Közel 200 ezer számhordozó

A magyar távközlési piacon 2004 januárja óta van lehetőség a számhordozásra: tavaly december végéig több mint 173 ezer számot vittek át más szolgáltatóhoz az előfizetők, a legtöbbet, 37 százaléknyit a PanTelhez.

A PanTel közleménye szerint a társaság kezdetektől fogva vezető pozíciót szerzett az elhordozott számok tekintetében, s az elmúlt három évben mintegy 70 ezer számot vittek át hozzá. A listán a második 21 százalékkal az UPC, a harmadik pedig az Invitel 20 százalékkal. A GTS Datanet 10 százalékkal a negyedik, míg az összes többi szolgáltató csak egy számjegyű arányt ért el, a Magyar Telekom például 3 százalékosat.

A PanTel a Hungarian Telephone and Cable Corporationhoz tartozik: a HTCC-nek tavaly 110,2 millió dollár bevétele származott telefonszolgáltatásból, ami 83 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi összeget. A kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) 50,6 millió dollár volt, 62 százalékkal nagyobb a 2004. évinél.

A bevétel és az EBITDA növekedése alapvetően annak köszönhető, hogy a HTCC 2005-ben megvásárolta a PanTelt. A dán TDC-hez tartozó HTCC csoport alapvetően Magyarországon működik, vállalatai a Hungarotel Rt., a PanTel Távközlési Kft.,   illetve a Mol távközlési szolgáltatásait végző PanTel TechnoCom Kft. A HTCC nemrég bejelentette, hogy 470 millió euróért megvásárolja Magyarország második legnagyobb vezetékes távközlési szolgáltatóját, az Invitel Távközlési Szolgáltató Zrt-t.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo