Nyár végére megugrottak az NHP Hajrá-hitelek

Augusztus végéig már több mint 340 milliárd forint értékű szerződés született a Magyar Nemzeti Bank április 20-ától elérhető kedvezményes hiteleire - derül ki a Piac&Profit által készített körképből.

A koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került kis- és középvállalkozások április 20-ától igényelhetik az azt kínáló húsz kereskedelmi banknál Magyar Nemzeti Bank (MNB) által két héttel azt megelőzően meghirdetett kedvezményes hitelt.

A hitelek népszerűségét tükrözi, hogy az első két hónapban már mintegy 1500 vállalkozással több mint 2 ezer NHP Hajrá-hitelszerződést kötöttek a hazai hitelintézetek, összesen mintegy 100 milliárd forintos értékben - tette közzé az MNB július elején.

A következő két hónapban sem lankadt a kereslet, sőt az még fokozódott is - derül ki a Piac&Profit legfrissebb körképének adataiból. Ezek szerint a hitelszerződések száma augusztus végéig megduplázódott, vagyis az időarányos növekedési dinamika kitartott. A leszerződött NHP Hajrá-hitelek összértéke azonban megugrott, az már a 340 milliárdot is elhagyta (ez valamivel magasabb lehet, hiszen laptársunk érdeklődésére a 20 bank nem mindegyike reagált, a hitelek túlnyomó többségét nyújtó nagybankok azonban igen, így a teljes összeg nem lehet sokkal magasabb).

Abból, hogy a hitelek összértéke sokkal jobban nőtt, mint a szerződések darabszáma, arra lehet következtetni, hogy az egy felvevőre jutó hitelek jelentősen emelkedtek.

Így összejöhet az MNB azon célja, miszerint az NHP Hajrá-hitelszerződések értéke 2020 végére elérje az 1000 milliárdos forintos lélektani határt.

További részletek a Piac&Profit szeptember 3-án, csütörtökön megjelenő nyomtatott számában olvashatók. Keresse az Inmedio és Relay újságárusoknál, vagy fizessen elő a magazinra. Megrendelését itt adhatja le>>>

Véleményvezér

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország

A világ legnagyobb gyarmattartója jelenleg Oroszország 

Egykor önálló népek éltek a mai Oroszország nagy részén.
Hátul kullog Magyarország a diplomások számában

Hátul kullog Magyarország a diplomások számában 

A populizmus melegágya az iskolázatlanság.
Fülön csapták Orbán Viktor barátját

Fülön csapták Orbán Viktor barátját 

Az ellenzék ezúttal ártatlan.
Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában

Nőtt Ukrajna támogatottsága Európában 

Az ukránok állnak győzelemre, legalábbis Európában.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo