Zöldebb gondolkodásra sarkallják a cégeket

Változott az ISO 14001 Környezetközpontú irányítási rendszerre vonatkozó nemzetközi szabvány. A változás hatással lesz azokra a magyar vállalkozásokra és szervezetekre is, ahol e szabvány szerinti irányítási rendszert működtetnek. Az új verzió fontos módosításokat tartalmaz – ezeket gyűjtötte össze szakértőnk.

Kép: Fotolia

A környezet megóvása az egész világon nagyon fontos kérdés, a különböző országok kormányai is egyértelműen optimalizálni kívánják a környezet megóvásával kapcsolatos intézkedéseket, ezért egyre nagyobb nyomást gyakorolnak nem csak a vállalkozásokra, de a szakmai szervezetekre, az ellátási láncokra és más szociális és pénzügyi érdekeltekre is ez ügyben.  A vállalkozások többsége már látja, hogy a környezetközpontú gondolkodásmóddal a környezet védelme mellett, a szó szoros értelmében pénzt takarít meg.

A zöld gondolkodás kialakítása komplex feladat

A „zöld gondolkodás” kialakítása azonban összetettebb feladat egy-egy környezetvédelmi intézkedésnél. Például, ha kialakítja vállalkozásában a szelektív hulladékgyűjtést, azzal még nem feltétlenül tett meg mindent környezetünk védelme érdekében, hiszen lehetnek olyan más, úgynevezett környezeti tényezők is, amelyek terhelik vagy veszélyeztetik a környezetünket.

A jól kialakított környezetközpontú irányítási rendszer keretet ad a folyamatos fejlődéshez és csökkentenie kell a környezetre gyakorolt hatások lehetőségét. Alapvető jelentőségű, hogy a szervezeten belül mindenki felismerje a környezeti kockázatokat és a veszélyhelyzetek elkerülésének fontosságát.

Akár jól is jöhet nekünk a Volkswagen-botrány
A Volkswagen botrány miatt a magyar gazdaság teljesítménye akár 1-1,5 százalékkal is visszaeshet a következő évben. A magyar beszállítók kitettsége a német autóipari vállalatok felé nagyon magas, sok magyar kis- és középvállalkozás léte kerülhet veszélybe. Az Export Kooperáció szakértői szerint ugyanakkor a botrány hosszútávon akár kedvező hatást is gyakorolhat a magyar vállalkozói környezetre: a cégeknek a fejlődés érdekében ideje diverzifikálni tevékenységeiket, a finanszírozás rendezésével és a fejlesztések optimalizálásával ez akár sikerülhet is.
Napjainkban a szervezetek és vállalkozások környezetvédelme nem merülhet ki merev, szankciókkal járó jogszabályok és törvények betartásával, a vállalati környezeti politika dinamikusan fejlődő, szerves része, mely alapot szolgáltat valamennyi szervezet hosszú távú stratégiai terveinek. Ezt segítik a szabványokban rögzített ún. környezetközpontú irányítási rendszerek.

Fontosabb változások

•  A környezetirányítási menedzsment és a vezetőség szerepe hangsúlyosabb a szervezet stratégiai tervező folyamataiban,

•  proaktív kezdeményezéseket tartalmaz a szabvány, amelyek elősegítik a környezet védelmét és az éghajlatváltozás mérséklését,

•  elősegíti az erőforrások fenntartható alkalmazását,

•  még inkább szerepet kap a környezeti teljesítmény javítása,

•   a környezeti szempontokat életciklus-szemlélettel közelíti meg,

•   kiegészülnek a környezeti kommunikációs stratégiák is.

Mindemellett, az irányelv illeszkedik a szabványok közös struktúrájához, hiszen a cél az, hogy más szabványokat, integrált rendszerben könnyebben lehessen használni az ISO 14001-gyel együtt. Az új szabvány bevezetésével a régebbi ISO 14001:2004 verzió hatályon kívül került. A vállalkozásoknak 3 évük van az új irányelvek kialakítására, az ISO 14001:2015 szabvány szerinti követelményekre való átállásra. Az ISO14001:2015 szabvány jelenleg még csak angol nyelven érhető el, melyet a Nemzetközi Szabványügyi Szervezet 2015 szeptemberében adott ki.

Kohl Zsuzsanna FrameWork Hungary Kft.

Mit kell tennie a cégeknek a klímaváltozás ellen? Megmutatjuk
Május végére elkészült az a magyar jogszabály, amely átveszi a klímaváltozás elleni uniós direktívát. Az új szabályozás fontos kötelezettséget ró a vállalkozásokra, minden cégnek ki kell vennie a részét a felmelegedés elleni küzdelemből. A Framework Hungary szakértőjének segítségével megmutatjuk, mit kell és mit érdemes megtennie a vállalkozásoknak.

Véleményvezér

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF

Túl szemérmetlenül loptunk, lecsapott az OLAF 

Felelőse vélhetően nem a milliárdos csalásnak.
Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását

Ukrajna felszólította Orbán Viktort, hogy fejezze be a békemisszónak nevezett trollkodását 

A magyar külpolitikát Moszkvában írják az ukránok szerint.
A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet

A Visegrádi Négyek közül Magyarország fogadta be a legkevesebb ukrán menekültet 

A magyar humanitárius segítség az ukránoknak minimális.
Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint?

Mikor van karácsony Orbán Viktor szerint? 

Az ortodox karácsony januárban van, a nyugati keresztény pedig decemberben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo