Veszélyben a facebookozó KATA-s cégek

Sok katás kisvállalkozást fenyeget bírság, mert a külföldről igénybe vett szolgáltatások után – mint például a Facebook-hirdetés – nem fizetnek áfát, holott kellene. Megbecsülni sem lehet, hányan esnek bele ebbe a csapdába. Pedig borítékolható, hogy a hibára fény derül, ugyanis a NAV rálát az adatokra.

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

„A problémát az jelenti, hogy a nagyon sok kisvállalkozás – köztük katás cég – használ Facebook-, Google-hirdetéseket. Márpedig a külföldi cégektől igénybe vett szolgáltatások után áfát kell fizetni a katás cégeknek is, és ezt sokan nem tudják. Az áfatörvény ugyanis minden vállalkozóra vonatkozik, még azokra is, akik egyébként áfamentességet élveznek” – hívta fel a figyelmet Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna, a kisvállalati adózás szakértője.

Kép: Pixabay

Ha tehát áfamentes számla érkezik külföldi cégtől, akkor itthon meg kell fizetni az általános forgalmi adót. Aki erre nem figyel, könnyen adóhiányt halmozhat fel, ami magas bírságokat vonhat maga után. A katás vállalkozásokra ez azért is veszélyesebb, mert sokuknak nincs könyvelője, aki figyelmeztesse őket az áfafizetési kötelezettségükre.

Hiába nem teszi be a számlát a katás cég a könyvelésébe, az uniós szabályozás miatt az adóhatóság látja, hogy a külföldi cég által kiállított számla miatt áfafizetési kötelezettség merült fel, így nagy az esély arra, hogy a keletkezett adóhiány miatt megkeresik a vállalkozót. Az adótartozás elévülési ideje pedig öt év, tehát akár évekre visszamenőleg követelhetik a be nem fizetett adót, amire még bírságot is számolnak. Akár milliós tartozás is összejöhet.

12 millióig áfamentes?
Az idén már életbe lépett változások mellett várhatóan továbbemelkedik az alanyi adómentesség határa, aminek köszönhetően még több mikro- és kisvállalkozás állíthat ki áfamentes számlát. Mit jelenthet az intézkedés a vállalkozásoknak, és kiket érinthet közvetlenül a hatása – kérdeztem dr. Báthory-Király Katát, a SALDO adótanácsadó cég munkatársát.
Mivel sokan nem tudnak arról, hogy áfafizetési kötelezettségük van, nem is foglalkoznak a hirdetési számlákkal. Pedig az áfáról minden olyan hónapban elektronikus bevallást kell készíteni, amelyikben áfafizetés történik, tehát akár havonta lehet adatszolgáltatási kötelezettség. Az adóalany a bevallási kötelezettség elmulasztása miatt 500 ezer forintig terjedő bírsággal sújtható, de a bírság tényleges összege az adóhatóság mérlegelési jogkörébe tartozik. Azonban ez a bírság csak a bevallási kötelezettség elmulasztására vonatkozik, ezen felül még számolni kell a be nem fizetett adó összegével, és az erre rakodó bírsággal, ami az adóhiány 50 százaléka.

Gyanakodjon, ha nincs áfa a számlán

Minden olyan vállalkozónak, aki más országban működő cégnek állít ki vagy külföldről kap áfamentes számlát, áfabevallási és fizetési kötelezettsége van a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé. Az áfa és a kata egymástól teljesen független adónem, más jogalapon nyugszik, és az áfatörvény minden vállalkozóra egyaránt vonatkozik függetlenül attól, hogy alanyi adómentességet élvez, vagy sem.

„Sokan gondolják úgy, hogy a katás vállalkozás annyira egyszerű, hogy könyvelő sem kell hozzá, nincs más dolga a vállalkozónak, mint havonta befizetni az átalányt. Sajnos ez egy költséges tévhit, ami már hatalmas károkat, sok esetben akár milliós bírságokat okozott. Egy katás vállalkozásnak is érdemes rendszeresen konzultálni könyvelővel, hogy elkerülje a hibákat” – tanácsolja Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna.

Véleményvezér

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője

Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője 

Nagy kérdés, miként sikerülhetett elmenekülnie a magyar maffiafőnöknek?
Burgonya kilója 30 forintért

Burgonya kilója 30 forintért 

A politikusok kedvence lesz a krumpli, rég lehetett ilyen olcsón osztogatni.
Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét

Hadházy Ákos kormányzati plakátokra ragasztja véleményét 

A plakáthelyekre fókuszálódott a választási kampány.
Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott

Gulyás Gergely ismét egy otromba butaságot mondott 

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter sokszor hadilábon áll a valósággal.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo