Memóriazavar ellen is jó a hintaágy

A ringatástól nem csak jobban alszunk, hanem jobban működik az emlékezetünk is – mutatták ki svájci tudósok. A mozgásnak ez a fajtája ugyanis összehangolja az agyidegek tevékenységét.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A Genfi és a Lausanne-i Egyetem és a Genfi Egyetemi Kórház kutatói meg tudták állapítani, miért segíti a ringatás a csecsemőt az elalvásban. A mozgásnak ez a fajtája ugyanis összehangolja az agyidegek tevékenységét az agynak azon a területén, amely mind az alvást, mind az emlékezet rögzítését irányítja.

Kép: Pixabay

Fiatal, egészséges felnőttek vettek részt a kísérletben, amelynél az egyik éjszaka hintaágyon, a másikon hagyományos ágyon töltötték az éjszakát. A műszeres vizsgálatok azt tanúsították, hogy tovább és mélyebben aludtak, ha ringatták őket, mert a mozgás segítette az agyat az idegi tevékenységek összehangolásában. Mivel pedig ugyanaz az agyterület kapcsolódik a memóriához, kitűnt: a ringatva alvók jobban emlékeznek az elalvás előtt használt szavakra, mint a fix ágyban pihenők.

A kutatók azt remélik, hogy ezen a nyomon elindulva új lehetőségek nyílnak az álmatlansággal, memóriazavarral küzdők kezelésére.

(Forrás: Swissinfo)

A pihenés olyan mint az alvás, nem jó kihagyni
Hogyan és hol nyaralunk? Mennyit költünk nyáron szabadságra? Több vagy kevesebb napot töltünk a munkahelytől távol, mint tavaly? Ezekre a kérdésekre kereste a választ a Jófogás online kérdőíve, amit egy nap alatt közel nyolcezren töltöttek ki.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo