Ingatlangazdálkodó sikerszámokkal

Nem ok nélküli, hogy a tőzsdén rekordmagasságot ért el a Graphisoft Park papírja, a cég rendkívül kedvező tartalmú gyorsjelentést bocsátott ki.

A Graphisoft Park az év első felében 2,532 millió euró bevételt ért el az ingatlangazdálkodásból, 36,5 százalékkal többet az egy évvel korábbinál, nettó nyeresége pedig 72,2 százalékkal 713 ezer euróra nőtt -  jelentette a társaság gyorsjelentésében.

Az év egészére a menedzsment 5,5 millió euró körüli árbevétellel és 1,5 millió euró nettó nyereséggel számol. Ez kissé elmarad az első negyedévi gyorsjelentésben publikált becsléstől. A társaság vezetésének jelenlegi ismeretei szerint 2008-ban 6-6,5 millió euró árbevétel és 2 millió euró nettó profit várható, míg 2009-ben az árbevétel 7-7,5 millió euró, a nettó nyereség pedig 2,5 millió euró körül alakulhat. Az adó- és kamatfizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) az első negyedévben 991 ezer euró, a második negyedévben 980 ezer euró volt.

Bár a Graphisoft Park üzemi nyeresége a második félévben 532 ezer euró volt az első félévi 603 ezer euró után, ugyanakkor a második félévi jobb pénzügyi eredmény nyomán a második félévben a nettó profit 358 ezer eurós összege kissé nagyobb az első negyedévi 355 ezer eurónál.
A társaság saját tőkéje június 30-án 23,516 millió euró volt, szemben a tavaly év végi 22,609 millió euróval.

A Graphisoft Park részvényei a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájába forognak, a szerdai kereskedésben rekordmagasságot, 1.585 forintot ért el a papír, az elmúlt 12 hónap legalacsonyabb árfolyama 750 forint volt.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo