Itt van már az ALDI is

Európa egyik legnagyobb diszkontlánca itteni terjeszkedését osztrák érdekeltségein, a Helmut Hofer GmbH-n, és a Brunner Handels GmbH-n keresztül menedzseli, s úgy tűnik, végül a cégtáblára is az Ausztriában használt elnevezés kerül fel - tudta meg a Napi Gazdaság.

A lap úgy tudja megvan már az építési engedélye a Mosonmagyaróvárra tervezett Hofernek. A csoport a Királyhidai úton, a Tescóval szemben vásárolt telket, melyen egy 1700 négyzetméteres áruházat kíván felépíteni, amelyhez egy 106 férőhelyes parkoló is csatlakozik majd.

A mosonmagyaróvári önkormányzat építési irodájának vezetője szerint bár az engedélyt már kiadták, az építkezés még nem kezdődött el, melyet a beruházó azzal indokol, hogy azt össze kívánják hangolni az ország egyéb részein tervezett munkálatokkal.

A csoport egyszerűen kialakított áruházaiban kevesebb mint ezerféle terméket kínál, ám azokat igen kedvező áron, s a szokásosnál alacsonyabb árréssel. A választék jelentős része a lánc által gyártatott saját márkás termékekből áll.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo