Törökszentmiklósnak nem kell

Valótlan állítások jelentek meg a cég anyagi helyzetéről anélkül, hogy az illetékeseket bárki megkérdezte volna - védi magát a megtámadott vállalkozás.

 Jogi lépéseket tervez a törökszentmiklósi Piramis Center bevásárlóközpont építtetője, mert a helyi önkormányzat akadályozza a létesítmény megépítését és megtagadta a Piramis TSM Kft-vel kötött szerződés teljesítését. A társaság szerdán az MTI-nek eljuttatott közleményében ismerteti: Törökszentmiklóson 2006 novemberében kezdődött el a város első nagy bevásárlóközpontjának építése. Az izraeli beruházó Piramis 2005-ben közel 2,5 ezer négyzetméteres telket vásárolt a Törökszentmiklósi Polgármesteri Hivataltól és egy magántársaságtól mintegy 96 millió forintért. A közlemény emlékeztet arra, hogy a feltételek között szerepelt egyebek között, hogy a területen 5 éven belül felépítenek egy 6.500 négyzetméteres, kétszintes épületet. Az építtető Piramis TSM Kft. 2006 novemberében alvállalkozók bevonásával megkezdte a bevásárlóközpont építését. A kunhegyesi építési hivatal azonban leállíttatta az építkezést arra hivatkozva, hogy a tervtől eltérő kivitelezésről szereztek tudomást - áll a Piramis TMS Kft. tájékoztatójában.
A közlemény szerint szerződésszegésről azonban szó sincs, mindössze arról, hogy a szerződésben vállalt 5 éven belüli beépítés két ütemben valósul meg. A második szint megépítéséhez minden szakvélemény és dokumentáció a beruházó rendelkezésére áll, amelyek szerint a második szint bármikor ráépíthető a meglévő első szintre. A második ütemnek öt éven belül kell megvalósulnia.

"Az építkezés leállításával párhuzamosan ráadásul valótlan állítások jelentek meg a cég anyagi helyzetével és az alvállalkozók kifizetésével kapcsolatban anélkül, hogy az illetékeseket bárki megkérdezte volna" - áll a közleményben. Arról is a sajtón keresztül értesültek a cég képviselői, hogy a törökszentmiklósi önkormányzat nem szándékozik eleget tenni szerződésben vállalt kötelezettségének, amely szerint meghatározott díjon helyiségeket bérel - többek között a városi okmányiroda részére - a Piramis Center területén. A közlemény szerint a szakhatóság kibocsátott egy okiratot, amelyben megtiltotta a munkálatok további folytatását. A kft szerint ez a döntés jogilag megalapozatlan, így fellebbeznek ellene. "Cégünk eddig is tiszteletben tartotta és ezután is mindig tiszteletben tartja kötelezettségei teljesítését mind partnereivel, mind beszállítóival, mind pedig bérlőivel szemben" - áll a közleményben.
A beruházó Piramis Kft. országszerte mintegy 12 modern bevásárlóközpontot tervez megépíteni kisebb vidéki városokban, a beruházások összértéke eléri a 45 milliárd forintot.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo