Az IPCC jelentései új tudományos felfedezéseket sosem tartalmaznak, hanem a megjelent szakirodalmat összegzik. Ezúttal mintegy hatezer tanulmányt feldolgozva negyven ország 91 tudósa írta az egyes fejezeteket.

Hogyan került az IPCC közelébe?

– Említettem Faragó Tibornak, aki a klímatárgyalásokon a Környezetvédelmi Minisztériumot képviselte, hogy nagyon szívesen dolgoznék az IPCC-ben. Éppen akkor volt jelölési időszak, és a minisztérium jelölt. Majd felhívtak az IPCC-től, és megkérdezték, hogy hajlandó lennék-e jelentkezni koordináló vezető szerzőnek. Ez 2003-ban volt.

Mekkora büdzsével dolgozik a szervezet?

– Mindössze hatmillió euró a költségvetése. Ebből egy kis titkárságot tartanak fenn Genfben, és fedezik a fejlődő országokban élő tudósok utazását a munkaértekezletekre. A fejlett világban élő szakemberek a saját kormányuk költségén utaznak. Mindenki önkéntesként dolgozik. Ez az erőssége és gyengesége az IPCC-nek: senkit nem vádolhatnak meg, hogy a pénzért csinálja.

Dr. Ürge-Vorsatz Diána - Kép: Daniel Vegel -

A 2007-es Nobel-békedíj személy szerint kiknek a munkáját ismerte el?

– A díjat magát az IPCC kapta. A szervezet megnézte, hogy kik járultak hozzá olyan mértékben a munkájához, hogy e díjra érdemes legyen, ezért kiállítottak okleveleket a főbb szerzőknek, több száz szakembernek. Addig összesen öt magyar szerző írt a jelentésekbe, mindannyian megkaptuk ezt a névre szóló tanúsítványt.

Szakmai konferenciákon nem nyomulnak önök felé a vállalati szektor lobbistái?

– Annyira nem vagyunk fontosak mi, tudósok. Az IPCC jelentéseiben eddig mindig képviselve volt az olajipar, hiszen az ágazat nagyvállalatainál is komoly tudósok dolgoznak. Eddig az Exxontól jött az, aki a jelentésekben szerzőként dolgozott. Mindegyikőnknek be kell vallania félévenként, hogy milyen részvényei és üzleti érdekeltségei vannak.

– Ha a kibocsátások akkorák maradnak, mint most, körülbelül tizenkét év alatt elköltjük a maradék karbonbüdzsénket, vagyis kimerítjük azt a kibocsátási költségvetést, amit még összesen kipöföghetünk, hogy elérjük az 1,5 Celsius-fokos felmelegedést. A 195 tagállam által aláírt, 2015-ös párizsi klímaegyezmény azt mondta ki, hogy jó lenne a melegedést jóval két Celsius-fok alatt, de ideális esetben 1,5 Celsius-foknál tartani. Ez egy politikai döntés volt, vagyis akkor még nem tudtuk tudományosan, hogy ez valóban elérhető-e. Aki korábban 1,5 Celsius-fokot mert emlegetni, azt sötétzöld aktivistának nézték. Amikor megtudtuk, hogy jelentést kell készítenünk az 1,5 Celsius-fokos felmelegedésről, ott voltam, láttam a kollégáim reakcióit: ez már nem elérhető, ez a hajó elment, különben sincs irodalma. 2016 februárjára már kevesen voltak az IPCC vezetőségében, akik ezt ellenezték, az áprilisi plenáris ülésen pedig már egyáltalán nem volt ellenállás. A tudományos élet előrerohant, elkezdtük termelni a tudást, amiből ez az új jelentés született. Ebben mondjuk ki először, hogy akkor nem emelkedik a hőmérséklet az álomhatár fölé, ha holnaptól nem bocsátunk ki semmiféle üvegházgázt. A mai technológiákkal még lehetséges a felmelegedés megfékezése 1,5 Celsius-foknál, ez a hajó tehát nem ment még el, bár nagyon kell repesztenünk, hogy fel tudjunk szállni rá.

Milyen forgatókönyveket vázoltak fel a jelentésben?

– A lehetséges-e még kérdésre adott választ hat részre bontottuk. Egyrészt, hogy geofizikai, földtani szempontból megvalósítható-e. Erre egyértelműen igen a válasz. Műszakilag, technológiailag is lehet, de nagy változások kellenek. Gazdaságosság tekintetében is megengedhető, de nagy befektetésátrendezésre van szükség. Invesztíciók történnek az energiaszektorban, csak át kell irányítani a pénzeket az alacsony karbontartalmú beruházásokba. Viszont intézményrendszeri és környezeti szempontból már bonyolultabb a kép. Négy típusú forgatókönyvet azonosított a jelentés: ebből azt gondolom kettő reális. Azok – ez a személyes interpretációm –, amelyek fokozottan előtérbe helyezik az energiahatékonyságot és a megújulókat meg általában a keresletoldali változásokat. Utóbbi alá tartozik például a húsban gazdag étrendünk is, amin változtatni kellene, mert az állattenyésztésnek nagy az ökolábnyoma, és az egészségünknek sem ártana, ha kevesebb húst fogyasztanánk. Megdöbbentem, hogy Magyarországon a legelhízottabbak az emberek az EU-ban, és világszinten is negyedikek vagyunk.

– Nekem ebben a tárolás a nagy kérdés. Hova tegyük azt a rengeteg szén-dioxidot? Az újrahasznosítás a jelentés szerint kis hatékonysággal működik, mert energiaintenzív gyártási folyamatokat feltételez. Angliában a Carbon 8 System cég építőanyagokba építi be a szén-dioxidot. Több ilyen hosszú távú megkötésre lenne szükség, mert csak az, hogy bezárjuk a szakadékot a fejlődő és a fejlett országok városainak infrastruktúrái között, a teljes karbonköltségvetésünk harmadát emésztené el. Ha műtrágyába vagy üzemanyagba dolgozzák be a karbont, az visszamegy a légkörbe.

Van szó a jelentésben a szeizmikus veszélyekről? Hogy a föld alatti tárolás esetén ezeken az üregeken repedések keletkezhetnek, amiken keresztül akár lakott területekre is szivároghat a szén-dixoid?

– Igen, de alapvetően nem ez a veszély, hisz a szén-dioxid alapvetően nem mérgező. A probléma inkább az, hogy ha kiszivárog, a leválasztásba és tárolásba fektetett pénz hiábavaló volt, és a gáz marad a légkörben továbberősítve az üvegházhatást.

Nekem a legmeghökkentőbb az a kijelentés volt, hogy a szén-dioxidot megkötő korallszigetek 90 százalékának már a 1,5 Celsius-foknál búcsút mondhatunk.

– Ez tényleg nagyon tragikus, mert két Celsius-fokos felmelegedésnél viszont 99 százalékát elveszítjük. Ez az óceánok savasodásának és a hőmérséklet-emelkedésnek együttesen köszönhető, de a víz maga még mindig karbonelnyelő marad. És nagyobb elnyelő, mint a korallok.

– A metán huszonnyolcszor erősebb üvegházhatású gáz, mint a szén-dioxid. Ez a felmelegedést erősítő pozitív visszacsatolás már megindult. A metán plusz/mínusz száz gigatonna változást jelenthet a karbonköltségvetésünkben, ami nem kevés, mivel az egész karbonbüdzsénk, amit még valaha kibocsáthatunk a jövőben, nagyjából 420–770 gigatonna. A mezőgazdaságból – az állatok ürülékéből és a kérődzésből – származó metánról sem felejtkezhetünk meg, ezt a kibocsátást is csökkentenünk kell.

A szántás nélküli növénytermesztésről hogyan vélekednek a kollégái? A meg nem bolygatott termőföldből és a benne lévő gyökerekből így nem jön ki a megkötött szén-dioxid.

– Erről megkérdeztem az új-zélandi kollégámat, aki a mezőgazdaságért felel a jelentésben. Mivel náluk tízszer több a birka, mint az ember, a metánkibocsátás komoly gond. Szerinte valószínűleg jóval kevesebb üvegházgázt lehet megkötni a talajban a szántás kiiktatásával, mint ahogy azt például Hetesi Zsolt merész kalkulációi saccolják. Tény, hogy ez egy létező és fontos irány, mert az energetika átállása a megújulókra önmagában nem hoz elégséges kibocsátáscsökkentést. Ebben a mezőgazdaság is fontos szereplő.

A népességszaporulatról mit mond a jelentés? Az ENSZ nemrég 9,3 milliárdról tízmilliárdra módosította 2050-es kivetítését.

– Inkább az életmód a probléma, mert nem mondhatjuk azt a fejlődő országok polgárainak, hogy ők nem vállalhatnak annyi gyereket, amennyit akarnak, hogy mi nyugodtan kocsikázhassunk, amennyit csak akarunk, különösen, hogy történelmileg mi, a fejlett világ okoztuk a klímaproblémát.

– 2009 óta sokat fejlődött a világ. Mindenki megértette, hogy itt nagy a baj, ezért mindenkinek változnia kell, mert egy hajóban evezünk. A gazdasági rendszerek vannak nagy veszélyben, a megélhetésünk, a vizünk, a termőföldünk, az infrastruktúránk, sőt az egészségünk. A jelentés elsősorban azt mondja, hogy az évszázad közepére le kell szoknunk a fosszilis tüzelőanyagokról. Sajnos a kormányoknak több érdeket is kell mérlegelniük. Németország nagyon elkötelezett klímaügyben, mégsem tudta sem a bajor szénipart, sem az autóipart átalakítani, sőt e két szektor fékezi a kormányt. Igazából nem értem, hogy miért nem haladnak kellő gyorsasággal az elektromos mobilitás felé.

Jair Bolsonaro azzal kampányolt, hogy ha megválasztják Brazília elnökének, kilépteti az országot a párizsi klímaegyezményből. Megválasztották. Nem fél a dominóeffektustól?

– De, nagyon. Trumpnál a kiléptetés a klímaegyezményből részben retorika, hiszen az USA sok mindenben továbbra is robog előre a dekarbonizációs pályán, és például az IPCC-ben is újra befizető lett. Szerencsére Amerikában a szövetségi szintnél erősebb a tagállami és városi szintű irányítás. De ha ennél a két országnál megállna a lavina, talán még mindig tarthatók lennének a globális célok.

Miben kellene leginkább változnunk a klímavédelem érdekében?

– Úgy látom, hogy minden baj forrása a túlfogyasztásunk. Arról szólnak ma az üzleti modellek, hogy minél több árut adjunk el az embereknek. A termékeket direkt úgy tervezik, hogy azok néhány éven, de inkább hónapon belül tönkremenjenek, hogy aztán újat vegyünk. Ha pedig nem kell nekünk, beletolnak több millió dollárt a marketingbe, hogy tuti kelljen, még ha előtte soha nem is volt szükségük rá. Ezt próbálhatjuk így-úgy zöldre festeni, de alapjaiban hibás az üzleti modell. A szolgáltatásokra kell rámenni: a mobilitást áruljuk, ne az autót. Akkor lehetne jóval zöldebb az erőforrások használata, ha a hozzáadott értékre, a digitalizációra, az okos rendszerekre fókuszálnánk.