Évek óta nem láttunk ilyet a magyar gazdaságban

Több mint 7600 új cég indult Magyarországon az első negyedévben, hasonló értékeket 2014 eleje óta nem láthattunk a hazai gazdaságban. A rossz hír, hogy a felszámolások száma is tovább emelkedett.

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

„Cégalapítási szempontból igen erős volt már 2018 utolsó negyedéve is, de az idei első negyedév még 5 százalékkal magasabb volt. A növekedés ugyan illeszkedik a tendenciába, de a mértéke már kimagaslónak számít” – kezdi elemzését Pertics Richárd, az Opten céginformációs igazgatója. 7614 új cég indult 2019 első negyedévében, ami abszolút értelemben sok, hiszen 2013–2014 környékén voltak utoljára e körül a cégalapítási számok.

A 2013-as időszakot és a jelenlegit mégsem lehet összehasonlítani. Egyrészt 2013–14 környékén csökkenő pályán voltak a cégalapítások, másrészről igen hektikusak voltak a különböző időszakok, elég komoly kilengések voltak negyedévről negyedévre. Cégalapítási szempontból az elmúlt egy év igen kiegyensúlyozottnak számít, gyakorlatilag 4 negyedéven át folyamatosan növekedett az érték, amire a 2000-es évek eleje óta nem volt példa.

Kép: Pixabay

A pozitív hangulat, a vállalkozási kedv tehát megkérdőjelezhetetlen, ugyanakkor a fő kérdés az, hogy hova fog kifutni a történet. A 2000-es évek eleji cégalapítási hullámot még a 2008–09-es válság sem törte meg. A cégek száma növekedésének csak a cégjogi szigorodás vetett véget a 2010-es évek elején. Ugyanazok a cégjogi jogszabályok, amelyek jelenleg is többé-kevésbé érvényben vannak. Így elméletben most szabályozottabb környezetben zajlanak a cégalapítások.

„A többi céginformációs mutatót megnézve azonban látszik, hogy még korai lenne stabilan növekedő cégstruktúráról beszélni” – emelte ki az Opten szakértője. 2019 első negyedévében 10 418 céget töröltek, ami több szempontból is riasztó.

Ha biztosra akarsz menni az üzleti életben, akkor keresd a NŐT!
Kizárólag női vezető által irányított cég csupán kevesebb, mint fele annyi van mint kizárólag férfi által vezetett – derül ki az Opten Kft. elemzéséből. A női vezetők által irányított cégek jellemzően kisebbek, ugyanakkor alacsonyabb csődkockázattal működnek, mint a férfiak által irányítottak. Minden pénzügyi mutatóban jobban teljesítenek ugyanakkor azok a cégek, ahol férfiak és nők egyaránt megtalálhatóak a vezetésben.
Az első negyedéves törlési értékek több mint 13 százalékkal haladják meg 2018 záró negyedévét, ami drasztikus emelkedésnek számít, mindezt úgy, hogy az elmúlt 1-2 évben már beállni látszódtak a cégtörlési számok. A törlések és alapítások ilyen arányú együttes növekedése arra utal, hogy a stabilitás még nem állt helyre a cégvilágban, a cégfluktuációs indexek rekordokat döntögetnek. De már maga a negyedéves megszűnési arány is ijesztő, egyetlen negyedév alatt a működő cégek 2 százaléka szűnt meg.

Elméletben lehetséges a cégek egészséges cseréjéről is beszélni, de a probléma, hogy a fluktuációs indexek már hosszú évek óta magasak, és a gyakorlat azt mutatja, hogy az új alapítású cégek döntő többségben korábbi vállalkozásokhoz erősen köthetők.

Egy negyedévből azonban nagyon hosszú távú következtetéseket még nem érdemes levonni, technikai/közzétételi hatások is szerepet játszhatnak egyes statisztikákban, bár ilyen arányú mozgás akkor sem indokolt. Továbbá a negyedéven belüli trend már kicsit szebb képet mutat a cégtörlések tekintetében is.

Ami mindenképp negatív hír, hogy a felszámolások száma is továbbemelkedett. Az első negyedévben 1563 felszámolási eljárást tett közzé a cégbíróság, tehát még mindig sok és növekedő a behajthatatlan tartozás miatt megszűnő cég.

Véleményvezér

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem?

Mi fontosabb a gyónási titok vagy a gyermekvédelem? 

A pedofília terjedése új kérdéseket vet fel.
Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában

Orosz terrorcselekményektől tartanak Európában 

Csehországban nemrégiben orosz ügynökök próbálták meg hatástalanítani vasúti jelzőrendszereket.
Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben

Ilyen még a világon nem volt, egy fideszes képviselő kétszer mondta el ugyanazt a beszédét a Parlamentben 

Ismétlés a tudás anyja, vagy csak köznevetséget okozott a feledékenység.
Meddig élnek a magyarok?

Meddig élnek a magyarok?  

A várható élettartamot tekintve Szlovénia lekörözte Ausztriát.
Bajban a NER cégek a tőzsdén

Bajban a NER cégek a tőzsdén 

Egyszerre több NER cég került gyengülő pozícióba.
Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta

Orbán Viktor barátja teljesen más irányba megy, mint a magyar miniszterelnök gondolta 

Argentína teljesen más modellt választ, mint Magyarország.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo