A Microsoft után az iGO szoftvereit hamisítják a legtöbben

Több mint egy héten keresztül ellenőrizték négy város szaküzleteit  a helyi vámhivatalok - több mint negyven millió forint értékben találtak kalózszoftvereket. A tapasztaltak alapján a Nav N Go navigációs szoftverei a legtöbbet hamisított programok a Microsoft termékek után - jelentette be a Nav N Go szoftverfejlesztő cég márkavédelmi képviselete, az IPR Consulting Kft.

Az egri vámhivatal Egerben és Gyöngyösben, míg a szolnoki vámhivatal Szolnokon és Jászberényben tartott szoftver-ellenőrzéseket az elmúlt időszakban. Hét nap alatt számos számítástechnikai és mobiltelefon szaküzletben került sor ellenőrzésre, amely során 14 esetben indítottak büntetőeljárást. Több mint negyven számítógépet és merevlemezt, ötszáz kisebb adathordozót és számos  GPS készüléket foglaltak le. Az előzetes becslések szerint a kárérték legalább negyven millió forint.

A tapasztalatok alapján a leggyakrabban másolt termékek továbbra is a Microsoft Corporation operációs rendszerei és irodai alkalmazásai, a „kalóz toplista" második helyén pedig a Nav N Go navigációs szoftverei állnak. Az ellenőrzések során egy üzlet kivételével mindenhol találtak tört iGO navigációs szoftvereket, boltonként átlagosan egy tucat hamis Nav N Go programot.

Éppen telepítettek

Az ellenőrzések során több olyan eset is volt, amikor az üzletek szerviz részében éppen tört operációs rendszerek telepítése zajlott, és a meglepett boltosok már hiába próbálták kiszedni a telepítőlemezeket a gépből. Más esetekben egyértelmű volt, hogy az illegális szoftvereket csak percekkel vagy órákkal az ellenőrzés megkezdése előtt telepítették fel.

Olyan üzlet is akadt, ahol az eladásra kínált notebookok közül egyiken sem volt jogtiszta szoftver, néhány esetben pedig a vámosok távozása után már csak egy üzemképes számítógép maradt a boltban.

A legkeresettebb kalózszoftverek a Microsoft Corporation termékei közül  a Windows XP, Windows 7 és Office 2003 és 2007, míg a Nav N Go legnépszerűbb terméke továbbra is a Nav N Go iGO 8 - a többi szoftver tekintetében leggyakrabban tört Photoshop szoftverekkel találkoztak az ellenőrök.

A leggazdagabb tört iGO navigáció-gyűjteményt egy jászberényi és egy gyöngyösi cég birtokolta - számítógépeiken az alkalmazási felület szerinti külön mappákban voltak összegyűjtve a navigációs szoftverek.

Az ellenőrzések eredményességét jelzi, hogy hét nap elteltével - feltehetően a terjedő hírek hatására - már sokkal kedvezőbbek voltak a tapasztalatok: az ellenőrzött boltok többségében viszonylag frissen telepített jogtiszta vagy ingyenes szoftverek üzemeltek a számítógépeken.

Hogyan ellenőrizhető, hogy a vásárolt Nav N Go szoftver eredeti-e?

Az IPR Consulting azt javasolja a fogyasztóknak, hogy a vásárlások során kérjék meg az eladókat, hogy bizonyítsák be a szoftverek eredetiségét, illetve - ha az sehol nincs feltüntetve - kérdezzenek rá, hogy milyen szoftverrel kínálják a készüléket.

A Nav N Go márkavédelmi képviselete tájékoztatja a vásárlókat, hogy a terméktámogatási lehetőségeket és egyben szoftverük eredetiségét ezen a weboldalon ellenőrizhetik.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo