A szőlőről és a borról hobbiszinten érdeklődők számára is igényes szakismeretet kínál a Tokja-hegyaljai Tállyán létesített, most átadott vincellérház. A szőlő gondozásával, az ültevényeken dolgozó napszámos szőlőmunkások tevékenységének ellenőrzésével, felügyeletével foglalkozó vincellérek iskoláját Tállya az Európai Uniótól elnyert pénz segítségével, egy korábbi, rossz állaőptban lévő oktatási célú épületből alakította ki. A 700 ezer eurót - mondta Osika József, a 2300 lakosú település polgármestere - az EU Orpheus programja keretében valósították meg. Tállya önkormányzata az egykori református általános iskolát közösségi központként is működtetni kívánja. A vincellérképzőbe a világ számos tájáról érkeznek majd szakemberek. A tananyagban szerepelnek majd az uniós követelmények, szabályok is.
Vincellériskola Tokaj-hegyalján
Helyi iskolából nemzetközi oktatásra is vállalkozó vincellérház jött létre Tokaj-hegyalján. A laikusok is beiratkozhatnak.
Véleményvezér
Magyarországon emelkedtek a legnagyobbat az ipari termelői árak, miközben a kormány szerint mi kapjuk a legolcsóbban az energiát az oroszoktól
Sok az ellentmondás a kormány által mondottakban.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás
A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság
Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon
A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.