A beszálító 27 százalékkal emelt

Az Electrolux bejelentette, hogy nem hosszabbítja meg a hajdúnánási Lux Kft-vel hűtőgép alkatrészekre vonatkozó beszállítói szerződését.

A Világgazdaság értesülését megerősítve Takács János, az Electrolux Lehel Kft. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken elmondta: a hajdúnánási társaság rendkívüli, 27 százalékos áremelést akart érvényesíteni, amit a háztartásigép-gyártó a világpiaci verseny miatt nem tudott elfogadni. A vezérigazgató aláhúzta, hogy nemcsak az áremelés játszott szerepet a szakításban, hanem az is, hogy problémák voltak a szállítási fegyelemmel és a cég pénzügyi helyzetével.

A magyar beszállító szerepét egy olasz és egy angol-amerikai cég veszi át.

Vevő és az eladó

Az Electrolux Lehel Kft. 2005-ben 145 milliárd forint árbevételt ért el, míg a tervek szerint tavaly az árbevétel elérte a 155 milliárd forintot. A hajdúnánási gyárban 250-en dolgoznak, korábban állami támogatással épült fel a gyár kifejezetten a beszállításra alapozva tevékenységét. A hűtőalkatrész-gyártó üzemet 2005-ben avatták fel. Akkori tulajdonosa, a Bakony Művek 2,1 milliárd forintos zöldmezős beruházással 5.700 négyzetméteres üzemcsarnokot épített Hajdúnánáson. A cég jelenleg a Bankár Holding tulajdona.

A beruházás jelentős kormányzati támogatást kapott: a terület- és régiófejlesztési célelőirányzatból 200 millió forintot, a Munkaerőpiaci Alap terhére pedig 190 millió forintot. Emellett a Nemzeti Fejlesztési Terv GVOP támogatási rendszeréhez benyújtott pályázattal 150 millió forint vissza nem térítendő technológiai korszerűsítési támogatást is igényelt a hajdúnánási vállalat.

Véleményvezér

Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.
Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat

Magyar Péter a Fidesz kommunikációján mulat 

Folyik a politikai iszapbirkózás.
Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás

Ismét egy lista, amelyben élen járunk, a kamuzás 

A magyarok szerint mi kamuzunk a legtöbbet Európában.
Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság

Neves kormánypárti újságírók ellen rendelt el nyomozást a bíróság 

Pornóval vádoltak egy katolikus teológust.
Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon

Hivatalos, tényleg vannak zebrák az Orbán Viktorhoz köthető birtokon 

A kormány honlapja szerint összesen négy zebra érkezett Magyarországra.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo