Leszállás következik: csődvédelemben a Sky Europe

Fizetésképtelenséget jelentett és csődvédelembe menekült a SkyEurope. A szlovák légitársaság hétfői közleménye szerint az illetékes szlovák bíróság megindította a SkyEurope Airlines a. s. átszervezését célzó eljárást.

A társaság szerint az eljárás védelmet biztosít a hitelezőkkel szemben és nagyban hasonlít az amerikai csődtörvény 11. fejezetében leírt, Chapter 11 néven ismert reorganizációs csődvédelemhez. Ezt a megoldást jellemzően akkor választják  bajba jutott cégek, ha bíznak abban, hogy az újjászervezést követően folytatni tudják tevékenységüket. A SkyEurope közleménye szerint az átszervezésről végzett hivatalos szakértői vizsgálat pozitív eredményt hozott.

Mínusz 100 milliós alaptőke

A pozsonyi központú légitársaság a 2008-as üzleti évet minden korábbinál nagyobb, kis híján kétmilliárd koronás veszteséggel zárta. Az idei első negyedévben 31,9 millió euró adózás utáni veszteséget szenvedett el. Egy évvel korábban euróban számolva 28,5 millió volt a veszteség. Idén március végére a cég saját tőkéje mínusz 97,5 millió euróra fogyott a tavaly márciusi mínusz 38,6 millió euróról.

Jason Bitter, a diszkont légitársaság vezetője június elején bejelentette: húszmillió eurós tőkeinjekcióra van szükség. Erről három befektetői társasággal tárgyalnak, amelyek közül kettő a közép-európai térségből való.

Repülőik járnak és foglalás is működik a cég weboldalán.

Véleményvezér

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.
Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át

Véget ért az oroszok különleges hadművelete Ukrajnában, immár igazi háborúra állnak át 

A civilek öldöklése háborús bűncselekmény.
Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása

Teljes kudarc a Fidesz személyi és tartalmi megújulása 

Saját esélyét játssza el a Fidesz.
Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe

Szijjártó Péter volt külügyminiszter mélyen belenyúlt a zsírosbödönbe 

Szerette a volt külügyminiszter a luxust.
Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo