Nem sikerült kinyírnia a kormánynak a cafeteriát

A juttatásokat terhelő közterhek növekedése, valamint a rugalmas juttatások szinte valamennyi elemének kivezetése ellenére a cafeteria rendszere él és virul hazánkban. Ez derül ki a Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központja kutatóinak a Cafeteria TREND Magazin, az Országos Humánmenedzsment Egyesület, a Humán Szakemberek Országos Szövetsége és a BKIK támogatásával elkészített felméréséből.

A tavalyi adózási változások után sokan azt gondolták, hogy a cafeteria-rendszert gyakorlatilag kivégezte a kedvezméynek eltörlése.

A kutatást vezető Dr. Poór József egyetemi tanár elmondta, a válaszadók nagy többsége (86%) a versenyszférában, 8%-a a közszférában és a maradék 6%-a pedig a non-profit szférában tevékenykedik A felmérés adatai továbbra is alátámasztják azt a tényt, miszerint a juttatások elterjedtsége szoros összefüggésben van a szervezeti nagysággal. A válaszadók közül az 1000 fő fölötti szervezeteknél 89%-ban vannak juttatások. A 10 fő alatti vállalkozásoknál jóval kevesebb ez az arány, mindössze 58%.

A csak cafeteria rendszerben működő juttatásokat nyújtó intézmények, illetve szervezetek eloszlása változó. A 10 fő alatti vállalkozások 13%-a biztosít csak cafeteriát. A 10 fő fölötti szervezetek esetén a csak cafeteriát biztosító szervezetek száma egyre magasabb, 1000 fő fölött az intézmények 34%-a biztosít csak cafeteria alapú juttatásokat.

Kép: Fotolia

A leggyakrabban biztosított fix juttatások sorrendje a tavalyi évhez képest jelentősen nem változott. Majdnem minden második válaszadó használja az alábbi toplista elemeit.

  • Mobiltelefon
  • Cégautó
  • Céges rendezvények
  • Munkabér-előleg
Hogyan adózok, ha a munkavállalómra kötök biztosítást?
Az Országgyűlés a még tavaly a nyár közepén elfogadta azt a 2019-re vonatkozó adócsomagot, ami alapjaiban rendezi át a cafeteria-elemek rendszerét, a módosítások pedig a rendszer fontos elemét képező munkavállalói biztosítások adózását is átalakították. Szakértőnk segítségével bemutatjuk, mi hogyan változott.
A választható juttatások kínálati elemeinél jól látszik a jogszabály-változás hatása. A válaszadók 90 százaléka kínálja cafeteria rendszerében a SZÉP Kártya juttatást. Míg tavaly a kedvező adózású készpénz került a lista következő helyére, addig 2019-ben a bérként adózó pénzkifizetés – mint választható elem – követi a SZÉP Kártya juttatást. Ezt követően az adómentes elemek mellett a jövedelemként adózó önkéntes pénztári hozzájárulás is előkelő helyre került a kínálati listán.
  • Széchenyi Pihenő Kártya
  • Jövedelemként adózó pénzkifizetés
  • Egészségpénztári hozzájárulás
  • Kulturális belépő
  • Önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás
  • Óvoda/bölcsőde térítése
  • Sportrendezvényre szóló belépő
„A válaszadóknál a tavalyi évhez képest jelentősen nőtt azoknak a száma, akik nem adnak vagy 100 ezer forint alatt biztosítanak cafeteria keretet. Míg tavaly 2% nyilatkozott így, addig 2019-re a válaszadók 7 százaléka nyújt ilyen alacsonyabb mértékű juttatási csomagot. Emellett 14 százalékról 12 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik évi 500 ezer forintnál magasabb juttatási csomagot biztosítanak. Az átlagos bruttó juttatási keret 2019-ben a tavalyi értéknél 4 százalékkal alacsonyabb, 375.000 forintra tehető. A csökkenés főképp annak tudható be, hogy néhány munkáltató megszüntette az eddig ilyen formában kínált juttatási csomagját” –összegezte Fata László, a kutatást támogató Cafeteria TREND Magazin szakértője.

Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke szerint az elmúlt évek szabályozási változásai a készpénz irányában történő gondolkodást erősítették, ezért önmagában az idei változások túl nagy meglepetést nem okoztak. Másrészt az is jól látszik, hogy a béren kívüli juttatások terén az egyedi, személyre szabott megoldások jelentik a jelent és a jövőt. Ezért önmagában nem az adóterhek döntik el a juttatások alkalmazott megoldásait, hanem sokkal inkább az a HR és vállalati policy, amit a cég a munkaerő megnyerése és megtartása érdekében követ. Továbbra is pozitív tendencia, hogy az öngondoskodás jegyében a nyugdíj és egészség iránti munkavállalói tudatosság erősödik.

Átgondolást igényel, hogy évről évre csökken a munkavállalói preferenciák mérése, miközben a trendek az egyedi juttatások felértékelődését mutatják.  A munkáltatók kevesebb, mint 40 %-a rendelkezik e tekintetben releváns adattal. Továbbra is az látszik, hogy a juttatási policy szélesebb értelmezése, annak a felelős, gondoskodó munkáltatói gyakorlat részeként történő alkalmazása tudatosabb tervezést igényelne, hiszen nagy tartalékok vannak abban, hogy a cafeteria és a béren kívüli juttatások adott vállalati megoldásai miként járulhatnak hozzá a munkavállalói élmény növeléséhez.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo