Biodizel somogyi repcével

Somogy jó feltételekkel kapcsolódhat be a bioüzemanyagok gyártásába részben az alapanyagok révén, részben a meghonosítandó technológia segítségével.

Az alternatív energia felhasználásának arányát 2013-ig  a jelenlegi 4 százalékról mintegy 10 százalékra tervezi emelni a kormány - fejtette ki egy kaposvári tanácskozáson Pásztohy András, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa. A bioetanol, biodízel kinyeréséhez felhasznált kukorica és gabona révén megszűnhet a többlettermés okozta feszültség.  Az agrárium szerkezetváltásához 2013-ig mintegy 1250 milliárd forinttal járul hozzá a kormány fejlesztési programja.  Ehhez tette hozzá a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke, Gelencsér Attila, hogy térségük biomassza potenciálja - a mezőgazdasági eredetű tüzelő-, biogáz- és bio motorhajtó alapanyag mennyisége - megközelíti a 25 millió tonnát, s jobb ez az országos átlagnál. A Tempora Bioenergia ZRt. vezérigazgatója, András M. von Kontz  elmondta, érdekeltségük  Halle-ban 2005 óta működtet egy 60 ezer tonnás biodízel gyárat, további kettőt pedig Magyarországon helyeztek üzembe. A repcét Magyarországon, például Somogyban akarják megtermeltetni és felvásárolni.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo