508 forint részvényenként

A Mol Magyar Olaj és Gázipari Nyrt. április 26-i éves rendes közgyűlésén az igazgatóság részvényenként körülbelül 508 forint osztalékot javasol.

Az előző, 2005. évben az osztalék részvényenként 325 forint volt. A 2006. évi nem konszolidált 295367 milliárd forint adózott nyereségből 50 milliárd forintos osztalékalapot szavazott meg. Ez körülbelül 508 forintos részvényenkénti osztalékot jelent. A 2006. üzleti év lezárása mellett a közgyűlés napirendjén szerepel az igazgatóság felhatalmazása saját részvények vásárlására, személyi kérdések és az alapszabály módosítása is.

A Mol az új öt éves stratégiájában már jelezte, hogy 2010-ig el akarja érni a regionális versenytársak osztalékfizetési szintjét. A tavalyi nyereségből osztalékalapra szánt összeg az adózott nyereség 22 százaléka, nem számítva az egyszeri hatásokat. Az előző évben, 2005-ben ez az arány -  az egyszeri tételek nélkül - 14 százalék volt. Az igazgatóság a magyar számviteli szabályok szerint elkészített éves beszámolót 2136 milliárd forint mérlegfőösszeggel, 295 milliárd forint adózott nyereséggel és 270 milliárd forint lekötött tartalékkal javasolja elfogadni.

Véleményvezér

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.
Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába

Az adócsökkentés kormánya brutális adókat dobott az önkormányzatok nyakába 

Budapest mellett Szeged is szenved a kormányzati sarcoktól.
Trumpot figyelmeztették a választók

Trumpot figyelmeztették a választók 

Össze kellene kapnia magát Trumpnak.
Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb

Új kutatás: a Fidesz lemaradása minden eddiginél nagyobb 

A biztos szavazóknál már 17 pont a különbség. 
Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni

Még olcsóbb lesz Ausztriába menni vásárolni 

Ausztria a felére csökkenti az alapvető élelmiszerek áfáját.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo