Korányi lett a Napi Gazdaság főszerkesztője

NAPI Gazdaság tulajdonosai között a mai napon létrejött megállapodás alapján a NAPINVEST Kft. megveszi a Storyline Kft. 65 százalékos tulajdonrészét. Az ügylet során a felek a NAPI Gazdaság Kiadót és a NAPI Online-t, mint egymáshoz kapcsolódó médiavállalkozásokat együttesen több mint 800 millió forintra értékelték.

A tranzakció 2007. első felében zárul le. A NAPI Gazdaság Kiadó Kft. mai taggyűlése a lap alapítása óta a tőzsderovatot vezető Korányi G. Tamás nevezte ki a NAPI Gazdaság főszerkesztőjévé.

Süle László a tranzakció zárásáig továbbra is teljes jogkörrel tölti be a NAPI Gazdaság Kiadó Kft. ügyvezetői és a napilap felelős szerkesztői posztját. Rónai Balázs a NAPI Online ügyvezető igazgatója az ügylet lezárásáig a NAPI Gazdaság Kiadó ügyvezető igazgató helyettese, ezt követően pedig - a NAPI Online-nál betöltött pozíciójának megtartása mellett - egyedüli ügyvezetője lesz.

A NAPI Gazdaság tulajdonosai úgy döntöttek, hogy 2007 tavaszán mind tartalmi, mind formai téren megújítják lapjukat.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo