Ötlet és figyelem pótolhatja a pénzt karácsonykor

Nem kell, hogy az üzleti karácsonyi ajándékok totális unalomba fulladjanak, akkor sem, ha nincs túl magas keretünk arra, hogy megköszönjük a partnereknek az egész évi együttműködést. Viszont a kreativitásunkra szükség lesz.

A céges ajándékkal kifejezzük a hálánkat a partnereknek az éves együttműködésért, és persze azt is üzenjük nekik: jövőre is itt vagyunk. Ez az utolsó lehetőség az évben, hogy hatást gyakoroljunk, nem mindegy tehát, hogy mit is választunk!

Kép: Pexels

Ennek ellenére a cégek többsége úgy tűnik, inkább csak kellemetlen kötelességből ad valamit a partnereknek. Az ötlettelen ajándéknál viszont sokkal jobb, a inkább csatlakozunk a pár éve egyre szélesebb körben hódító szokáshoz: adakozzunk valamilyen jó célra, a partnereinket pedig egy szép üzenetben tájékoztassuk róla, hogy így – ajándékuk feláldozásával – ők is hozzájárultak az adományhoz.

Ez is lehet ötletes

Ha fizikai ajándék mellett döntünk, vegyük tudomásul, hogy a tucat, a gagyi, az, amiről messziről ordít, hogy olcsó, a legcikibb karácsonyi ajándék kategóriába tartozik. Ha szűkös a büdzsénk, nem gond, de inkább valami kreatív, ám költségkímélő megoldásban gondolkozzunk ahelyett, hogy a látványos katalógusokból a legolcsóbb tételt választjuk ki.

Persze a bögre-toll vonalon is lehet nagyot alkotni, ha kifejezetten tudjuk például, hogy a kedvenc ügyfelünk bögremániában él, és valami igen jópofa darabbal lepjük meg. Maradhat a notesz és a naptár is a csomagban, de csak akkor, ha az tényleg használható, tehát nem a cégünk logója uralja az egész tárgyat, mert valószínűleg ilyet nem szívesen használnak majd a partnerek a mindennapokban. Visszafogottan persze utaljon a tárgy a márkánkra, amit olyan ötletekkel is erősíthetünk, mint hogy a naptárba előre beírjuk a tervezett akciónk, vagy a jövő évi partnernapunk dátumát emlékeztetőként.

A céges ajándékkal éppúgy érzelmeket szeretnénk kiváltani, mint a családi körben átadott darabokkal, ezért mégis az a legjobb, ha valami igazán egyedivel tudunk készülni. Van néhány ötletünk, amit még nem késő megszervezni, ha különleges ajándékkal szeretnénk meglepni a partnereinket.

Azért csak óvatosan a kreativitással! A legbizarrabb céges ajándékok között volt már macskatetem és mumifikált fej is.

Az élmény itt is bejön!

Az ajándéktárgy-forgalmazók szerint még mindig élvonalban jár az ital, ha karácsonyi céges csomagról van szó. A márkás röviditalból, minőségi borból viszont csak akkor lesz személyre szabott ajándék – amilyet a legjobb partnerek érdemelnek –, ha tudjuk, hogy aki kapja, pont azt az adott termelőt, fajtát kedveli, de legalábbis kedveli az italokat. Egyébként megy a többi mellé a polcra, képletesen a cégünkkel együtt. Mi lenne, ha ehelyett sommelier segítségével szerveznénk egy izgalmas kóstolót a kedvenc partnereinknek? Kötetlen beszélgetéssel, irányított, ám érdekes információkban, különleges ízekben nem szűkölködő este keretében. Élmény – ajándékba.

Az élményajándékok között egyre népszerűbbek a főzőkurzusok is. Ha a cég kultúrájához illik ez a fajta lazább együttlét, ilyesmire is invitálhatjuk a partnereket. Kiváló megoldás – egyszerre élmény és egy jó ügy támogatása –, ha valamilyen kulturális programra hívjuk vendégeinket. Egy színházi előadás megvásárlásával az adott művészeket is támogatjuk, a partnereinknek pedig garantáltan emlékezetes estéje lesz. Nem kell mindjárt a Nemzetiben gondolkodnunk, a kisebb, kevésbé ismert előadók kínálatában is biztosan találunk olyat, ami illik a cégünkhöz is.

Mit nem ciki a dolgozóknak adni karácsonyra?
A legtöbb cég valami apró figyelmességgel a munkatársait is meglepi, sőt, van, aki bónuszokkal, nagyobb jutalmakkal is kifejezi elégedettségét. Ám ne feledkezzünk meg arról sem, hogy ilyenkor a közvetlen kollégák is szeretik valami kis aprósággal meglepni egymást. Összegyűjtöttünk néhány szabályt és ötletet, amit ha betartunk, nem lőhetünk mellé.
Ha van rá kapacitás, a legjobb, ha a tényleg kiemelkedő partnereket valóban egyedi ajándékkal lepjük meg. A tudatosan működő cégek rendszereiben rengeteg információ van minden együttműködésről, a jó partnerekről sokat tudunk. Egy kicsivel több odafigyeléssel ugyanolyan ráfordítással egészen egyedi, személyre szabott ajándékot is kaphatnak az ügyfelek, ami illeszkedik a hobbijukhoz, az életükhöz. Minden bizonnyal értékelni fogják. Persze itt is fontos érezni a határt: nem a barátunkat ajándékozzuk meg, tehát ne „vájkáljunk” túlságosan a másik életében, mindenképp a pozitív információkra koncentráljunk, és maradjunk a figyelmes, de nem tolakodó szinten.

Ha nem telik rá

Előfordul, hogy szűkös a büdzsé, nem jut remek ajándékra mindenkinek. A pár forintos, egy hét alatt a kukában landoló apróság helyett legyünk kreatívak! A karácsonyi üdvözlet is lehet hatásos, ha szellemesen van megfogalmazva, ha van benne valami plusz a szokásos sallangokon kívül. Ha nem érezzük magunkban elég erősnek az írói, kreatív vénát, kérjünk fel egy profi szövegírót a feladatra. Így a cégprofilhoz passzoló, egyedien megfogalmazott, különleges üdvözlőlapunkkal lehetünk emlékezetesek. Ne feledjük, egy jól választott fotó vagy grafika fokozza a hatást! Mi az e-mailes levelezést pártoljuk jobban, környezetkímélőbb mivolta miatt, plusz ezzel is spórolhatunk picit, hiszen nincs posta és papírköltségünk. Ráadásul az elektronikus küldés még kreatívabb megoldásoknak adhat teret: jöhet a mókás GIF vagy személyes videóüzenet.

Ami még lényeges, hogy bármi mellett is döntünk, időben induljon útnak a csomag, hisz nincs annál kínosabb helyzet, mint a januárban landoló céges ajándék ünnepi fenyővel pompázó képeslap társaságában. Ha nem tudjuk időben eljuttatni a kis figyelmességünket, inkább nevezzük át újévköszöntő ajándéknak! Íme egy újabb tipp, amivel kitűnhetünk: időzítsünk így eleve, az üzenetben pedig koncentráljunk a lezárás helyett az új indulásra!

Osztrozics Dóra – Timár Gigi

Véleményvezér

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban

Drámai fordulat az ukrajnai háborúban 

Az ukrajnai háború versenyfutás az idővel.
Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát

Úgy vernek minket a lengyelek, mint szódás a lovát 

A lengyel valuta árfolyama fenn, a magyar lenn.
Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt

Karácsony Gergely szerint Bindzsisztán szervezi mini-Dubajt 

Ez a harc lesz a végső?
A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik

A tervezett budapesti mini-Dubaj felhőkarcolója pont egy légifolyosóba esik 

Nem tűnik túl átgondoltnak a mini-Dubaj projekt.
A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott

A Jobbik volt elnöke szerint Lázár János lebukott 

Bindzsisztán működik, ahogy kell.
Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe

Magyar Péter ezúttal nagyon bele szállt Gulyás Gergelybe 

Kölcsönösen árulással vádolják egymást.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo