A világpiacot is megnyithatja a mobilalkalmazások fejlesztése

Immár 21. alkalommal rendezte meg a Magyar Innovációs Szövetség az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató versenyt, amelynek fővédnöke Hoffmann Rózsa, oktatásért felelős államtitkár volt. A szaktekintélyekből álló, 18 tagú zsűri 28 diáknak nyújtotta át oklevelét teljesítményük elismeréseképp.

A Microsoft Korlátlan Lehetőségek programjának támogatását élvező, 17 éves Kuti Livia a bírálóbizottság döntése szerint II. helyezést szerzett a „Windows Phone-ra írt, Bing Maps-re épülő navigációs alkalmazás" kifejlesztésével. A projekt célja egy olyan alkalmazás létrehozása volt, amely az okostelefonok egyik legkedveltebb funkciójára, a térképszoftverre épülve ismerőseink helyzetének meghatározását, vagy sürgős esetben segélykérést tesz lehetővé. Az Windows Phone alkalmazás olyannyira jól sikerült, hogy elnyerte a Google különdíját is.


Komjáthy Szabolcs (konzulens) Kuti Lívia és Szilágyi Bernadette (Microsoft Program Menedzser)

A tehetséges paksi diáklánynak egy Microsoft mentor segítségével május 4-ig kellett megvalósítania

Díjnyertes pályázatok
Fődíj Rezonanciális-tölcsérű neodym hangszóró - Papp Gergely
1. díjasok
A hibaüzenetek mélylélektana - Ludmány Balázs
Optikai szeizmográf - Hollós Ádám
Organokatalitikus reakció mechanizmusának kutatása elméleti kémiai módszerekkel - Kovács Ádám és Berta Dénes
2. díjasok
Windows Phonera írt BingMaps-re épülő navigációs alkalmazás - Kuti Lívia
Pszicholingvisztika a gyakorlatban - Minda Judit
Játékkonzol hallássérülteknek - Kopasz Tamás és Körmöczi Andor
3. díjasok
A CNC technológia gyakorlati alkalmazása - Kollár Richárd Dávid Lapgát - Szalóki Csaba

projektötletét, amely a verseny kiírása szerint újszerű és hasznos technológiai eszköz kellett, hogy legyen. Az elkészült alkalmazással segélyhívást lehet kezdeményezni: segítve a gyors értesítést a segélykérő közelében lévő emberek mobiltelefonjára érkezik egy riasztás, illetve a programnak van egy másik opciója is, miszerint ismerőseinket is feltehetjük egy térképre, és ezáltal könnyen meg tudjuk találni egymást. Ez hasznos lehet hangos, zsúfolt helyeken, vagy például szülőknek, hogy tudják, hol van a gyerekük, árulta el Livi.

Kuti Livia, aki Györkönyből érkezett a Microsoftba, 1,5 évvel ezelőtt: a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvánnyal közösen szervezett Unlimited Potential Junior Internet projektre pályázott, nagy sikerrel. Az akkori előadások alapján érdeklődését felkeltette a Microsoft webmátrix, amelynek használatát hetek alatt elsajátította fejlesztői szinten. Lívia ezt követően az ősszel megszervezte, hogy osztályával együtt egy budapesti kirándulás alkalmával ismét ellátogathasson a Microsofthoz ­- innentől pedig már nem volt megállás. Lívia részt vehetett több Windows Phone fejlesztői tanfolyamon, ellátták szakkönyvekkel, megfelelő szoftverekkel, így elkezdhette kidolgozni saját alkalmazásötletét, a Windows Phone-on elérhető segélykérő applikációt.

A mobil alkalmazások fejlesztése a világpiacra való kijutás lehetőségét nyújtja a magyar informatikai iparág számos képviselője számára. Reméljük, hogy ez a II. helyezés csupán egyik első lépcsőfoka egy sikeres karriernek.

Mindannyian nagyon büszkék lehetünk Kuti Líviára, aki mindössze 17 évesen bebizonyította, hogy a tehetség kitartással és szorgalommal párosulva meghozza gyümölcsét. Az pedig, hogy eme ifjú tálentum kibontakozását a Microsoft Korlátlan Lehetőségek programja támogatta, külön öröm számunkra. Microsoft őszintén bízik benne, hogy a közeli és a távoli jövőben még sok Líviához hasonló, különlegesen tehetséges fiatal szellemi fejlődéséhez járulhat hozzá!

Véleményvezér

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök

Cenzúrázta magát a köztársasági elnök 

Minden idők leggyengébb köztársasági elnöke címre pályázik Sulyok Tamás.
Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos

Mészáros Lőrincnek már három éves unokája is földtulajdonos 

Egyre nő a kapzsiság az oligarcháink világában.
Újabb orbáni illúzió ment füstbe

Újabb orbáni illúzió ment füstbe 

Az orosz békeszándék csak időhúzás.
Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében

Friss ketchup volt a tettes a prágai magyar nagykövetség lefestésében 

A ketchup ártalmatlannak bizonyult.
Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra

Szőlőbirtok szőlő nélkül, hogy kell okosba lenyúlni 89 millió forintot borturizmusra 

Páratlan kilátás jár a NER-es birtok mellé.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo