A jobb összhang érdekében

A gazdaság és a közigazgatás jobb összhangjának megteremtése érdekében együttműködési megállapodást kötött a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal és a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A dokumentumot hétfőn Debrecenben írta alá Kerekes Edit hivatalvezető és Miklóssy Ferenc kamarai elnök.

Fontos a jogbiztonság, hogy a gazdaság szabályozott keretek között működjön, de az is, hogy a közigazgatás ne lassítsa le a gazdaságot - hangsúlyozta Kerekes Edit az aláírást követő sajtótájékoztatón.  Kerekes Edit szerint az önkormányzatok számos, a gazdaságra vonatkozó előterjesztést hoznak, amelynek a törvényességi ellenőrzése a közigazgatási hivatal feladata. Ezeknek az előterjesztéseknek olyanoknak kell lenniük, hogy illeszkedjenek a kistérség, a megye, a régió gazdaságfejlesztési törekvéseibe. Ebben és a gazdasági jogszabályok deregulációjában  a jövőben még inkább számít a kamara támogatására a közigazgatás - mondta a hivatalvezető. 

Miklóssy Ferenc azt nyilatkozta, hogy a vállalkozásoknak is alapvető érdeke az európai uniós színvonalhoz felzárkózó közigazgatás, amely nem ellenőrzéscentrikus, hanem szolgáltató jellegű, és segíti a versenyképességet. Miklóssy Ferenc véleménye szerint a vállalkozások partnerként szolgáltató közigazgatást szeretnének. A tervek szerint a hajdú-bihari együttműködést kiterjesztik regionális szintre is. A hajdú-bihari kamara elnöke végezetül azt mondta, hogy több településen, Debrecen mellett például Hajdúszoboszlón és Hajdúböszörményben is példás az együttműködés a kamarák és a helyhatóságok között.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo