Pályázik? Új feltételek a Start kezességvállalásban!

Egyszerűsödik és kedvezőbb feltételek mellett igényelhető a Start Tőkegarancia Zrt. pályázati kezességvállalás terméke. A Start a vissza nem térítendő Európai Uniós támogatások biztosítékaként elfogadott kezességvállalását fedezet nélkül nyújtja a pályázatokon nyertes hazai kis- és közepes vállalkozásoknak, évi 2%-os kezességi díj mellett.

A Start pályázati kezességvállalás termékét a társaság által meghatározott TÁMOP, HEFOP, GOP, GVOP pályázatokhoz 2007 augusztusától lehet igénybe venni.  "Az ügyfelek számára a legfontosabb szempont a biztosítékhoz jutás idő- és fedezetigénye, valamint annak költsége. A Start Zrt. évi 2%-os kezességi díjat számít fel és 10 naptári napon belül hoz döntést a beérkezett igénylésekről."- jelentette ki Zoltán Csaba a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szeptember elején elfogadta a Start Zrt. Kezesi Nyilatkozatát, s így a Start kezességvállalása a pályázati biztosítékok tekintetében egyenrangúvá vált a bankgaranciákkal. A pályázati kezességvállalás szeptembertől egyszerűbb eljárás keretében és kedvezőbb díjak mellett áll a sikeres a pályázók rendelkezésére. Az egyetlen költség az évi fix 2%-os mértékű kezességi díj.

"A vállalkozások számára a támogatott projekthez szükséges saját erő előteremtése és a támogatás előfinanszírozása komoly kihívást jelent, nem példa nélkül álló, hogy a támogatás visszafizetését garantáló biztosítékra már nem jut szabad fedezet. A Start Zrt. kezességvállalását a vállalkozások fedezet lekötése nélkül vehetik igénybe, ezzel a szabad fedezettel nem rendelkező vállalkozásoknak is lehetőségük nyílik a támogatások megszerzésére." - emelte ki Zoltán Csaba, a Start Tőkegarancia Zrt. vezérigazgatója.

"A vállalkozók már régóta várták, hogy valaki segítségükre legyen a biztosítékadás területén. Fedezet nélkül, fix 2%-os díj ellenében mindenképpen megéri igénybe venni a terméket." - kommentálta a Start bejelentését Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda ügyvezető igazgatója.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo