Sikeres próbaútként is elkönyvelhetjük az ausztriai túrát - nyugtázta Gémes László a hazaérkezést, miután kiszállt annak a kisbusznak a vezetőüléséből, amelynek oldalán nem Szegvár önkormányzatának a neve volt a felírat, hanem az, hogy „Új Magyarország Vidékfejlesztési Program 2007-2013", illetve: „www.umvp.eu". A busz is, utasai is - vállalkozók, önkormányzati testületi és bizottsági tagok - egy úton haladtak, közmegelégedésre - ez volt Gémes László summázata, mégpedig valamennyi minőségében.
Az egyéni vállalkozó, aki ma már 260 hektáron vet és arat, nem csupán a szegváriak járművét, hanem a helyhatóság delegációját is vezette, az utóbbit mint polgármester. Az ausztriai közös túrának az volt az értelme, hogy véglegesen döntsenek, akarnak-e olyan, megújuló energiával működő fűtést a közintézményeikbe, mint amilyen a felkeresett burgenlandi településen, illetve a nyugati határvidéken lévő Pornóapátiban már jó ideje bizonyít, illetve álmodjanak-e olyan üzemanyagról, amilyet a szántóföldjeikről „takarítanak be" éppen úgy, ahogyan azt osztrák vendéglátóik nap mint nap teszik. Annyi szent, nem kellett agitálni egyetlen utast sem, egyként gondolkodtak az ötezer lelkes Szegvárról mindannyian: abban a pillanatban, ahogy postára lehet adni a pályázatot az alternatív energiával működő fűtőmű támogattatására, megteszik.
Vissza a szülőföldre
A még viszonylag újnak számító uniós gyakorlat, a pályázás az Alföld kellős közepén ugyanúgy mindennapos tevékenyéggé vált, mint a szegváriak felkereste burgenlandi településeken. Nem véletlenül. A polgármester „magánélete" - vállalkozói mivolta - erről a mentalitásról árulkodik. Az 1972-es születésű ifjú gazda még gyerekként elkerült Szegvárról, szüleivel Budapestre költözött, felmenői a főváros egyik nagyvállalatának lettek a dolgozói. De tizenöt évvel később hallgattak felcseperedett gyermekük szavára, s visszaköltöztek az alföldi nagyközségbe, melynek léptékeit, ritmusát nem annyira ők, mint László fiuk vágyta vissza. Aki vendéglátó-ipari képzettséggel s a katonai szolgálat letudásával a háta mögött, alig húszévesen belevágott - az agrárgazdaságba.
- A gép, a traktor fogott meg, és persze a természet - jut el első „szakirányú" beruházásához, az 1994-ben hitelre megvett, használt MTZ-hez Gémes László, akinek nagyapái révén összesen 7,5 hektár kárpótlásból megvett földhöz lehetett családi alapon köze.
Gabonát vetett az alföldi mérce szerint kicsinek számító szántón, s jószágot is tartott, hogy legyen fogyasztója a takarmánynak. Hatott rá is a szomszédos Szentes országszerte híres fóliázása, abba is belekóstolt.
- A traktorommal szolgáltatásokat vállaltam: szántottam, kaszáltam - vallott első agráros stációjáról Gémes László. - Ez így már három „láb" volt, növénytermesztés, állattartás, kertészkedés, meg egy negyedik: vendéglátósként sörözőt, diszkót béreltem, működtettem. De kiderítettem magamról, hogy a szántóföldi növénytermesztés és a gépekkel való szolgáltatás az igazi „profilom": ezért idővel a többivel felhagytam. Majd eljött annak a napja is, hogy az addigi kis gépeket eladtam, s vettem egy száz lóerős „óriást", erre kezdtem fejleszteni.
Nem hektárban mér
A Budapestről hazatért ifjú amolyan városias számtant használ, nem úgy méri saját gyarapodását, mint az faluhelyen szokás: nem hektárokban, hanem lóerőben izmosodik. Hét évvel ezelőtt az egyszerűsített géptámogatási program segítségével jutott egyről a kettőre, akkoriban tett szert új gépekre, egy körbálázóra majd egy gabonavetőre. Csípős is volt a falu nyelve: az unokája is az ő hitelét fogja nyögni, mondták, leginkább a háta mögött. Ám sürgősen új szövegre lehetett szükségük a morgolódóknak. 2003-ra a vállalkozó új traktort, új kombájnt vett, s megtoldotta a szántóját is.
- Mindenki az új „magánkombájnnal" akart aratni - mondja Gémes László. - Meg kellett vennem a második kombájnt, és felvettem az első alkalmazottat is. A következő traktor pedig egy 150 lóerős valódi óriás volt. Korábban az agrár-vidékfejlesztési Operatív Program keretében, később a „jogutód" Új Magyarország Vidékfejlesztési Program kiírásaira pályáztam. A léptékváltáshoz nélkülözhetetlen volt a külső forrás, az állami és uniós támogatás.
Búza, árpa, napraforgó és kukorica van az időközben megnőtt birtok 260 hektárjában. Ekkora föld megművelőjeként pedig naivnak tartja a kérdést: hol van az a határ, amelyik alatt nem képes eltartani magát, családját a gazda?
