Két keréken is lehet biztonságosan

Hollandiában a kerékpárosoknak csak 1 százaléka hord sisakot, mégis igen kevés a baleset. Az ok: szinte mindenki jár kerékpáron, általában lassan – és kiváló, leválasztott utakon.

Napjainkban ugyan a legtöbb fejlett országban ismét divatba jött a kerékpár, de új hívei elsősorban sportra, testedzésre használják. Következésképp gyorsan hajtanak, amivel veszélyt jelentenek a közlekedésben. Erre az igényre összpontosít a kerékpár-kereskedelem is.

Kép: Pixabay

Hollandiában még a nyelvben is megkülönböztetik a két keréken edzőket azoktól, akik bringájukat „csak” arra használják, hogy egyik pontról eljussanak a másikra, hogy gyereket, vagy akár terhet szállítsanak – ők is viszonylag gyorsan és egyszerűen.

Sokan azt sem ismerték még fel, milyen fontos ez a jármű rengeteg idős ember, nyugdíjas számára, akik állapotuk miatt már nem vezethetnek – de gond nélkül ülhetnek kerékpárra. Csak ez biztosíthatja, hogy továbbra is saját, megszokott környezetükben mozogjanak, elérjék boltjaikat, látogathassák ismerőseiket. Nem is beszélve arról, milyen fontos, hogy ezzel testüket is edzik.

Beszavazták a kerékpározást az alkotmányba
A svájciak háromnegyede népszavazáson úgy döntött, hogy vegyék fel a kerékpározást és annak infrastruktúráját az ország alkotmányába.

Akárcsak a holland gyerek, aki általában bicaján megy iskolába és mégsem kell félteni. Az utak, amelyeken halad, jól el van választva az autóforgalomtól. Az utóbbi (a zsúfoltság miatt is) általában lassú – de mivel általános a kerékpározás, mindenki természetesnek tartja, hogy előnyt adjon nekik.

Egyébként a hollandok túlnyomó többsége nem manapság divatos, könnyű fitnesz-kerékpáron jár, hanem a hagyományos, masszív gépeken, amelyeken egyenesen ülve, kényelmesen tekernek – és így is idejében, méghozzá biztonságosan célba érnek. A holland városok közlekedésének sikere azon is nyugszik, hogy összekapcsolják (bringautakkal, nagy parkolókkal) a kerékpáros közlekedést a tömegközlekedéssel, így nyugodtan nélkülözhető az autó.

(Forrás: The Atlantic)

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo