Óriási bajban vannak a rendezvényszervezők

A kormánytól kérnek segítséget a rendezvényszervezők, mert az évi csaknem ezermilliárd forintot termelő iparág március óta a járvány miatt gyakorlatilag megszűnt - mondta Ganczer Gábor, a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége (MaReSz) elnöke.

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Az idénre tervezett magyarországi rendezvények több mint 80 százalékát lemondták - ismertette az elnök, aki kiemelte, hogy a zenészekéhez hasonló, pályázható ágazati segítséget, valamint bértámogatást szeretnének.

A több mint 200, többségében kkv-t tömörítő ágazati érdekképviselet már benyújtotta javaslatait a Magyar Turisztikai Ügynökségnek (MTÜ), a Miniszterelnökségnek, és a Gazdaságvédelmi Operatív Törzsnek. Ganczer Gábor elmondta, hogy a szektorban dolgozó cégek utolsó tartalékaikból és a járulékkedvezményekkel igyekeznek megtartani a szakképzett munkaerőt.

60 ezer munkahely veszélyben 

Többségük eddig el tudta kerülni az elbocsátásokat, a rendezvényekkel kapcsolatos bizonytalanság azonban hónapokon belül a munkahelyek drámai mértékű megszűnéséhez vezethet - mondta a MaReSz elnöke, aki szerint kormányzati segítség nélkül az ősszel a foglalkoztatottak 50-60 százalékának elbocsátásra kényszerülhet a rendezvényiparág. Ez mintegy 60 ezer munkahely megszűnését és számos magyar kis- és középvállalkozás csődjét jelentheti. A gazdasági előrejelzéseket figyelembe véve a nemzetközi turizmus, a rendezvények, ezen belül a nemzetközi rendezvények újraindulása lassú folyamat lesz - vélte, megjegyezve, hogy az üzleti rendezvények nélkülözhetetlenek a magyar gazdaság újraindításához.

Kitért arra, hogy rendezvényszervezői szakma által szervezett üzleti események, kereskedelmi kiállítások eltérő szabályozás alá esnek, mint az egyéb tömegrendezvények, például fesztiválok, koncertek, ahol a résztvevők mozgása nem kontrollálható. A szabályok szerint ugyanis csak az 500 főt meghaladó zenés-táncos rendezvények szervezése tilos, ami nem jellemző a céges rendezvényekre.

Az operatív törzs állásfoglalása szerint június 18-a óta céges események létszámkorlát nélkül, kül- és beltéren egyaránt megtarthatók. Így lehet rendezni konferenciákat, bemutatókat, szakmai vásárokat vagy csapatépítő programokat is. A szövetség által kidolgozott, nemzetközi gyakorlatokra épülő, széleskörű szakmai konszenzussal létrejött Covid-kézikönyv részletes iránymutatást tartalmaz az üzleti rendezvények biztonságos, kontrollált lebonyolításához. A jól működő gazdasági élethez nélkülözhetetlen rendezvények megfelelő szabályozással biztonságosan megrendezhetők.

Véleményvezér

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat

A közeli fővárosokban sorra építik a metróvonalakat 

Budapesten is elkelne még néhány metró.
A lengyeleknek sikerült a repülőrajt

A lengyeleknek sikerült a repülőrajt 

A nyomában sem vagyunk a lengyeleknek.
Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből

Hadházy Ákos nem vette a szívére, hogy kitiltották a Parlamentből 

Amikor kitiltanak a munkahelyedről, kicsit vicces.
Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát

Dübörög a bevásárlóturizmus, százezer forintot spórolt egy család, hogy olaszban vette a Barilla tésztát 

Nagyot lehet külföldön nyerni, ha jól figyeljük az árakat.
A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek

A védőnők helyzete katasztrofális lett, amióta a kormány gondozása alá kerültek 

Újabb fekélyes terület az egészségügy területén.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo