Peking ebben is lehagyta New Yorkot

Nem New York-ban, hanem Pekingben él a legtöbb dollár-milliárdos. A kínai fővárosban 103 van belőlük, az amerikai metropolisban „csak” 92.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kínaiak tehát vezetnek, annak ellenére, hogy országuk gazdasági visszaesése, a jüan tavalyi, 6 százalékos értékvesztése változtatta a helyzetet: egy évvel korábban még 213-al több milliárdost tudtak felmutatni országukban. Igaz, vagyonuk mérete tekintetében a Hurun Intézet felmérésében változatlanul az amerikai szuper-gazdagok állnak a vezető helyeken.

Kép: Pixabay

Jeff Bezos, az Amazon alapítója, mintegy 150 Mrd. dolláros vagyonával van az első helyen, utána a Microsoft-alapító Bill Gates következik jó 97, majd a nagy-beruházó Warren Buffett kerek 88 milliárddal.

Peking után Hongkongban (69), Szencsenben (67) és Sanghajban (66) található a legtöbb kínai dollármilliárdos – szemben Londonnal, ahol számuk „csak” 65.

A gazdagok menekülnének Kínából
Csen Tianjong, sanghaji ingatlanfejlesztő külföldre költözött hazájából és nyílt levélben hívta fel társait: kövessék példáját, mert Kína a rossz vezetés következtében katasztrófa felé tart.
Kína leggazdagabb embere egyébként Jack Ma, az Alibaba (idén visszavonuló) elnöke, akinek vagyonát 39 Mrd. dollárra becsülik. Az utána következők: Pony Ma Huateng, a Tenceng vezetője (38 mrd.) és Huj Ha-jan, az Evergrande elnöke következik (37 mrd.)

(Forrás: Asia Times)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo