Szakértőnk a közelmúltban találkozott az alábbi jogesettel. Az ügyfél benyújtotta a harmincoldalas keresetlevél-nyomtatványt, mert olyan jogi problémával vagy mondjuk úgy, hogy egy olyan eldöntendő kérdéssel találkozott, melyre álláspontja szerint a választ csak a bíróság tudhatja, és ügyére más megoldást nem talált. A bíróság befogadta a keresetlevelet, azonban úgy gondolta, hogy annak vannak hiányosságai. Végzésében többek között megjelölt egy linket, ahonnan a megfelelő formájú nyomtatvány letölthető, és felsorolta, hogy a nyomtatvány formai hiányosságán kívül milyen további kiegészítéseket kér a jövőbeli felperestől.
Meg kell jegyezni, hogy a végzés kibocsátásakor az abban megjelölt link már nem volt használható, mivel új hivatalos honlapja van a bíróságoknak, de ügyfelem már a hiánypótlási felhívást megelőzően is a hivatalos, hatályos nyomtatványt használta, vagyis kijelenthetjük, hogy ebben a kérdésben a bíróság tévedett.
Ennek ellenére a fél eleget tett a hiánypótlási felhívásnak, legalábbis ő ezt így gondolta, vagy mondjuk úgy, hogy ebben reménykedett, és nem fellebbezett, pótolta a hiányokat. Ekkor érte őt a meglepetés, ugyanis nagyjából másfél hónap múlva a bíróság visszautasította a módosított kereseti kérelmét, mondván, hogy nem tett eleget hiánypótlási kötelezettségének. Nyilván hibázhat a bíróság is (ld. a keresetlevél-nyomtatványt), hiszen a bírák is emberek, másrészt egy jogi probléma megoldására nemhogy ugyanannak a bíróságnak a különböző tanácsai, de még az egyes tanácsok is esetenként más és más megoldást találnak.
Pontosan az ilyen hibák javítására szolgálnak a jogorvoslatok és az eljárási kifogások. Így akár meg is lehetett volna fellebbezni a végzést. Azonban ügyfelem a gyorsabb ügyintézés reményében, és hogy ne kelljen további illetéket lerónia, ismét nem fellebbezett, és pótolta a visszautasító végzésben megjelölt hiányt, és hivatkozással a már visszautasított keresetlevélre, az anyagi jogi határidők és a perindítás joghatásai fenntartása véget, újból benyújtotta a keresetlevelet.
De a felrótt hiánynál időzzünk el néhány gondolat erejéig! Először is a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény hatálya alatt, azaz 2017. december 31-ig, nemegyszer előfordult, hogy a jogi képviselő nélkül eljáró fél keresetét ilyen esetben – ahogy akkor a törvény fogalmazott – nem utasította el a bíróság, hanem ismételten felszólította őt a hiány pótlására. Ezt annak idején azért alkalmazták ilyen helyzetben a bírák, mert a hiány megítélése esetleg nem volt egyértelmű nemhogy egy laikus számára, de néha a jogalkalmazók sem értettek egyet bizonyos kérdésekben (ld. még a fenti gondolatot).
Meg kell jegyezni, hogy a fentihez hasonló helyzet megoldására születnek példaértékű bírósági döntések. Egy ilyenről be kell számolnom, hátha a jó példa ragadós. A Miskolci Törvényszék egy döntését, ahol a bíróság bár az ellentmondást formai okból elutasító közjegyzőnek adott igazat, mégis az eljárás megismétlésére kötelezte őt. Talán ki nem mondatlanul is elismerve azt a tényt, hogy a jelenlegi jogszabályi környezetben több tolerancia lenne elvárható a bíróságoktól, közjegyzőktől, stb., összefoglalóan a döntéshozóktól. Hiszen abban az ügyben is egy laikus személy, egy közös képviselő járt el (neki kellett volna ellentmondással élnie), aki végzettségénél fogva nem alkalmas egy ilyen bonyolult, nem egyértelmű jogkérdés eldöntésére, de a társasház tulajdonosai nem tudják vagy nem akarják finanszírozni az ügyvédet. Viszont jogilag a fizetési meghagyás jogerőre emelkedéséért, vagyis hogy azzal szemben, a közös képviselő nem terjesztett elő formailag helyes ellentmondást, a közös képviselő a felelős. Tehát, miközben a közös képviselő a zsinórmérték szerint, az általában elvárhatóság mentén járt el, kereshető, perelhető lenne (más kérdés, hogy mikor és hogyan bocsátanák ki ellene a keresetlevelet, vagyis hogy annak a pernek a felperese, nagy valószínűség szerint, hasonló akadályokba ütközne).
