Előnyben a vidéki beruházások! - Uniós pályázati körkép 2012-ben

Lassan a végéhez közeledik az első olyan hétéves uniós költségvetési periódus (2007–2013), amelyben Magyarország a kezdetektől részt vesz, nem csoda tehát, hogy a sajtó egyre többször veszi górcső alá, sőt gyakran bírálja a pályázati rendszert.

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A kritikusok szerint az uniós pénzek jelentős része bennmarad a rendszerben. Ez részben igaz – mondja dr. Szabó Bence, az EURO Pályázat Kft. ügyvezető igazgatója –, elsősorban a nagy állami és önkormányzati beruházások esetében, ám a cégeknek szóló gazdaságfejlesztési pályázatoknál a pénzek akár százszázalékos lehívása sem elképzelhetetlen az időszak végére. Komoly tévedés azonban az, hogy a támogatások csak 2013 végéig hívhatók le. A legújabb kiírások 2014-ben is engedik a projektek megvalósítását, a költségek elszámolását.

Ami a gazdaságfejlesztési pályázati lehetőségeket illeti: a Közép-magyarországi régióban – egy nem túl népszerű, informatikai fejlesztést támogató pályázati kiírást leszámítva – minden pályázati lehetőséget felfüggesztettek forráskimerülés miatt, miközben a másik hat régióban sorra írnak ki újabb pályázatokat. A közelmúltban három lehetőség is megjelent. Az egyik új munkahelyek létrehozását támogatja, a másik kkv-k külpiacokon való megjelenését, a legjelentősebb, a „Beszállítói programok” című a beszállító cégek beruházásait támogatja. Ez a kiírás – az ügyfelek visszajelzése alapján – immáron tökéletesen megfelel a pályázói igényeknek.

Elérhetőség
EURO Pályázat Tanácsadó és Szolgáltató Kft.
Ez ugyanis a korábbi, 30-40 százalékos támogatási mérték helyett 50 százalékot ad. Így még éppen nem esik közbeszerzési kötelezettség alá a beszerzés. Egy másik pozitívum, hogy igen széles körben engedi a költségek elszámolását, így elszámolható például a mérnök, technikus bérköltsége, ahogy a termékfejlesztéshez felhasznált anyagköltség is. A pályázatot a kutatás-fejlesztési prioritáson belül írták ki, de a pályázónak lehetősége van arra is, hogy a projektje nagyobb része „csak” kapacitásbővítés legyen. A K+F prioritásban való elhelyezés előnye, hogy a pályázónak nem kell a lehívott támogatásra biztosítékot, például bankgaranciát adnia.

A beszűkült hitellehetőségek ellensúlyozásaként az elnyert támogatás 50 százalékáig lehet előleget igényelni. Tehát ha egy vállalkozás 400 milliós beruházásához 200 millió vissza nem térítendő támogatást nyer el, akkor szerződéskötéskor rögtön le tud hívni 100 millió forint előleget biztosíték adása nélkül is. Ha ezt elköltötte, az arra jutó 50 százalékos támogatást, azaz 50 millió forintot tud megint lehívni, így a projekt első 150 millióját teljes mértékben az elnyert támogatásból képes megfinanszírozni.

Véleményvezér

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?
Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo