Bútorgyári vég

Befejezi pályafutását a balassagyarmati Ipoly Bútorgyár, a dolgozók a bérükért, a hitelezők 308 millió forintnyi követelésért állnak sorba.

 Felszámolják a balassagyarmati Ipoly Bútorgyárat, mert a 36 hitelező eddig 308 millió forintos követelést jelentettek be. A gyár 59 dolgozójának pedig már kiküldték az értesítést a csoportos létszámleépítésről. Balázs Miklós, a felszámolást végző salgótarjáni Novent Kft. vezetője elmondta: az Ipoly Bútorgyár ZRt.-nél nincsenek meg a termelés folytatásának feltételei. Az alkalmazottak jelenleg "állásidőn" vannak. A felmondást megelőzően a gyár vezetői a decemberi bérnek csak 60 százalékát tudták kifizetni. A gyár lízingelte ingatlanait, a gépek döntő része pedig jelzáloggal terhelt - mondta a felszámoló. Balázs Miklós szerint a lízingcéggel együtt nyilvános pályázaton értékesítik az ingatlant és a benne lévő technológiát, szakmai befektetőt keresnek.
Az 1951-ben alapított, iroda- és szállodabútorokat gyártó Ipoly Bútorgyár vásárlói közé tartozott korábban az OEP, a Külügyminisztérium, a Vegyépszer és a Mol, a gyár közbeszerzési eljárások nyerteseként költségvetési szerveknek is szállított, de a zrt.-nek már hónapok óta nem volt megfelelő rendelésállománya.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo