Mire figyeljünk lakástervezéskor?

A magyarok mellett, szlovák, osztrák, román építészek, tervezők tapasztalatait is beépítették abba az új software-be, amelyet a Leier Hungaria Kft hamarosan piacra dob.

A program felgyorsíthatja a tervezés folyamatait és egy beépített költségszámítási programnak köszönhetően, akár olcsóbbá is teheti egy-egy épület építkezési költségeit. A software lehetővé teszi, hogy a Leier cég által gyártott alapanyagokból épített házak építési költségeit összehasonlíthassák más gyártók áraival, így már a tervezés fázisában kiderülhet, miből is érdemes megépíteni a házat.

Komlós Andor, a cég értékesítési vezetője szerint: már egy kisebb családi ház felépítése is nagy körültekintést igényel. Milliókat lehet megspórolni, ha az ember olyan tervezőt választ, aki az átlagnál jobban ismeri az új technológiákat és időt szán arra is, hogy már a tervezőasztalon foglalkozzon azzal, hogy milyen termékekből építik meg a házat.

A piac egyébként ki fogja kényszeríteni azt, hogy használják ezt a programot, hiszen a statisztikai adatok azt mutatják, hogy rohamosan emelkednek az anyagárak.

A KSH árindexe szerint 2007-es év első negyedévében, a tavalyi, hasonló időszakhoz képest, terméktől függően ugyan, átlagosan 8 százalék körül alakult az áremelkedés. A Központi Statisztikai Hivatal az éves lakásépítési költségek meghatározásakor 28-féle lakástípus építési költségét veszi figyelembe.

A Leier prognózisa szerint: Az év végére az áremelkedés 8%-nál biztos nagyobb lesz, hiszen az építőanyagokat gyártó cégek áraikba még nem építették be az energiaköltségek és az olaj árának emelkedését.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo