Legalább ezért kevesebbet fizetnek a magyar háztartások

Tavaly enyhén csökkent a lakásbiztosítások átlagdíja.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Az Insura.hu biztosításközvetítő adatai szerint a tavaly megkötött online lakásbiztosítási szerződések átlagdíja 37 300 forint volt, ami 2,1 százalékos csökkenést jelent a 2023-ban tapasztalt 38 100 forintos átlagos díjmértékhez képest.

Az átlagdíj csökkenésében jelentős szerepet játszott a tavaly márciusban bevezetett lakásbiztosítási kampány, melynek során a megszokottnál többen vizsgálták felül korábban megkötött lakásbiztosítási szerződéseiket, és váltottak olyan lakásbiztosításra, amely az adott vagy akár szélesebb fedezeti kört a korábbinál kedvezőbb áron nyújtja. A koncentrált piaci figyelem a biztosítókat is díjaik felülvizsgálatára, versenyképesebbé tételére ösztönözte.

Az új szerződések harmada már minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás
Az új szerződések harmada már minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítás
Fotó: Depositphotos

A díjak kedvező alakulásában szerepet játszott Magyar Nemzeti Bank standard követelményeinek megfelelő, egyszerűen összehasonlítható úgynevezett minősített fogyasztóbarát otthonbiztosítási (MFO) termékek további térnyerése is. Az Insura.hu statisztikái azt mutatják, hogy tavaly minden harmadik online lakásbiztosítási szerződés MFO biztosítás volt. E termékek átlagdíja jelentősen alatta maradt a piacon elérhető, minősítés nélküli lakásbiztosításokénak: míg az előbbiekre 31 400, az utóbbiakat 40 100 forintos éves átlagdíjon szerződtek az ügyfelek 2024-ben.

A legolcsóbban a társasházi lakások tulajdonosai szerződtek a biztosítókkal: ők átlagosan csupán 20 600 forintos éves díjat fizettek. A családi házak esetében ugyanakkor 42 800 forint volt a lakásbiztosítások átlagos mértéke. Bár az egyes ingatlantípusokhoz Budapesten tartoznak a legmagasabb díjszintek, a jelentős számú társasházi lakásokhoz kapcsolódó biztosítások lefelé húzzák az átlagot. Emiatt a fővárosban tavaly 32 700 forintba került egy átlagos online lakásbiztosítás, míg a megyeszékhelyeken ez az összeg évi 31 900 forint, az egyéb településeken pedig 37 600 forint körül alakult.

Véleményvezér

A Tisza párt nyerte a számháborút

A Tisza párt nyerte a számháborút 

Ki fizeti a masírozókat?
Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett

Provokatív légtérsértést követtek el az oroszok Litvánia felett 

Súlyos orosz légtérsértés történt Litvánia felett.
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo