MFB: 11 milliárd az adózás előtti eredmény

A Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaság (MFB) 2006. évi nem konszolidált, nem auditált mérlegéről és eredmény-kimutatásáról közzétett gyorsjelentés szerint a bank tavaly 11,1 milliárd Ft adózás előtti eredményt ért el.

A mérlegfőösszege 33%-kal emelkedett, az év végére meghaladta az 1.037 milliárd forintot. Az elmúlt év során közel 50%-kal nőtt az MFB hitel állománya. A Bank 2006-ban elért 11,1 milliárd forintos adózás előtti eredménye a tervezettet egy milliárddal meghaladta. Ez közel azonos a 2005. évi, kizárólag a Bank szokásos üzleti aktivitása során elért és figyelembe vett adózás előtti eredménnyel.

Az MFB kimutatott adózás előtti eredménye 2005-ben 25 milliárd forint volt (ez a 2004. évi több mint kétszerese), ez azonban lényegében egy egyszeri ügylet eredménynövelő hatására vezethető vissza. Erre a Bank vezetői a 2005-ös várható eredmények ismertetésénél külön felhívták a figyelmet az év végi sajtótájékoztató során. A kiugróan magas eredmény hátterében az állt, hogy az ÁPV Rt. - Kormányhatározat alapján - az egyik tulajdonában lévő társaság - korábban a Bank által minősített és letartalékolt - hiteltartozását kifizette. Ennek következtében az MFB-nél az eredményben visszaírt értékvesztésből 13,5 milliárd egyszeri eredmény keletkezett, amit később az állam elvont. Az MFB 2006-os üzleti terve egyébként már nem számolt rendkívüli eredménnyel, ezért a szokásos üzletmenetre alapozva 10,1 milliárdos adózás előtti eredménnyel kalkulált.

A Bank mérleg szerinti eredménye a 2005. évi 6,1 milliárdról 2006-ban 7,4 milliárd forintra emelkedett, amely közel 22 %-kal haladja meg az előző évit. A banküzemi költségek 1,2%-kal, az inflációtól elmaradó mértékben nőttek az előző évhez képest.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo