Nyílnak a belvárosi Tescó-k

Csehországban és Magyarországon a Tesco a szupermarketeknél jóval kisebb, csupán néhány száz négyzetméteres, úgynevezett Expressz önkiszolgáló boltok nyitását határozta - írja a Világgazdaság.

Az első Tesco Expressz ma nyílik Szegeden, a korábbi Domus áruházban, amelynek földszintjén a 350 négyzetméteres Expressz mellett könyvesbolt, sportruházat-, bizsu-, bőrdíszmű üzlet, pénzváltó és lottózó létesült. Az emeleten pedig már korábban megnyílt a Jysk lakberendezési áruház. A 2500-féle terméket kínáló és úgynevezett kényelmi boltként működő Expressz kínálatát úgy alakították ki, hogy a környékbeliek a legfontosabb napicikkeket találják meg a polcokon.

A tervek szerint még az idén több Expressz boltot avat a Tesco. Rövidesen hat ilyen, Tesco-kézben lévő belterületi áruház lesz országszerte, miután a Tesco-Global Áruházak Zrt. 15 évre szóló bérleti szerződést írt alá tavaly áprilisban a Fotex csoporthoz tartozó Domus Rt.-vel és a ZM-IMMO Kft.-vel. A szerződés értelmében a Tesco bérbe vette a bútorkereskedelmi vállalat debreceni, nyíregyházi, szegedi, kecskeméti és szombathelyi, valamint a ZM-IMMO Kft. miskolci áruházépületeit. A következő Domus-Tesco év végén nyílik Nyíregyházán - írja a lap.

A brit hiperlánc korábban Sátoraljaújhelyen kísérleti áruházat nyitott, ahol néhány műszaki újítással 25 százalékos energia-megtakarítást értek el.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo