Mit lát a Seat-ban a VW?

A német Volkswagen csoport mentőövet dob a hozzá tartozó, jelenleg veszteséges spanyol Seatnak, és a következő tíz évben évi 450 millió eurót fektet be a gyárba.

A német Auto Motor Sport értesülése szerint a VW felügyelő bizottsága zöld utat adott a fejlesztéseknek, a termékpaletta megújításának. Ugyanakkor a gyár szakszervezeti köreiből származó hírek szerint a vezetés a költségcsökkentés jegyében további 10 százalékkal, azaz 1300-zal tervezi ritkítani a dolgozók számát. A vállalatnál korábban már bejelentettek egy 660 fős elbocsátást. A Seatnál 13 ezren dolgoznak jelenleg.

A helyzet javul, legalábbis annyiban, hogy a Seat tavaly már a második éve mérsékelte veszteségét. Tavaly 49 millió euró volt a hiány, 21,5 százalékkal kevesebb, mint 2005-ben. Tavaly 430 ezer autót értékesítettek, 1,9 százalékkal többet, mint 2005-ben. A Seat gyakorlatilag azóta problémás a VW számára, amióta 1986-ban megvették a spanyol céget, a veszteség növekedett, az értékesítés pedig csökkent. Már többször felröppentek olyan hírek, hogy a VW bezárja a gyárat, és a termelést máshová - például Kelet-Európába - telepíti, de ezt a vezetés mindig cáfolta.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo