Sínen a Flirt-vonatok

A MÁV 30+30 motorvonat beszerzésére, karbantartására kiírt pályázatát a svájci Stadler nyerte, most pedig láttatja is a győztes járművet gyártója.

A svájci Stadler Rail Group hétfőn mutatja be a MÁV megrendelésére készített Flirt motorvonatot Székesfehérváron - jelenti az MTI azokról a motorvonatokról, amelyekkel az év első felében roppant éles közbeszerzési harcot vívott az akkor még létező Transelektro társaságában annak gyártója. A tervek szerint - közli most a hírügynökség - a típusbizonyítványt 2007. márciusáig kapja meg a jármű, és ezt követően közlekedhet a magyar vasúton.
    A bemutatót a Székesfehérvár Megyei Jogú Város és a Stadler Rail Group között létrejövő stratégiai együttműködés megállapodás aláírására és a pusztaszabolcsi karbantartóbázis építését megindító alapkőletételre időzítették. A MÁV ZRt. 30+30 motorvonat beszerzésére, karbantartására kiírt nemzetközi pályázatát a svájci Stadler cég nyerte. A 30 Flirt motorvonat finanszírozására ez év márciusában kötött hitelszerződést a MÁV a Calyon-CIB-MFB banki konzorciummal. A hitelszerződés összege 144 millió 600 ezer euró.  Ezzel hatályba lépett a 30 motorvonat beszerzésére és karbantartására a MÁV és a Stadler cég között 2005. augusztus 15-én létrejött szerződés.  A Stadlernek a szerződés hatályba lépésétől számítva 12 hónapon belül kell az első két járművet a MÁV számára leszállítania, az utolsó kettőt pedig 24 hónapon belül. A tervek szerint a Stadler 2007. márciusától kezdődően átlagosan minden hónapban két járművet ad át. A MÁV közölte, hogy a további 30 jármű megrendelésére szóló opció lehívásáról a menetrendi és forgalmi tapasztalok alapján dönt.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo