A korábbi kísérlet után most a céget újból meghirdette eladásra a bíróság által kijelölt felszámoló szervezet. A pályázati felhívás értelmében a cég egyben, de akár részegységekre bontva is eladó, és csökkent a vételár is. Az OFM értékesítésre az elmúlt évben kiírt tender áfa nélkül 456 millió forint vételárat tartalmazott, most az irányár nettó 325 millió forint. A tíz tételre bontott értékesítési pályázat legértékesebb darabja az úgynevezett bugatér, a közép és finomsor, az abroncssor és az irodaépület, ezek "kikiáltási" értéke 36-90 millió forint. A legutóbbi értékesítési pályázatra három ajánlat érkezett, kettő a cég egészére, egy pedig a külön is megvásárolható fémfeldolgozó üzemre. Ez utóbbit a felszámoló nemcsak érvényesnek, hanem eredményesnek is ítélte.
A hengerműre beadott pályázatokban megjelölt alacsony vételár miatt a legfőbb hitelezők úgy döntöttek, hogy ismét meg kell hirdetni eladásra a finomhengerművet. Korábban a két beérkezett és elbírált ajánlatok közül a legmagasabb 205 millió forintot tartalmazott. Egy szlovák és egy magyar kohászati társaság "kacérkodott" az OFM megvételével. Az OFM hitelezőinek befagyott igénye mintegy 1,7 milliárd forint, a speciális, ötvözetlen és gyengén ötvözött rúd-idom acélokat hengerlő kohászati társaság 2005-ben még 3 milliárd forintos árbevételt könyvelhetett el.
Egyben vagy darabolva eladó
Nem járt sikerrel az elmúlt évben felszámolásra került Ózdi Finomhengermű Munkás (OFM) kft. vagyontárgyainak értékesítésére kiírt pályázat.
Honnan kerít pénzt a kormány a 14. havi nyugdíjra?
Mit okoznak a kedvezményes hitelek?
Lesz ítélet az MNB-botrányban a választásokig?
Online Klasszis Klub élőben Simor Andrással!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a korábbi jegybankelnököt!
2025. november 12. 15:30
Véleményvezér
Magyarországon emelkedtek a legnagyobbat az ipari termelői árak, miközben a kormány szerint mi kapjuk a legolcsóbban az energiát az oroszoktól
Sok az ellentmondás a kormány által mondottakban.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás
A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság
Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon
A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.