Az unió vezetői ma már egyértelműen az e-európai fejlődési útban látják a közösség jövőjét. Erre utal Romano Prodi, az Európai Bizottság elnökének nemrégiben tett kijelentése, miszerint „az e-gazdaságot kitaláltuk, most már csak meg kell értenünk. Ettől függ 377 millió EU-állampolgár, illetve a csatlakozó országok lakosságával együtt már közel félmilliárd ember léte”.

Száguldó új gazdaság

De miben különbözik a mostani Európa attól, amihez még az e-Európa Akcióterv megszületése előtt – vagyis az Európa Tanács 2000-ben, Lisszabonban tartott értekezletét megelőzően – csatlakoztunk volna?

Sokban. Ugyanis az internet az ipari forradalom óta a legnagyobb, az egész világot érintő változásokat generál, és nem csak technológiai jellegűeket. Az ily módon kitáguló világ hozzájárul a jóléthez, közelebb hozza egymáshoz a várost és a vidéket, megváltoztatja a tudás értékét. Ez pedig gazdasági és társadalmi kihívás, ami jelentősen befolyásolja a munkaerőpiac, a gazdasági növekedés és a termelékenység jövőbeli alakulását. Az új gazdaság dinamikus fejlődési modellt takar: folyamatosan alakítja a gazdaságot és a társadalmat, új iparágakat, új termékeket és szolgáltatásokat hoz létre, gyökeresen megváltoztatja az emberek életét. A technika és ezzel párhuzamosan a piac ma gyorsabban halad, mint korábban bármikor a gazdaságtörténelemben.

Ennek a felismerésnek a hatására az unión belül politikai kérdéssé vált, hogy minél sikeresebben kiaknázzák az új gazdaság kínálta előnyöket. A folyamat felgyorsítása érdekében az Európai Bizottság 1999 decemberében nyilvánosságra hozta az e-Európa elnevezésű programtervezetét. A program célkitűzése az volt, hogy minden polgárt, iskolát, otthont és a vállalkozásokat a digitális korszakba, vagyis az on-line létbe vezessen, digitálisan írástudó Európát teremtsen, és mindezt úgy, hogy a teljes folyamat a társadalomra koncentráljon, a bizalmat és a kohéziót erősítse.

Tehát az EU reagált az információs társadalom kihívásaira, és újabb terveket tűzött maga elé: az úgynevezett lisszaboni stratégiának, vagyis tízéves gazdaságfejlesztési programjának a kimondott célja, hogy 2010-ig az unió a világ legversenyképesebb térségévé váljon, méghozzá az internetfelhasználók körének és a -felhasználás területeinek bővítése révén.

Kulcs: az internet terjedése

Tehát az unió – miután már sikerrel létrehozta az egységes belső piacot, megteremtette a monetáris uniót – most az új gazdaság előnyeit igyekszik közösségi szintre emelni. Ennek előfeltétele, hogy minden állampolgár, vállalat, iskola, intézmény minél előbb rákapcsolódjék az internetre, és a világháló használata mindennapossá – már-már lételemmé – váljon. A széles körű internethasználat ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy az új gazdaságban rejlő versenyelőnyöket – vagyis azt, hogy az e-biznisz hatására javuljon a termelékenység, a vállalatok versenyképessége, új ágazatok és új munkahelyek jöjjenek létre – kihasználja a közösség. Ha sikerül, bizony, fénysebességgel meglódulhat az európai fejlődés.

2000 óta számos intézkedés született az információs társadalom támogatására: Európa-szerte liberalizálták a távközlési piacot, tisztázták az e-kereskedelem jogi feltételeit, megindult a fejlődés a tartalomszolgáltatás terén, és támogatási programokat hoztak létre a kutatás-fejlesztés ágazatban. Ezzel létrejött – igaz, országonként eltérő szinten – az alap, amelyre a továbbiakban építeni lehet.

Erkki Liikanen, az Európai Bizottság információs társadalomért felelős politikusa mégis arra figyelmeztet, hogy Európa ugyan rohamosan elindult az elektronikus társadalomhoz vezető úton, ám a csatát még nem nyerték meg. A siker pedig mindenkin múlik. Az erősségeket kihasználni, a gyengéket erősíteni kell – mondja az EU-szakértő.

Európa elsősorban a mobilkommunikáció és a digitális televíziózás területén vezet, ám a családok internetes ellátottsága még mindig nem érte el az amerikai vagy japán szintet. Míg ez utóbbi két országban közel 60 százalékos az otthoni internetezők aránya, az unióban átlagosan 40 százalék. A statisztikai adatok alapján Hollandia a leginkább behálózott ország (60 százalék), míg a csatlakozásra váró kelet-közép-európai államok messze az uniós átlag mögött kullognak. Magyarországon például alig haladja meg a 10 százalékot az otthon is internethez férők aránya.

Amit tenni kell

Problémát okoz, hogy az unió tagállamaiban alig van jelen a szélessávúinternet-kapcsolat, a telekommunikációs tarifák csökkentése pedig a tervezettnél lassabban halad. Európa az e-kereskedelem területén is lemaradásban van Amerikával szemben. Úgy tűnik, az EU polgárai ebből a szempontból bizalmatlanabbak, jobban tartanak az esetleges csalásoktól, vírustámadásoktól. Talán nem is alaptalanul, hiszen az unióban viszonylag kevés a biztonságos, úgynevezett SSL (secure socket layer) szerver. Egy 2001-es felmérés szerint az Amerikai Egyesült Államokban mindenesetre hatszor annyi működik.

Az iskolák behálózása látszólag megtörtént, 80 százalékban rendelkeznek internetkapcsolattal. Ám egy tavaly készült tanulmány szerint 10 százalékban mindössze adminisztrációs munkára veszik igénybe a gépeket, és valójában a diákok nem mindenhol férnek hozzá a világhálóhoz, sőt a 80 százalékból is csak elenyésző hányad az, ahol tanulásra használják.

A hálózati gazdaság egyik alappillére az e-kormányzati célok megvalósítása. Ez egyrészt növeli az internet ismertségét a lakosság körében, másrészt hozzájárul a közigazgatás és a vállalati szektor költséghatékony működéséhez. Az EITO (European Information Technology Observatory) szakértői szerint a közszféra ICT- (információs és kommunikációs technológiai) beruházásainak mértéke jól tükrözi, hogy az adott ország milyen szinten készült fel az e-kormányzásra. A tapasztalatok azt mutatják, hogy összes ICT-kiadásaik tükrében a vezető európai országok a legtöbbet erre a területre költik, míg az északi államok a GDP százalékában mérve vezetik a listát. A még megoldatlan biztonsági kérdések, valamint az elektronikus aláírás lassú terjedése azonban visszaveti a terület fejlődését.

Bruno Lamborghini, az EITO elnöke szerint az e-Európa Akciótervet a globális tudásalapú társadalom modelljének kell tekinteni, és bár valóban ambiciózus, a megvalósítását minden eszközzel elő kell segíteni. Igaz, a szabályozásban is számos tennivaló van hátra, de talán ennél is fontosabb, hogy az európai államok folyamatosan invesztáljanak az ICT alapú oktatás és az e-learning területén, hiszen a kontinens e-gazdaságának legfontosabb forrása a tudás.