Nyaralási "útravalónak" is szánhatta az Európai Gazdaságkutató Központ hat hónapra előre tekintő konjunktúra- és üzletihangulat-mutatóját, amely stabilizálódás után megint esett, s 1993 februárja óta most lett a legalacsonyabb. Egy hírügynökségi jelentés szerint a vállalati és a befektetői pesszimizmus már tavaly év végén ítéletnapi forgatókönyveket ihletett az idei összeomlásra.

Ehhez képest Németországban az első negyedévben a hazai össztermék 1,5 százalékkal meghaladta a tavalyi utolsó negyedévit. Piaci elemzők azonban úgy vélik, a lassulás legkésőbb a második félévben megkezdődik. Más elemzésekben pedig már az áll, hogy Dánia technikai értelemben belépett a recesszióba, miután két egymást követő negyedévben csökkent gazdaságának a teljesítménye. Eközben az Európai Unió pénzügyi biztosa közölte, hogy a stagfláció immáron realitás, túl alacsony a gazdasági növekedés, s igen magas az infláció. Joaquin Almunia következtetése: tanulni kell az 1970-es évek olajválságából, amikor a kormányzatok nem hoztak megfelelő intézkedéseket, és ez munkahelyek millióinak elvesztésével járt.

A konjunktúrakutatók és az uniós bürokraták viszonylag rövid időszakokra fogalmaztak meg helyzetértékeléseket, míg más elemzők - idehaza is - arról értekeztek, hogy kivált hosszabb távon szükségessé válhat az EU-ban élő módosabb rétegeknek az alkalmazkodása is, mert nem lehetetlen a leszakadásuk - fejtegette az ATV-ben nyilatkozva az MTA Világgazdasági Kutató Intézetének szakértője. Talán túl "erős" volt ez a megfogalmazás, de sok millió háztartásnak az energia- és élelmiszer-drágulás, a növekvő infláció, illetve az elöregedő társadalom mégis valóságos kihívás.

A megannyi hazai és nemzetközi tudományos elemzéssel rendelkező - az Európai társadalmi jelentés című kutatását nemrégiben bemutató - Tárkiban az intézet vezérigazgatója, Tóth István György azt a véleményt fogalmazza meg, hogy a globalizációnak, a kereskedelem nyitottá válásának köszönhetően és más erőközpontok fellépésének következtében valóban kihívások érik a középosztályokat is, de döntően az alacsonyabb iskolázottságú társadalmi rétegeknek nehezedhetnek meg az életkörülményei. A számottevő technológiai változás nyomán a fejlett világban felértékelődik a magas iskolázottság, erőteljes hatást gyakorolva a munkaerő alkalmazkodására. Tóth István György azonban hasonló súlyú kihívásnak tekinti a demográfiai változásokat, az európai társadalmak elöregedését, a csökkenő termékenységet, a növekvő várható élettartamot. Ennek a folyamatnak ugyancsak közvetlen hatása lesz a belső piacok, beleértve a munkaerőpiacok kínálati szerkezetére.

Átrendeződések

Az Európai Unió újonnan csatlakozott országai jelentős átalakulási folyamatot tudhatnak maguk mögött, s ezekben az államokban fontos demográfiai változások mentek végbe. E társadalmakban - utal kutatási adatokra Tóth István György - részben az átmeneti időszakra, részben másfajta kihívásokra válaszolva az elmúlt 15 évben megváltoztak az együttélési minták, az emberek elkezdetek később gyermeket vállalni, később házasságot kötni, s mindennek következményeit is látni lehet az együtt élő háztartások méretén, gazdálkodásán.

Az unió régebbi tagországaiban ugyancsak lezajlottak átrendeződések, éppen a demográfiai mintákat illetően: sokáig a déli, katolikus országokban volt magas a termékenység és nagy a családméret, északon pedig az ellenkező volt a jellemző. Az utóbbi egy-két évtizedben azonban pont a fordítottja igaz délen is, meg északon is.

A jövedelmi egyenlőtlenségeknek kisebb mértékű növekedését lehetett kimutatni az EU számos országában. Ezért is kérdés, hogy mekkorára nyílik az olló, ha a gazdasági növekedés valóban kisebb lesz az elkövetkező időszakban, s nem bővül megfelelően a munkahelyek száma. A Tárki vezérigazgatója érdemi változást nem vélelmez az EU-ban, viszont a hazai specialitásoknak szerinte érdemes figyelmet szentelni. A 2003 és 2007 közötti mérések arra utalnak, hogy a jövedelmi különbségek számottevően csökkentek, s ennek nem biztos, hogy örülni kell. Jelentős mértékű jövedelemkiáramlás volt jellemző 2006-ig, amely az alsó középosztályok javát szolgálta. Később sor került a megszorításokra, s a felső középosztály jövedelempozíciói romlottak komolyan. Hosszabb távon nem tartható fenn ez az állapot. A gazdaság növekedésére, illetve az állami újraelosztás csökkentésére mindenképpen szükség van tehát, az általános adózási szint mérséklődéséből pedig a jövedelmi egyenlőtlenségek növekedése következik.

Miközben Magyarországon az alkalmazkodás "alapesete" az állami újraelosztás csökkenése lehet, nem mellőzhető az a kihívás sem, amelyet sok millió európai háztartásnak az energia és az élelmiszerek drágulása, a növekvő infláció, az elöregedő társadalom jelent. A hazai felső jövedelmi csoportok azon része, amelyikbe a tulajdonosi körök, illetve a magyar gazdaság nemzetközi munkamegosztásban érdekelt szegmense tartozik, viszonylag egyszerű képlet szerint reagálhat a pozícióira ható gazdasági fejleményekre. Az ő esetükben - érvel Tóth István György - az alkalmazkodás egyet jelent a Magyarországon élés, gazdálkodás, cégszékhely-fenntartás, versus külföld eldöntésével. Az ő stratégiájuk eltér azon magyarok stratégiájától, akik alkalmazottként viszonylag jó anyagi helyzetben vannak, munkatársai nemzetközi, illetve magyarországi vállalkozásoknak. Ez utóbbiak választási lehetőségei azonban szerényebbek, esetükben már a fogyasztási, beruházási önkorlátozás a reális döntés. Lényeges, hogy e felső középosztály viselkedésén nagymértékben múlik, hogy a magyar gazdaság helyzete tud-e érdemben javulni. Ez a fontos réteg elmenni nem tud, de képes önmaga megszervezésére, az állammal szemben támasztott követelményei megfogalmazására, érvényre juttatására.

Kihívásból s talán megfelelő válaszból sincs hiány: reagálnak vállalkozói és fogyasztói minőségükben is azok a rétegek, amelyek eddig többnyire a "békésebb" gazdasági környezettel találkozhattak. A Budapesti Corvinus Egyetem Kisvállalkozás-fejlesztési Központjának igazgatója, dr. Szirmai Péter éppen a Tárkit alapító Kolosi Tamás publikációjában megjelent "terhes babapiskótából" - egy kis fejből, jókora pocakszerű részből és vékonyka lábból álló képződményből - indul ki, azt illusztrálva, hogy "középrétegesedő" társadalom vagyunk, azaz voltunk. A középréteg forrása az állam volt, de ez a középréteg többé-kevésbé leépült, igaz, ideiglenesen, hiszen sokan ismét felküzdötték magukat a pocakszerű középső részbe. Eközben az eltúlzott élőmunka-adóztatás gyakorlatilag mindenki számára kívánatossá teszi a közterhek kikerülésének megkísérlését. Egyáltalán nem kell csodálkozni azon, hogy a kiskapukat, a feketén megszerezhető jövedelmeket valamennyi réteg megkeresi magának, akár még az állami intézményrendszer legmakulátlanabbnak hitt helyein is. Ilyen "tapasztalásokra" is alapozva ellenkezik a Budapesti Corvinus Egyetem tanára azzal, hogy netán veszélyeztetett helyzetbe kerülnének a középrétegek.

Ami azonban valóságos, hogy létezik ilyen hátterű pesszimista hangulat. Ennek egyik oka az, hogy Magyarország az elmúlt húsz évben sikeresen váltott piacot. Szirmai Péter ennek apropóján egy új fogalmat is bevezet, szerinte referenciacsoport-váltás az, aminek tanúi, szereplői voltunk, vagyunk. Huszonöt évvel ezelőtt külföldre tömegesen Szlovákiába, Romániába, Lengyelországba jutottunk el, s ha nagyon fejlett vidékre akartunk menni, akkor Jugoszláviában kötöttünk ki. Így a referenciacsoport, amelyhez saját helyzetünket viszonyítottuk, a környező országok népessége volt. Ekkortájt legtöbben nem jutottunk el Franciaországba, Angliába, Nyugat-Németországba. Ma már tömegek utaznak Európába. A referenciacsoport-váltás tehát azt jelenti, hogy a középrétegeknek - immáron a legfejlettebb világ naprakész ismerete birtokában - az összehasonlítási alapja megváltozott, s így igénye jobban nőtt, mint ahogyan a valós helyzete, lehetőségei javultak.

A "minden állami" időszakból átlépve a mai világba, a korábbi elit és középréteg jelentős része megőrizte pozícióit, s egyáltalán nem szükségszerű számára, hogy életvitelén, költekezésén keresztül válaszoljon a kihívásokra, már csak azért sem, mert a feketén megszerezhető, adóvonzattal nem rendelkező jövedelmei megmaradnak.

A Corvinus Egyetem tanára másmilyen "veszteségeket" vélelmez. Kiindulási pontja szerint a hetvenes években Magyarországon is végbe ment a munkaidő heti 48 óráról 40 órára csökkenése. Emellett - mutatta ki egy korabeli elemzés - a lakosság mintegy 80 százaléka volt érintett a második, az árnyék-, a feketegazdaságban, s ennek a "lehetőségnek" a megváltozása, jelentős arányban való leépülése az, ami nem múlik el nyomtalanul. A megtizedelt jövedelmű tömeg - melynek egy kisebb része beleszámított a középrétegbe - fokozatosan süllyedt, s rettenetes hajtással tudta csak eladni munkaerejét, amikor pedig már erre sem volt módja, munkanélkülivé vált.

Az államnak "kifelé" általában nincsenek elégséges eszközei olyan folyamatok megakasztására, mint az energia világpiaci drágulására. De abban már lehet komolyabb szerepe, hogy mind a fogyasztókat, mind a vállalkozásokat - például az alternatív energia eszközeit gyártó, azokkal szolgáltató cégeknek - az érdekeltségét befolyásolja, a takarékosabb, racionálisabb, kisebb költségű felhasználást előmozdítsa. Szirmai Péter erre utalva hangsúlyozza, hogy az állam nemcsak tudna szabályrendszerén keresztül hatni e folyamatokra, hanem hat is: egyre hatékonyabban terel, ösztönöz. Ehhez az is kellett, hogy végre ne korrupt, szubjektív feltételek között, hanem normatív szabályok alapján lehessen elnyerni forrásokat. A vállalkozások végre azt tapasztalják, hogy adminisztrációs terheket vesznek le a vállukról, a pályázatírás információigénye csökken, egyszerűsödik, s az egyablakos ügyintézés is realitás már.

Mielőtt teljességgel megnyugodnánk, nem árt egy hosszabb távú előrejelzésre utalni: a jelenlegi trendek és politikák változatlansága mellett - olvasható az Európai társadalmi jelentésben - az EU25 országokban a GDP éves átlagos potenciális növekedési rátája a 2004 és 2010 közötti 2,4 százalékról a 2031-2050 közötti időszakban 1,2 százalékra esik vissza. A régi tagországokban a GDP éves átlagos potenciális növekedési rátája a 2004 és 2010 közötti időszakra jellemző 2,2 százalékról a 2031 és 2050 közti periódusra 1,3 százalékra mérséklődik.

A GfK Hungária igazgatója, Kozák Ákos ennek ellenére sem véli azt, hogy - főképp rövidebb távon - lezajlana egy olyan folyamat, amelyik a nyugat-európai meghatározó rétegek viszonylagos elszegényedését eredményezné. A pillanatnyi, akár háromévnyi távlatú recessziós hangulat hozhat olyan eredményt például Németországban, hogy az emberek átstrukturálják fogyasztási szerkezetüket, jobban odafigyelnek költéseikre. Erre ma is van példa, még a legmagasabb fogyasztói státusú csoportoknál is. De nem ez befolyásolja a társadalom felső szeletének a fogyasztását, hanem inkább a demográfiai tényezők alakulása: az idősödő társadalom, a migráció, a munkaerőpiac változása.

A felső középosztály fogyasztását - főleg hosszú távon - tehát nem "félti" Kozák Ákos. Ha például Németországban a legfelső státusú réteg mégis kevesebbet fog fogyasztani, azt nem azért teszi, mert kevesebbje lesz, hanem azért, mert környezettudatossá válik. Abban az értelemben pedig sajátosan polarizálódik ez a réteg, hogy tagjai az egyik órában még diszkontvásárlók például, a másikban pedig befizetnek egy luxusutazásra. Az európai fogyasztó több arcot mutat, s ez egy újszerű trend, mely azonban nem arról szól, hogy e jelentős létszámú csoportoknak rosszabbul megy a sora. Kozák Ákosnak további érvei is vannak azt igazolandó, hogy bár valóban végbemegy a termékek, szolgáltatások drágulása, a fogyasztás ettől még nem lesz érdemben kisebb. A technológiai változások - a tömegtermelésen, a globalizáción keresztül - számos szolgáltatást, terméket olcsóbbá tesznek. Ezért nincs is oka a lakosságnak arra, hogy komolyabban visszafogja a fogyasztását.

Fékezni valószínűleg csak később fogunk tehát, Kozák Ákos szerint is, azért, mert a társadalom szerkezetében elindul az a változás, amely az idősödő lakosság egyre nagyobb létszámára vezethető vissza. Németországban az évszázad közepére az 50 évesnél idősebbek a társadalom mintegy 45 százalékát teszik ki, s ez a puszta tény sokszorta jobban befolyásolja majd mind makro-, mind mikroértelemben is a fogyasztást, mint napjainkban a háztartások közötti jövedelmi különbségek növekedése. Ehhez még hozzájárul majd a munkaerőpiac változása is, hiszen az idősebbek ott maradnak a piacon a több jövedelem reményében. Ezzel párhuzamosan folyamatos munkaerő-utánpótlásra is sor kerül: a mostani vélelmezések szerint 40 millió új bevándorlóval számolhat 2050-ig az EU. E folyamatok hatása a háztartások jövedelemszerkezetére sokkal intenzívebb lehet, mint amilyenekkel a mai recessziós tünetek miatt a különböző társadalmi rétegeknek számolniuk kell.