Kétütemű bioetanol

5,5 milliárdért olajprés, majd bioüzemanyagokat előállító üzem épül Sarkadon. Az első fázisban egy terményszárító és tároló, valamint egy olajprés épül. .

A helyi ipari parkban megvalósuló beruházáshoz a forrást a német és osztrák tulajdonosi kör saját erőből, illetve banki hitelből teremtette elő. A présüzemben, amely még az idén megkezdi működését, a tervek szerint integrátorok segítségével évente 60 ezer tonna repcét és napraforgót dolgoznak fel, amiből 21 ezer tonna finomított olajat, továbbá 35 ezer tonna takarmányozásra és fűtésre alkalmas olajpogácsát állítanak elő. A termékeket a tervek szerint az első időszakban külföldre szállítják, s csak a későbbiek során kerülhetnek a magyar piacra.

A tavaly októberben indult beruházás első üteme a nyáron elkészül, s induláskor várhatóan 30 embert fognak foglalkoztatni. A vezérigazgató tájékoztatása szerint a második ütemben, további hárommilliárd forintért megépül a bioetanolt, valamint a biogázt előállító üzem is, amelynek a beruházása várhatóan az idei év végén kezdődik meg. A teljesen kész üzemben összesen 75-en fognak dolgozni. A beruházó arra számít, hogy a teljes befektetés megközelítőleg hat év alatt térül meg.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo