Vörös listán a mókus, a vadmacska és a sün

Kihalás fenyeget minden ötödik vadon élő emlősfajt Nagy-Britanniában – számolt be a BBC hírportálja egy új kutatásról. A vörös mókus, a vadmacska, a szürke hosszúfülű-denevér is szerepel a 12 faj között, melyek a vadon élő emlősök első brit „vörös listájára” kerültek.

Az emlősök védelmével foglalkozó egyesület (Mammal Society and Natural England) tanulmánya szerint a klímaváltozás, az élőhely elvesztése, a kártevőirtók és a betegségek számlájára írható, hogy majdnem minden ötödik emlősfajt kihalás fenyeget. A jelentés szerint az elmúlt 20 évben csaknem 70 százalékkal csökkent a tüskés sünök és a közönséges kószapockok száma, ám vannak fajok, amelyeknek mind a populációja, mind az elterjedtsége nőtt, ilyen a vidra, a nyuszt, a menyét, a borz, a gímszarvas, az őz és a vaddisznó.

Ez volt húsz év alatt az első átfogó felmérés a vadon élő emlősökről az országban – írták a kutatók, akik 58 szárazföldi emlősfaj adatait elemezték több mint 1,5 millió biológiai adatfelvétel alapján. Vizsgálták az egyedszám alakulását, az elterjedtséget, a trendeket és a jövőbeli kilátásokat. A veszélyeztetettség fokának megállapításához a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) kritériumait vették alapul.

Kihaló faj a vörös mókus is Nagy-Britanniában - Kép: Pixabay

Súlyosan veszélyeztetett kategóriába három fajt soroltak: a vadmacskát, a közönséges denevért és a házi patkányt. A veszélyeztetettek közé került a vörös mókus, a hód és kószapocok és a szürke hosszúfülű-denevér, sebezhetőnek ítélték a sünt, a mogyorós pelét, az orkney-i pockot, a közönséges késeidenevért és a nyugati piszedenevért.

Fiona Mathews, a felmérést készítő állatvédő egyesület elnöke elmondta, hogy azért volt szükség a kutatásra, mert húsz éve nem végeztek ilyet, miközben az országban hatalmas változások mennek végbe, házak, utak, vasutak épülnek, átalakul a mezőgazdaság. John Gurnell, a Queen Mary Egyetem ökológusa szerint a tanulmány adatai jelentik a kiindulópontot a vadvédelmi intézkedések kidolgozásához.

 

Bemutatjuk a Piac & Profit Online Akadémia kurzusvezetőit!
Új szolgáltatással jelentkezik a Piac & Profit a hazai kkv-döntéshozók üzleti tudásának gyarapítása érdekében. Piac & Profit Online Akadémiát indítottunk a Piac & Profit Konferenciák legsikeresebb, legjobb előadói kurzusvezetői közreműködésével. Az online képzések egyre népszerűbbek, sokak számára elérhetőbbek. A konferenciákon felhalmozott tudásokat ajánljuk a kkv-döntéshozóknak és az adott szakma jövőjét előre megismerni akaróknak.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo