Minden gondolkodást a válság kirobbanásának okánál kell kezdeni - mondja dr. Rácz Margit, a Világgazdasági Kutatóintézet kutatási igazgatója, és sorolja: a tavaly ősszel a Wall Streeten elindult pénzügyi válság globális jelenség, s az európai politikusoknak csalódniuk kellett, mikor úgy vélték, a bankok prudens működése megvédi Európát a nehézségektől. Az integrált pénzpiacok következményeként a kötvénnyé varázsolt rossz hiteleket a bankok megvették egymástól, és az eurózóna nagy bankjai is az illikvid papírok áldozatává váltak. A pénzügyi válság oda vezetett, hogy a bankok befagyasztották a hiteleket, ami visszahatott a reálgazdaságra. Az EU és ezen belül az eurózóna tagországai ugyanolyan mértékben kitettek a válság negatív hatásainak, mint a Wall Street - mondja a dr. Rácz Margit. - A monetáris unió országai esetében azonban van egy különbség: a nemzeti valutákkal szembeni erőteljes spekuláció ezeket nem érinti.
- Hogyan vizsgázott az európai integráció a válságban?
- A globális gazdaságban a pénzintézetek leányvállalatai behálózzák a világot, a bankok viszont saját nemzeti kormányuktól akartak jelentős, tíz-, esetleg százmilliárdokban mérhető összegeket kapni. Azt közgazdasági tényként kell elfogadni, hogy a bankrendszer nem mehet tönkre. A piacgazdaságban ez a gazdaság szeme, és a szerepét nem veheti át senki, legfőképpen nem az állam. Az európai integráció gyengeségére azonban rámutatott, hogy kizárólag nemzeti mentőcsomagok születtek a bank székhelyének országában, és az eurózóna országai sem fogtak össze. A hazai pénzintézeteknél is erőteljesen érződik az anyabank csökkenő finanszírozási hajlandósága. Pedig a „fénykorban" komoly nyereségeket könyveltek el ebben a régióban. A másik megkérdőjelezhető modell a most kibontakozó protekcionista lépések sokasága. Ez gyászos jövőt vetít előre. Ha a francia vagy német állam olyan kikötéssel támogatja a belső iparát, hogy a gyártók kizárólag a hazai beszállítóktól vehetnek alkatrészeket, az azzal jár, hogy máshol - elsősorban az újonnan csatlakozott országokban - a válság eredeti hatásánál erőteljesebben csökken a termelés, és nő a munkanélküliség. Ötvenéves fennállása alatt az integráció két legnagyobb gazdasági sikere az egységes belső piac és a közös pénz. Egy iparág ilyen feltételekkel való támogatása viszont sérti az egységes belső piaci vívmányokat: az áruk szabad áramlását és a versenysemlegességet. Ezért most a bizottság és a tagországok között csendes huzavona zajlik. A legutóbbi EU-csúcsot is részben ezért hívták össze: a cseh elnökség úgy látta, a francia kormányzat autóipari támogatása miatt a Csehországban működő Citroën nagyon nehéz helyzetbe kerülhet.
- Az így előállított autó azonban valószínűleg drágább lesz. Ki fogja megfizetni a felárat?
- Egy fals szemlélet van kibontakozóban. Mivel az állam dolga a munkanélküliség csökkentése, az unió fejlett országai minden munkahelyet igyekeznek otthon tartani, illetve hazarendelni. A francia államnak nem a cseh vagy a magyar munkanélküli fáj, hanem a sajátja. Ez elvileg érthető, csakhogy a globalizált világban ez egy talmi és rövid távú lépés. A hazai ipar ilyen védelme nem vezet sehová, és legfeljebb átmenetileg fenntartható. Nem lehet minden munkanélküli mellé ágazati támogatást tenni. A válság hatalmasabb, mint amit a költségvetés képes áthidalni. Ráadásul a támogatás együtt jár az államháztartási hiány növekedésével. Erre nagyon szigorú szabályok érvényesek az eurózónában, amelyeket most néhányan - Írország, Görögország, részben Franciaország - átléptek: márciusban már látható, hogy öt-hat százalékos vagy még ennél is nagyobb hiányokat fognak felhalmozni.
- Most mégis úgy tűnik, hogy az euróövezet országai kisebb gondban vannak, sőt látszólag a velünk együtt csatlakozott EU-tagállamok többségét sem sújtja olyan mértékben a recesszió, mint hazánkat. Ezek szerint ez mindössze annak köszönhető, hogy az erősebb szervezetet kevésbé gyengíti le a betegség?
- Ezt a kérdést ma még nem érdemes felvetni. A válság nem érte el a mélypontját, és megbecsülni is nehéz, hogy például az euróövezet két legerősebb országa, Németország és Franciaország milyen GDP-esést lesz kénytelen elkönyvelni 2009-ben. Sok prognosztizáló intézmény véleménye szerint idén Németországban a bruttó hazai össztermék akár 5 százalékkal is zsugorodhat. Erre igazán nem lehet azt mondani, hogy jól vészeli át a válságot. Az azonban tény, hogy Magyarország jobban kitett a recessziónak, mint a régi EU-tagállamok, és a kelet-közép-európai országoknál is nagyobb rizikótényezőkkel kell szembenéznünk. Ennek egyik oka, hogy a nemzeti valuta jelentős volatilitása komoly gondot jelent az államadósság visszafizetésében. A másik súlyos gond, hogy Magyarország 2005-re GDP-ben mérve 9,2 százalékos államháztartási hiányt halmozott fel, amely egyetlen más újonnan csatlakozott országban sem volt jellemző. 2006 és 2008 között, amikor a világgazdasági konjunktúrát kihasználva Lengyelország, Szlovénia, Csehország, Szlovákia, Románia, Bulgária nagy GDP-növekedéssel fejlődött, Magyarországon lényegében ezt a hiányt kellett leépíteni. Az ennek érdekében hozott intézkedések - mint a céges különadó, vagy hogy a munkára nehezedő adók szintjének csökkentése fel sem merülhetett - nem tették az országot kedvező telephellyé, és így lassú volt a hazai gazdasági növekedés. Ezért van az, hogy miközben a közép-európai országok felhalmoztak, mi nem tudtuk a konjunkturális időszakot kihasználni. Éppen 2009-ben csökkent volna három százalék alá az államháztartási hiány, és ekkor indulhatott volna az adóreform, ha nem lép közbe a válság, amely a 2005-2006-ban egekbe szökött államháztartási hiány miatt most még nehezebb helyzetbe taszítja az országot. Miközben a hiány szintjét alacsonyan kell tartanunk - nem csupán a konvergenciakritériumok miatt, hisz az IMF-hitel hozzáférhetősége is ettől függ -, csökkenteni kellene az adókat, hogy a tőke számára vonzóbb legyen az ország, ha egyáltalán a válságban elindul a tőke. A nagyszámú és nagy értékű állampolgári devizahitel-állomány is probléma, s nehezíti a helyzetet az államadósság finanszírozása is. Ebben a helyzetben a politikusoknak fel kellene ismerniük, hogy minden mondatnak súlya van, hiszen a piacok azonnal reagálnak. Láttuk például, hogy milyen hatása volt Barack Obama március 4-ei kijelentésének. Most tehát számos nehéz és pillanatnyi rizikónövekedéssel járó helyzetet kell folyamatosan kezelni, és ezek a sajátos körülmények Magyarországot lényegében kiszakítják a környezetéből. Ezt a problémát csak bölcsen, higgadtan, nem dumálva, hanem cselekedve lehet megoldani. Az a tizenhét hónapos készenléti hitel, amelyet az IMF-ben összehoztak, olyan pénzügyi lehetőséget ad Magyarország számára, amellyel kezelhető az államadósság, sőt talán a bankok helyzetét is lehet egy picit javítani. A politikusoknak azonban nem beszélniük kell, mert ez az amúgy is rendkívül ideges piacokat csak még idegesebbé teszi. Magyarországnak nem kell egységes Közép-Európát vizionálni, a hazai politikai elitnek a belső problémákra kell koncentrálnia, és az országon belül megoldani azokat.
- A mára kibontakozott súlyos reálgazdasági krízis, a GDP zsugorodása, a beruházások radikális esése és a munkanélküliség dinamikus növekedése okozta recesszióból azonban a magyar kormányzat, úgy tűnik, a mielőbbi euróövezeti csatlakozásban lát kiutat. Financial Times egy február végi írásában felvetette, és azóta mások is hangoztatták, módosítani kellene a csatlakozás kritériumrendszerét, illetve felgyorsítani az újabb tagállamok belépését annak érdekében, hogy az Európai Unió stabilitása ne kerüljön veszélybe. Valós forgatókönyv lehet ez?
- Ha Magyarország az övezet tagja, elkerülheti a forint volatilitásából keletkező károkat, és maga a gazdaság is nagyobb hitelességű lenne, tehát nagyon jó lenne. Ebben a helyzetben azonban minden olyan kérést és felvetést, amely az Európai Központi Bank magatartását befolyásolná, vagy meg akarná rövidíteni a csatlakozás idejét, a helyzetet nem kellően értékelő, empátia nélküli rossz magatartásnak tartok. A magyar előterjesztés nemzetközi megítélése is negatív volt, a piacok azonnal leminősítették az országot. A reálgazdasági válság az eurózóna államait éppen úgy érinti, mint azokat, amelyek kívül vannak. A tízéves euró önmagában sikertörténet, de 2009-ben a közös valuta országai is olyan helyzetet élnek át, amire még nem volt példa. A felüknél például messze a szabályok feletti államháztartási hiányra lehet számítani, amit amúgy komoly pénzbüntetéssel kellene sújtani egyrészt a szabályok miatt, másrészt azért, mert a befagyott hitelrendszerben kérdés, hogy az államok hogyan fogják finanszírozni a felhalmozódó hiányt. Most az eurónak is túl kell élnie egy helyzetet, bár nem hiszem, hogy a válság hatására felmerülne a szétesés lehetősége. A tíz év elegendő volt arra, hogy az övezet országai lássák, a kilépés többe kerül, mint a maradás. Azt is sokan mondják, és én velük értek egyet, hogy bár az euróövezet adósságfinanszírozási igénye radikálisan megnő 2009-ben, azt könnyebb tagként finanszírozni, mint kilépve. Nagyobb hitelességgel tud majd a zóna egésze pénzekhez jutni, és akkor talán az összefogás is megszületik a nemzeti megoldások helyett. Az viszont kizárt, hogy a monetáris unió országai most további kockázatot vállalnának egy komoly rizikót jelentő ország felvételével. Bár azt szokták mondani, hogy az unió először elutasítja a felvetéseket, majd lassan bedarálja, és megérti, úgy vélem, itt most nem erről van szó, hiszen túl sok rizikófaktor van a válságban: a tőke nem tud hová menni, a spekulációs pénzek pedig gyorsan és rossz irányba mozognak. Ez a helyzet pedig egyáltalán nem alkalmas arra, hogy a monetáris unió feltételrendszerén lazítsanak, ahogyan azt Jean-Claude Juncker, az eurózóna vezetője, Luxemburg miniszterelnöke is határozottan kijelentette.
- Mi az, ami reális elképzelés lenne Magyarország euróövezeti csatlakozását illetően?
- A két legfontosabb kritérium kezd jól alakulni. Az államháztartási hiány 2009-ben három százalék alá kerül, és az infláció sem lesz magas. A magas kamat és a magas államadósság tény, ám amikor az eurózóna megalakult, ennél magasabb államadóssággal is vettek fel országokat. Ha egy optimista szcenáriót képzelünk el, hogy tegyük fel, az év második felében megszűnik a forint lejtmenete, és kialakul egy kis volatilitású, kicsit felértékeltebb árfolyam, akkor a magyar fizetőeszköz bevihető a közös árfolyamrendszerbe. Ha ott két évet töltünk 2011-ig, és ezalatt a forint stabil marad, mert végrehajtják a szükséges reformokat, és politikai nyugalom lesz Magyarországon, akkor 2012-ben vagy 2013-ban bevezetheti Magyarország az eurót. Miért nem elég ez? Ha a forint bekerül az árfolyamrendszerbe, és ott stabil, az már pozitív üzenetet hordoz a piacok felé. Sokan igyekeznek a világválságra globális megoldásokat találni, de ez független attól, hogy Magyarország ilyen vert helyzetbe került az egyszer elkövetett nagyon nagy hiba miatt. Az pedig pech, hogy mire egy felívelő pályára álltunk volna, megérkezett a válság, ami a kivéreztetett, növekedés nélküli gazdaságot még súlyosabb helyzetbe taszította. A következményeket azonban először házon belül kell orvosolni, jó elemzésekkel és okos döntésekkel, hiszen egy válságos időszakban a magyar gazdaság két leggyilkosabb problémája a foglalkoztatás és az adó. Éppen az a két tényező, amelyen most nagyon nehéz segíteni. Ráadásul akkor kell nagyon szigorú monetáris politikát folytatnunk, amikor a világ országainak túlnyomó többsége nem ezt teszi. Ez embertelen nagy feladat.
- Megoldható?
- Azt hiszem, csak fél sikerrel, de már az is jó lenne, ha a lépések ebbe az irányba mutatnának. Ha a foglalkoztatás és az adó kérdésében el lehetne fogadni egy a mindenkori kormányösszetételtől független öt- vagy tízéves programot, a befektetők számára jó üzenet lenne. A parlamentnek most az lenne a dolga, hogy egy pozitív jövőüzenetet és egy rövid távú kármentesítési programot megfogalmazzon közösen. Sajnos, a mai magyar politikai elit nem ebbe az irányba dolgozik, pedig ennek a válságnak még nagy pusztító ereje van.