Ezután a kitérő után, visszatérve az alapjogesetre, tudni kell, hogy az ügyfél, egy kivétellel, valamennyi, a bíróság által meghatározott hiánypótlási felhívásnak eleget tett, ezekkel szemben a bíróság nem is tett észrevételt, ezeket a bíróság sem vitatta. Tehát a fél csak részben mulasztott, bár, mint ahogy a fenti kérdésből is látható, az sem biztos, hogy mulasztott.
Még egy megjegyzés a fentiekben általánosságban felvázolt jogesethez. Tudván, hogy a bírák, egyébként nagyon helyesen függetlenek, egyáltalán nem biztos, hogy a fél, a későbbiekben, esetleg más okból nem lesz felszólítva hiánypótlásra, sőt ad abszurdum azt is megkockáztatom, hogy keresetét, más hasonló, az első bíró által fel nem tárt, vélt vagy valós okból vissza fogja utasítani a kebelbéli bíróság, nagy valószínűséggel másik tanácsa. Meg kell jegyeznem, hogy ez egy olyan állítás, melyet csak az ügyvédi kar erősíthet meg, a statisztikai felmérések nem. Némi halványan pislákoló fényt jelent az alagút végén, hogy a napokban tájékoztatták a Budapesti Ügyvédi Kamara tagjait, hogy a Kúria joggyakorlat-elemző csoportot állított fel neves elméleti és gyakorlati szakemberek bevonásával abból a célból, hogy összegezze, kiértékelje és elemezze a különböző bíróságokon kialakult, a visszautasítás jogintézményéhez kapcsolódó eljárásjogi anomáliák megoldását célzó álláspontot.
Azonban írásomnak a célja, nem a fenti, általam röviden, és általánosságban ismertetett eljárásjogi jogeset megoldása (bár talán a későbbiekben még erre is lesz mód), hanem azoknak a kevésbé ismert, technikáknak, eljárásoknak a bemutatása, rövid ismertetése, a teljesség igénye nélkül, melyek a jogvita különböző stádiumaiban alternatívát jelenthetnek, az ilyen kilátástalannak tűnő, elhúzódó, nem a peres felek érdekeit szolgáló csapdák megoldására.
Az ilyen eljárások különbözőképpen csoportosíthatóak. Vannak, amelyek szerződésekhez, vagyis jogi nyelven kötelmi jogi jogviszonyokhoz kapcsolódnak, és vannak, amelyek kötelemkeletkeztető tényekhez, vagyis olyan eseményekhez, melyek a felek között jogviszonyt keletkeztetnek, azonban a tartalmukat, tehát a kapcsolat jellegét, a jogviszony szabályait nem a felek, hanem a vonatkozó jogszabályok határozzák meg, egyéb szabályozás szükségszerű hiányában. Ezek a technikák csoportosíthatóak úgy is, hogy a jogvitát megelőzően alkalmazhatóak, vagy már csak akkor, amikor a felek között kialakult az érdekellentét, véleménykülönbség, de még nem indult el a per. Továbbá úgy is, hogy peres vagy peren kívüli, esetleg nem peres eljárások.
Remélem, hogy felvezetőmmel, sikerült felkeltenem a nyájas olvasó érdeklődését a téma iránt, a következőkben részletesebben is megismerkedünk ezekkel a technikákkal.
Szerző:
Dr. Illés Zsolt
ügyvéd, ingatlanforgalmi szakjogász
