Megjelent az adókönnyítésekről szóló kormányrendelet: mi változik?

Megjelent a 82-es sorszámú Magyar Közlöny olyan rendeletekkel, amelyek a kormánytagok által korábban már bedobott könnyítéseknek adnak törvényi keretet.

Az adózók éves és soron kívüli társasági adó adómegállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettségüknek, továbbá a társasági adóelőleg bevallásáról szóló kötelességnek szeptember 30-ig tehetnek eleget. Ez vonatkozik az iparűzési adóval kapcsolatos teendőkre is.

Magasabb összeg adható a SZÉP-kártyán

A SZÉP-kártyán adott juttatások mentesülnek a szociális hozzájárulási adó alól június 30-ig,de  emelkednek az adható keretösszegek is:
  • a szálláshely alszámlára legfeljebb évi 400 ezer forint;
  • a vendéglátás alszámlára legfeljebb évi 265 ezer forint;
  • a szabadidő alszámlára pedig legfeljebb évi 135 ezer forint béren kívüli juttatás adható majd.

Felfüggesztik az idegenforgalmi adó fizetését

A 2020 végéig terjedő időszakban az idegenforgalmi adót nem kell megfizetnie a vállalkozásoknak, viszont a be nem szedett adó összegét így is be kell majd vallani az adóhatóság felé. Az eddigi gyakorlat szerint ugyanis az állam a beszedett idegenforgalmi adóval megegyező összeget kiutal majd az önkormányzatoknak.

A rendelet megjelenése után nem sokkal a Pénzügyminisztérium közleményében úgy fogalmazott, hogy a gazdaságvédelmi intézkedések több mint 200 milliárd forintot hagynak a lakosságnál és a vállalkozásoknál.

Véleményvezér

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán

A jövőben terepjáróval üldözhetik Hadházy Ákost Hatvanpusztán 

A bicskei rendőrök a szakmaiság csúcsán járnak.
A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában

A magyar vállalkozók által fizetett áramár a negyedik helyen Európában 

A magyar vállalkozók horroráron kapják az áramot.
Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések

Az orosz felszabadító erők nyomában teljes pusztulás, kihalt települések 

Halott vidék a felszabadító orosz seregek mögött.
Putyin összes terve romokban

Putyin összes terve romokban 

Putyin nem így tervezte.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo