzett tulajdonság a depresszióra való hajlam?

- Súlyos és heveny pszichiátriai zavarok esetében nem nélkülözhetők a gyógyszerek. Akkor is, ha például a legdivatosabbak, az antidepresszánsok elsősorban mint placebók hatnak. De a placebóhatást megbízhatóan, viszonylag gyorsan fejtik ki. Erről most már sok kutatás számol be. A baj az, hogy a gyógyszerek kiszorítják a pszichológiai és a pszichoszociális terápiákat. A depresszióban például a családi szocializáció zavarai, a kialakult hibás élményfeldolgozási és viselkedésszabályozási mechanizmusok és az ezek miatt nehezebben elviselhető stresszek nagyobb szerepet játszanak, mint az öröklés. Ezekkel az életfolyamatból eredő okokkal tudnak a pszichoterápiák eredményesen foglalkozni. Magam pszichoterapeuta vagyok.

■ A pszichológiai iskolák szeretnek fellépni egy megkérdőjelezhetetlennek vélt dogmával, ami szerintük az emberi psziché lényege. Libidó, önmeghaladás, hatalomvágy, flow-élmény, hallottunk már sok variációt.

- A lélek olyan, mint egy bonyolult fehérjemolekula, amit színes golyókból álló modellekkel szoktak ábrázolni. Egy kor figyelme olyan, mint egy vékony fénysugár, mindig egy részletet tud megvilágítani. Freudnál a szexualitás, aztán a tudattalan volt ilyen. A mai irányzatokban a nárcizmus, a mentalizáció, az én szerkezete az érdekes. Minden komoly pszichológiai teória soktényezős folyamatmodell. Nem állóképet készít a lélekről, hanem a dinamikáját képezi le, aminek alapján a legkülönbözőbb helyzetek is összetevőire bonthatók, és nagyjából kimutatható, hogy az adott személy fejlődése milyen irányba folytatódik.

■ Mi a legdivatosabb pszichológiai irányzat ma?

- A kognitív viselkedésterápia, aminek lényege a viselkedésszabályozó környezeti ingerek manipulációja, illetve az ezeket az ingereket felfogó és feldolgozó agyi, logikai, gondolati sémák hibáinak megállapítása. A tünet tulajdonképpen egy hibás tanulás eredménye. A viselkedésben megfigyelhető és befolyásolható körülmények állnak itt a figyelem fókuszában. A pszichoanalízisben a kezelési idő nehezen kiszámítható, márpedig a kórházakban tervezni kell. A kognitív viselkedésterápiákban a kezelés legtöbbször programozható, célzott, behatárolt. A magángyakorlatban is ezek a technikák a legelterjedtebbek. Ma nem csupán gyógyítanak, hanem tréningmódszerekkel - amik ugyancsak viselkedésmódosítások - fejlesztenek. Piaci versengés van a pszichoterápiában is. Aki ad magára, az valamit módosít a külföldön eltanult technikán, és akkor az onnantól az ő módszere. Az elméletek sietve születnek, mint minden más a mai társadalomban. Tíz évvel ezelőtt 260-360 közöttire tették a különféle pszichés technikák számát. Ma ezek túlnyomó része besorolható hatvan irányzat egyikébe. Ezeket túlnyomó részben már nem beteg emberek viselkedésmodifikációjára használják, hanem képességek fejlesztésére.

■ Milyen elmozdulást lát az értékrendünkben?

- Míg korábban az ember önmagát elsősorban egy kollektívához - családhoz, társadalmi réteghez - és annak értékrendjéhez viszonyítva határozta meg, ma a saját egyéniségét kultiválja, és ennek megvalósítása az abszolút mérce. Teljesítményelvű társadalomban élünk, ahol senki sem önmagában, hanem az egyéni teljesítménye alapján válik értékes emberré. És minden teljesítmény valahogyan a fogyasztással áll összefüggésben. Már a kései szocializmusban feltűnt Magyarország sajátos helyzete, hogy kompország. A legnyersebben vette át a fogyasztási értékeket. Gorenje-jelenség nem volt sehol másutt. Ma két meghatározó irány él a korszellemben. Az egyik a posztmodern, hogy minden klasszikus életforma, érték, szerepséma, énkép érvényét vesztette, illetve megnyílik, szabadon választható, alternatív módokon valósítható meg, és ezt mind befogadja a társadalom. A másik irányvonal a New Age-mentalitás: szakítás a tudományos materializmussal, nyitottság a spirituális felfogás iránt, rezzenéstelenül elfogadni az asztrológiát, az előző életek ideáját. De szkeptikus vagyok ezekkel kapcsolatban.

■ Ez a pszichológiába is kisugárzik. Nem egy ilyen irányzat örökkévalóság-tudatra ébreszti gyakorlóit, amennyiben felvetik és átélhetővé teszik mások inkarnációit.

- A léleknek ez a folytatódása a modern és individualizált embernek egyfajta vágyképlete is. Nemrég részt vettem Bázelban a Pszichedelikus Világtalálkozón, ahol a cseh származású, Amerikában élő Stanislav Grof, a transzperszonális pszichológia atyja beszélt a módosult tudatállapotokban tapasztalt élményekről: valamiféle átélése ennek a transzperszonális dimenziónak, hogy része vagyok a kozmosznak, hogy nem vagyok egyedül. Légzőgyakorlattal váltja ki ezeket a tudatállapotokat. Jobb gyűjtőfogalom híján ezt is a „testterápiák" közé sorolhatjuk, ami szintén virágzó üzletág. Ezek közt a kineziológia is nagyon jó irány. A modern ember elszakadt a saját testétől, eszköznek tekinti, és vissza kell találnia hozzá. Újra kell tanulnia a relaxációt, amit a macska spontán csinál.

■ Amikor Grof páciensei átélnek valami rendkívülit, mi az? Igazi ősi élmény, a kollektív tudatalattiból előhúzott információ és élmény, vagy valamiféle fantázia?

- Szerintem inkább fantázia, de nagyon erős érzelmeket mozgat, és ezáltal különleges. Ezek az élmények egyfajta látásmódot tükröznek. Az élmény leírása nem pontos térképe a jelenségnek, hanem egy közvetítőkép.

■ Egyik legnépszerűbb munkája az empátiáról szóló könyve. Az empátia mégsem teszi tisztánlátóvá a pszichológust.

- Hát nem. Az empátia lényege, hogy az ember ideiglenesen el tud magáról felejtkezni, és teljesen a másikra figyel. Feltétele, hogy elfogadja a másikat. Ez nem olyan, hogy diplomát kapok róla, és aztán mindig menni fog, mint a biciklizés. Sokan egyenlőségjelet tesznek empátia és tolerancia között - tévesen. Az empátia pont arra való, hogy azt értsük meg, amit az illető önmagának sem igazán tud megfogalmazni, sőt lehet, hogy titkolni próbálja maga elől. Az empátia nem a másik titkának meglesése vagy gondolatolvasás, hanem a másik érzelmi-hangulati, illetve értékszemléleti állapotának a feltárása. Értékek mentén vannak a pozitív és negatív emóciók. Arról sokat tudunk, hogy minden élmény, illetve inger több szinten kódolódik az emberben. Van egy azonnali felfogás. Ebben nem kell tudni az egész legendáját a másik állapotának, de azt érezzük, hogy szívesen csinálja-e azt, amivel foglalkozik, hogy hiteles-e. A hétköznapokban nem kell mindig empatizálni. Ha a pályaudvari jegypénztárnál vagy más gyors tranzakcióknál nem kapjuk meg azt a szolgáltatást, amit elvárunk, akkor azt szankcionáljuk, keményen lépünk fel, és nem empatizálunk a pénztárossal. De ez csak a felszín, e mögött világok vannak.

■ Közben próbáljuk megérteni a minket körülvevő világot is a maga összetettségében, és rengeteg információt fogyasztunk.

- A mai ember egész egyszerűen nem tudja kezelni a jelenlegi társadalmi valóságot. Nagyon esetleges, hogy mi ért meg belőle. Az információs „túlfogyasztás" egyre inkább a rossz helytállási technika sajátossága. A hárítás egy formája, tartózkodás attól, hogy szembenézzek a dolgaimmal, hogy rendbe tegyem az emberi kapcsolataimat, menekülés az intimitás elől. Hódítanak az autoerotikus tendenciák és a cyberszex. Szomory Dezső híres mondása: „Minden férfi tudja, az önkielégítés a legjobb a világon, csak a közösülés mégis nagyobb hecc." Szinte teljesen hiányzik az a folyamat, hogy a referenciacsoportunkkal megbeszéljük a tévében, interneten látottakat-hallottakat. Pedig már Lazarsfeld egy kutatása nyomán ötven éve tudjuk, hogy a televíziós hatás kétlépcsős, a belső feldolgozáshoz elengedhetetlen valamilyen személyközi kommunikáció bizalmas vagy tekintélyes másik emberrel. Úgy érzem, új értékmódosító mozgalmak fognak létrejönni a világban. Politikai, filozófiai jellegű, de végső soron életformát átalakító mozgalmak, melyekben kiemelt szerepet kap majd a szelektivitás, a nagyobb tudatosság. Remélhetőleg nem fundamentalista megoldási képletekkel állnak elő, hanem az egyéni választás hangsúlyozásával.