- Azt ajánlatos kiszámolni, hogy hány hektártól érdemes gépesíteni - „helyesbít", hozzátéve, hogy a „vonal" alatt inkább meg kell rendelni a gépi szolgáltatást olyan valakitől, aki normális áron normális munkát végez. - Egy embernek legalább 50 hektárra van szüksége, hogy növénytermesztéssel átlagos körülmények között eltartsa a családját. Ma a területalapú támogatás hektáronként 35 ezer forint, ha pedig valakinek 50 hektár van a birtokában, akkor a megkapható 1 millió 650 ezer forintot nem kell bevonni a gazdálkodásba. Ha a földtulajdonos nem termel profitot, de veszteséget sem, akkor megmarad neki az 50 hektárra járó havi nettó 75-80 ezer forint.
Ahol azonban nehezebb a megfejtés, az a kétlaki élet mibenléte: ugyan hogyan is kezdődnek a vállalkozó polgármester hétköznapjai? Az önkormányzati irodából irányítja földeken dolgozó alkalmazottait, vagy saját maga szánt, vet, és ott éri el őt a falu?
- Se nem traktorosként, se nem polgármesterként ébredek, hanem apaként: a nejem kora reggel elmegy dolgozni, két fiunkat én indítom el az iskolába - kapjuk a gazdasági és a közszolgaéletet egyaránt felülíró választ. De hogy ne legyen túl egyszerű a folytatás, megtudjuk Gémes Lászlótól: házhoz jön a munkahelye. - Reggel hétkor már nálam vannak az alkalmazottak, megbeszéljük az aznapi teendőket. Nyolcra megyek a hivatalba, de rendszerint van idő arra, hogy segítsek felszerelni a gépekre a szükséges munkaeszközöket.
Falufűtés és tanmedence
A többit szinte már tudjuk, polgármesteri hivatal, íróasztal, számítógép, ügyek és ügyfelek... Délután és hétvégén traktor, gép, gépszín. És íme a blokkolóórát helyettesítő kommentár:
- A szántóföldi növénytermesztés azért jó, mert megtehetem, hogy nem megyek ki mindennap a földre. De a polgármesterkedés sem abból áll, hogy reggeltől estig ott ülök a számítógép előtt, sokkal inkább a döntéshozatal, a feladatok kiadása és elvégzésük ellenőrzése, a koncepciók kimunkálása a teendőm. Megszerveztem egy pályázatíró csapatot, s a polgármesteri kabinet sem a klasszikus közigazgatási munkát végzi: ha találnak Szegvár számára előnyös pályázatot, akkor azonnal konzultálunk, majd elkészítik a szükséges irományokat, dokumentumokat. Ennek az az előfeltétele, hogy legyen ötletünk, tervünk, elképzelésünk, legyenek meg az alapok. Mint a legutóbbi időkben a falufűtés. Azt szeretnénk, hogy az önkormányzati intézményeket egy központi fűtőművel láthassuk el, a helyi 1500 hektáros erdőből mindig lesz annyi fahulladék, amennyi megoldja a 19 épület fűtését a jelenlegi gázár 70 százalékából. A tervezéssel már elkészültünk, a pályázatot nyáron nyújthatjuk be.
Nemcsak fűtőműveket néztek meg a szegváriak Ausztriában. Eljutottak egy repcét, napraforgót préselő üzembe is, ahol öt-hat település benzinkútjait látják el kisajtolt olajjal. A burgenlandiak járműveikbe kétezer euróért vehetnek olyan készüléket, amely alkalmassá teszi a növényi üzemanyagot a motorban való elégetésre.
- Nálunk is van repce, napraforgó, mi is traktorokkal járunk a földeken, teherautóval az utakon, csak éppen nem tankolhatunk úgy, mint a „sógorok"- összegzi a legújabb szegvári álmot a vállalkozó polgármester. - Ha engednék a „másolást", akkor mi lehetnénk a saját repcénk piaca, s mi sem használnánk fosszilis energiát, szennyezve a levegőt. De én már készülök arra az időszakra, amikor a hatóságok ráeszmélnek: lehet másként is. Azt szeretném, ha a szegvári vállalkozások lennének az elsők, amelyek élnek is a lehetőséggel.
A polgármester pillanatok alatt eljut pár milliárd forintig, amikor arra a kérdésre keresi a választ, hogy meg tud-e nevezni egy összeget, amelyet azonnal befektetne tervei megvalósításába. Listája élén most éppen egy iskolai tanmedence szerepel. Meg a kész koncepció: nem lenne belőle új költségtermelő létesítmény, a megújuló energiát felhasználó hőközpont hulladékhőjét szinte ingyen kaphatná az uszoda.
- „Magánlistám" is van, persze - kalauzol a gépszín és a szántófölt világába a vállalkozó. - A hiteleim kifutóban vannak, új gépeket pedig akkor veszek, amikor összejön elegendő saját forrás. Földeket, ha kínálkozik lehetőség, esetleg még odaillesztenék a meglévők mellé, remélem, hogy a két fiam közül legalább az egyik folytatni akarja a gazdálkodást. Vállalkozóként is, polgármesterként is azt gondolom, hogy terveknek mindig lapulniuk kell a fiókban, s amikor kiírnak egy lehetőséget támogatás elnyerésére, akkor a dolgunk „csak" annyi, hogy kivesszük a fiókból a papírra vetett elképzelést, s pillanatok alatt beadjuk a pályázatra.
Látatlanban is elhisszük: Gémes László fiókja - az otthoni is, a hivatali is - dugig van.
