Bank lett a takarékból

A Kinizsi Bank Zrt. a Nagyvázsonyi Kinizsi Takarékszövetkezet jogutódjaként a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének engedélyével 2007. július 31-én bejegyzésre került.

A bank Magyarország első és egyetlen nem budapesti székhellyel működő, kizárólag magyar magánszemélyek tulajdonában lévő intézete. Bankká történő átalakulása új mérföldkő a takarékszövetkezet és a magyar pénzügyi szektor számára egyaránt. Közel fél évvel ezelőtt a takarékok közül elsőként döntött a bankká történő átalakulásról.

A bank jogelődje, a Kinizsi Takarék 1958-ban Nagyvázsonyban alakult meg. A pénzintézet fejlődésében ugrásszerű növekedést az 1990-es évek második fele hozott, amikor sorra nyitotta városi fiókjait. Ma 16 fiók áll az ügyfelek rendelkezésére, 14 Veszprém megyében, és 2 pedig Budapesten.

A Kinizsi Takarék tulajdonosai is kizárólag magánszemélyek voltak, ez a tény meghatározta a takarékszövetkezet ügyfélközpontúságát, az üzleti partnerekkel kialakított személyes kapcsolatot és azt a valódi partneri viszonyt, ami a takarékszövetkezet és ügyfelei között kialakult.

A bank stratégiai célja, hogy továbbra is a térség meghatározó lakossági bankja legyen, megőrizze piaci pozícióit, biztosítsa a biztonságos működést, és tovább javítsa jövedelmezőségét.

A pénzintézet regionális szerepre törekszik. Fő terjeszkedési vonala a Közép-Dunántúli Régió, fiókjai Veszprém megyében találhatóak, és Budapesten is jelen van. Fióknyitásokat is ebben a régióban tervez, első lépésként még e hónap végén sor kerül fióknyitásra Székesfehérváron.

Véleményvezér

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo